Nemrég jelentették be a jövő évi Rock And Roll Hall Of Fame jelöltjeit, akik között szerepelt a Motörhead, pontosabban, annak klasszikus felállása, kimaradt azonban az a két zenész, akik a legtovább játszottak a frontember mellett.
A szervezők eredetileg három embert vettek volna be a dicsőségcsarnokba: értelemszerűen a 2015-ben elhunyt "Lemmy" Kilmistert, rajta kívül pedig „Fast” Eddie Clarke gitárost és Phil „Philthy Animal” Taylor dobost. (A három zenész közül ma már senki nem él.) A döntést felháborodás fogadta, mivel így az elismerésből az a két Motörhead-tag nem részesülhetne, akik a legtovább játszottak Lemmy mellett, nevezetesen Mikkey Dee dobos és Phil Campbell gitáros – ugyan később csatlakoztak be a Motörheadbe (1992-ben és 1984-ben), de a 2015-ös feloszlásig tagok maradtak.
A Rock Hall intézménye viszonylag gyorsan reagált a kritikákra: hivatalos nyilatkozatot ugyan nem adtak ki, ám a honlapjukra felkerült zenekari biográfiában már kiemelték Dee és Campbell érdemeit, a Motörhead közösségi médiás felületein pedig a hétvégén azt írták, hogy ők is megkapják majd az elismerést. Dee korábban azt nyilatkozta, még akkor is szívesen elment volna a díjátadóra, ha őt nem iktatják be, de nem értett egyet a kihagyásával: „Szerintem ez egyszerűen nem helyes, és tudom, Phil is nagyon csalódott lenne. Huszonöt évig együtt vittük a zászlót, és miattunk lett a Motörhead az, ami. A 40-ből 25 évet végignyomtunk. Az eredeti zenekar pár évig húzta csak. Ők kezdték, de Lemmyt idézve, nem bírták volna még újabb fél évig sem abban a felállásban.”
Thanks to everyone who spoke up loudly.
— Official Motörhead (@myMotorhead) October 20, 2019
Thanks to the #ROCKHALL2020 for listening and adding Phil & Mikkey.
All for one and one for all! #motörhead
vote here, everyday: https://t.co/LADluKBFch pic.twitter.com/TENlq2wPlF
Lemmy mellesleg nem volt túl jó véleménnyel a Hall Of Fame-ről, kifogásolta például, hogy elvesztették az Ace Of Spades turnén viselt kabátját, amit kölcsönadott nekik egy metálos kiállítás erejéig. „Fogadok, hogy az egyikük csaja hordja” – vélte még 2012-ben, és közölte, addig ne is szóljanak hozzá, amíg nem kapja vissza a kabátot.
A 2020-as Hall Of Fame jelöltek között szerepel még a Judas Priest, a Thin Lizzy, a Soundgarden, a Nine Inch Nails, a Depeche Mode, a Kraftwerk, Whitney Houston, valamint Biggie Smalls.