"Nem elég fegyverbe szólítani, előbb gondolkodni kell" – Interjú a Verzió Filmfesztivál igazgatójával

Idén tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Verzió Filmfesztivált, amelyen november 12. és 17. között Budapesten, majd 21. és 24. között országszerte több mint 70 emberi jogi témájú dokumentumfilmmel tágíthatjuk a látókörünket, nem beszélve számtalan kiegészítő programról, VR-szekcióról, panelbeszélgetésről, koncertekről. Oksana Sarkisova fesztiváligazgatóval beszélgettünk az idei fesztivál legfőbb témáiról, a médiaértés és a kritikai gondolkodás fejlesztésének szerepéről, és hogy a dokumentumfilmek buzdítsák-e cselekvésre a közönséget.

Ön már a Verzió Filmfesztivál születésekor is jelen volt. Hogyan indult ez a kezdeményezés?

A fesztivál 2004-ben rajtolt el, Zádori Zsuzsa kollégámmal tulajdonképpen párhuzamosan  jutott eszünkbe az ötlet, aztán leültünk beszélgetni róla, és akkor fektettük le az alapjait. Az archívum, ahol jelenleg beszélgetünk (Blinken OSA Archives – Nyílt Társadalom Archívum), kezdettől az ugródeszkája volt a fesztiválnak, és ma is az elsődleges támogató platformja. Zsuzsa 2004-ben járt egy prágai emberi jogi filmfesztiválon, a One Worldön, és nagyban inspirálta az ottani program, valamint a fesztiváligazgató, aki aktívan szorgalmazta hasonló kezdeményezések beindítását a kelet-európai régióban.

Kezdettől fogva független fesztiválként működtünk, az első évben még csak 30 filmet mutatva be, de már akkor lefektettük a fesztivál identitását képező alapelveket: elköteleztük magunkat amellett, hogy kreatív dokumentumfilmeket vetítsünk mozikban, amelyek másképp – tévében, online – nem hozzáférhetőek; hogy társadalmilag releváns témák széles körét öleljük fel nemzetközi merítéssel; hogy komoly hangsúlyt helyezzünk a nevelésre, a kritikai gondolkodás és médiaműveltség fejlesztésére. Illetve, már a legelső évben is szerveztünk középiskolásoknak szóló vetítéseket.

Mi változott a legtöbbet a fesztivál 16 éves fennállása alatt?

Fokozatosan és szervesen következtek be a változások, a fesztivál növekedett, egyre komplexebbé vált. A harmadik évtől kezdve nevezni is lehet filmeket a fesztiválra, és több mint 500 nevezés érkezik be évente; a program összeállítását is nagyobb csapat végzi. Eleinte volt egyetlen panoráma szekciónk, és legjobb esetben egy-két filmrendezőt hívhattunk el. Ma már nemzetközi emberi jogi versenyprogrammal, magyar panorámával, tematikus blokkokkal, a filmes szakmának és a nagyközönségnek szóló panelbeszélgetésekkel is szolgálunk. 8-10 éve elkezdtünk Budapesten túl is terjeszkedni, eleinte Pécsett, idén öt különböző városban. A diákvetítések mellett egész évre kiterjedő iskolai programokat szervezünk. Több fesztivállal és szervezettel is együttműködünk. idén például a BUSH-sal közösen tartunk koncerteket.

A Verzió keretében, a BUSH-sal együttműködésben fellép a Kinetic Erotic nevű „neorotikus”, avantgárd punk-jazz trió, a The Qualitons, a melankolikus, indusztriális electro-popot játszó lengyel Perfect Son, az osztrák pszichedelikus popos Pressyes formáció. Részletes koncertprogram itt.

Mik az idei fesztivál főbb témái?

Három tematikus szekciót hoztunk létre, mindegyikben 9-12 filmet vetítünk, speciális beszélgetésekkel. A három témánk: a média, avagy a negyedik hatalmi ág; az antropocén, amely az emberiség természetre gyakorolt hatását vizsgálja a környezet és az emberi jogok közös keresztmetszetében;  valamint az „így növünk fel” szekció, amely ifjúsági sztorikat mutat be a világ legkülönbözőbb pontjairól, például a Csúszópályán című, Oscar-díjra jelölt filmet (minikritikánk), valamint a tinédzser youtuberekről szóló Tinibálványt. De tartunk retrospektív vetítéseket litván lírai dokumentumfilmekkel, valamint megemlékezünk Jonas Mekas és Agnés Varda munkásságáról – a magyar közönség számár kevésbé ismert, ritkábban vetített, nehezebben elérhető filmeket mutatva be.

Előbb találják ki a témákat, és azokhoz rendelnek hozzá filmeket, vagy a válogatás során merül fel a szekciók koncepciója? 

