Itt a Hangfoglaló Program – A Carson Coma jókedvet csal mindenki arcára a novemberi Magam adom playlisttel!

2019.11.09. 10:30, trecorder

rec077_magam_adom_carson_coma.jpg
A Hangfoglaló Spotify havonta új lejátszási listával jelentkező sorozatát ezúttal az elmúlt hónapok legfiatalabb, legvidámabb, leghangosabb zenekara, a Carson Coma állította össze. November 30-án az Akvárium Klubban tartják első születésnapjukat, a készülődés közben pedig volt idejük válaszolni villámkérdéseinkre is.

Miért éppen ezek a dalok került rá a playlistetekre?

Mindenki bedobott 5-6 számot, ami nem csak a személyiségéhez, de a zenekar szellemiségéhez is illik. Ez lett belőle.

Van-e köztük kakukktojás? Miért?

Vannak elrejtve köztük belsős poénnak számító trackek is, amik iszonyatosan kilógnak a sorból, és persze a trash-blokk sem maradhatott ki.

Melyik az elmúlt egy évben megjelent hazai lemezek közül a három kedvencetek és miért?

A Giliszta Leolvadt a hűtő című anyagát elég sokat szoktuk közösen hallgatni, mert iszonyatosan vicces és közben szuper zenei megoldások vannak benne. Az Ivan & The Parazol tavasszal megjelent lemezéről meglepően sokat beszélünk a nyugati, modern, de mégis klasszikus rockzenei elemek miatt; illetve a Bozo idén megjelent self-titled albumát is nagyon kedveljük. Rajta van a Sono Matto, kell ennél több?

Ha a zenekarról most filmet forgatnánk, mi lenne a főcímzene?

Omega - Gyöngyhajú lány. De nem csak a Carson Coma Movie-nak, minden filmnek ez a főcímdal kéne.

Melyik dal lehetne a generációtok himnusza?

A Stoked And Broke a Fidlartól.

Ez tehát a Carson Coma válogatása ABBÁ-tól Bachon és Beatles-en át Arctic Monkeys-ig:



cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2019/11/09/itt_a_hangfoglalo_program_a_carson_coma_jokedvet_csal_mindenki_arcara_a_novemberi_magam_adom_playlis
Itt a Hangfoglaló Program – A Carson Coma jókedvet csal mindenki arcára a novemberi Magam adom playlisttel!
süti beállítások módosítása