Afrobeattel kacérkodik új számában a Coldplay

2019.10.25. 14:17, Gaines

coldplay.png

Tegnap foglaltuk össze, milyen rendhagyó reklámkampánnyal vezeti fel a Coldplay november végén érkező új duplalemezét, és megemlítettük, hogy a metróplakátok és a walesi napilapok apróhirdetés-rovatába rejtett számlisták után lassan érkezhetnének single-ök is. Nem is kellett sokáig várnunk: Annie Mac BBC Radio 1-es műsorában két új szám debütált, és az egyikhez a gravitációra fittyet hányó videoklip is megjelent.

Az Everyday Life címet viselő duplalemez ugyanazt a stratégiát fogja követni, mint a 2014-es és 2015-ös Ghost Stories és A Head Full Of Dreams: akkor egy „experimentális” és egy hagyományosabb, mainstream popos sorlemez követte egymást másfél év leforgása alatt, ezúttal a zenekar egyetlen kiadványon belül fogja megmutatni mindkét arcát. Az első két beharangozó dal szemlélteti is ezt a felosztást. A duplalemez első felén (Sunrise) lesznek a Coldplay stílusától némiképp elütő dalok: az Arabesque afrobeates ritmizálású szerzemény, melyben a legendás Kuti-zenészfamília három generációja is képviselteti magát: Fela egy hangmintával, Femi a fúvósszekciót arranzsálta, Made pedig szaxofonon szólózik. (A dalban franciául vendégeskedik a belga rapper-popsztár, Stromae is.) A második lemeznek (Sunset) a megszokott Coldplay-hangzás kedvelői örülhetnek: az Orphans nagyszabású stadionpop, gyerekkórussal és Bono-féle kurjongatással megspékelve. Klip ez utóbbi dalhoz készült, van benne minden plafonon táncolástól virágba boruláson át a képen átúszó e-mailezésig.

Címkék: coldplay
https://recorder.blog.hu/2019/10/25/afrobeattel_kacerkodik_a_coldplay
Afrobeattel kacérkodik új számában a Coldplay

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2515262248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.