Attól függ; igazából mindkét stratégia egyszerre érvényesül. A médiával foglalkozó szekciót például kimondottan kurátori szemmel állítottuk össze: fontos témának tartottuk, amit ritka nehéz megfilmesíteni. Ha arra vártunk volna, hogy ölünkbe hulljanak a filmek, talán sosem gyűlt volna össze egyazon évben egy szekcióra való. Így aztán felkutattam azokat a filmeket, amik a nyomtatott sajtó szerepével, a helyi tévécsatornák működésével, a szociális médiával foglalkoznak. Vetítjük például Askold Kurov orosz rendező új filmjét, a Novayát, amely az oroszországi független újságírás mindennapi valóságát mutatja be, valamint egy korábbi, 2014-es dán dokumentumfilmet is (A szerkesztőség – szigorúan bizalmas), ami egy pletykalapról szól.

Kidolgoztak-e valamilyen szempontrendszert az előválogatáshoz?

Közepes méretű fesztivál vagyunk – már ami a programkínálatunk mennyiségét illeti, idén 75 filmet vetítünk –, így nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy minden idei filmet beválogassunk. Szemezgetnünk kell, és igyekszünk gondosan, több szempontot figyelembe véve válogatni. Mindenképp fontos a formai megvalósítás, de a témaválasztás és -kifejtés is, a földrajzi és tematikus változatosságról nem beszélve. Néha nehéz választani: előfordulhat, hogy egy évben sok film készül a börtönökről, és el kell döntenünk, szervezünk-e nekik egy külön szekciót, vagy kiemelünk egy, legfeljebb két filmet. A kreativitást egyébként sem lehet egyféle mércével mérni: sok különböző vizuális formanyelvet próbálunk egyensúlyozni.

Van-e olyan dokumentumfilmes megközelítés, téma, amire a magyar közönség nyitottabb a többinél?

Úgy gondolom, a közönség nagyon is nyitott arra, hogy többet tudjon meg a világról. A közönség legváltozatosabb filmekre adott reakciójából merítek pozitív energiákat, ezért csináljuk évről évre a fesztivált. Nem tudnék egy bizonyos húzótémát kiemelni, sokféle problémakör találhat kedvező fogadtatásra a magyaroknál. A Kiszorítva című filmünk az ingatlanpiacról szól, amely másodlagos bankszektorrá alakul ki, ez pedig nemzetközi trend, ami Magyarországon is érezteti a hatását a lakhatási problémákkal. Más esetekben egy-egy dokumentumfilm ablakot nyithat egészen bizarr és különös világokra, ahová másképp nem nyernénk betekintést: A vágy népköztársasága egy új keletű jelenségről, a kínai livestream sztárok virtuális rajongótáborairól, közösségeiről, pénzszerzési módjairól szól, képileg is elképesztő szelete ez a valóságnak, amely elgondolkodtathat minket saját értékeinkről is.

A fesztivál hivatalos köszöntőjét egy Greta Thunberg-idézettel ütötte fel. Mit gondol, feladata-e a dokumentumfilmeknek, hogy mozgósítsák, cselekvésre buzdítsák a közönséget, vagy csupán rögzíteniük, láthatóvá kell tenniük a problémagócokat? 

A filmek sok mindenre képesek. Mindenképp mozgósíthatnak, formálhatják a világról alkotott képünket, befolyásolhatják a döntéseinket. Másrészt a filmek hatására újra át is gondolhatjuk meglévő nézeteinket, és új perspektívák nyílhatnak előttünk. Sőt, elejét is vehetik, hogy megtegyünk bizonyos dolgokat. Az összes filmünk fontos társadalmi kérdéseket feszeget, de ez nem azt jelenti, hogy egyféle megoldási lehetőséget kínálnak, vagy egy bizonyos lépés megtételére sarkallnak. Nagyon fontos megérteni a vizuális termékek működési mechanizmusát, azt, hogy milyen érzelmi hatást gyakorolhatnak ránk. Remekül képesek empátiát generálni – márpedig csak akkor állunk ki valamilyen tőlünk független ügyért, amikor sziklaszilárd meggyőződésünk, hogy változásra van szükség, és empátiát érzünk a környezetünk iránt. De a filmek arra is megtanítanak, hogy ellenálljunk bizonyos manipulációknak, legyünk szkeptikusak, ne higgyünk el minden azonnali beavatkozásra irányuló felhívást. Ez is hozzátartozik a fesztivál tágabb értelemben vett missziójához: nem elég fegyverbe szólítani, előbb gondolkodni kell.

a november 12-től 17-ig tartó Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál teljes programkínálata itt böngészhető