„Nem hiszek Istenben, de lemezbefejezéskor igen” – Tövisházi Ambrus-interjú

2019.10.18. 13:00, soostamas

recorder_tovishazi_ambrus_20190919_011.jpg

Az Amorf Ördögök és a Péterfy Bori & Love Band főnöke, Tövisházi Ambrus nyolc év kihagyás után rukkolt elő új Erik Sumo-szólólemezzel. A Recordernek elárulta, miért született meg kínkeservesen a lebegő szépségű Mount Fuji, hogyan próbál kilépni a darálóból, amit a magyar popzene jelent, és milyen mágiát próbált ellesni a braziloktól. Ez az interjú a Recorder magazin 76. számában jelent meg először.

Mi vezetett oda, hogy jó pár év szünet után kiolvaszd az Erik Sumót a hibernációból?

2016-ban volt a 40. születésnapom, amit azzal akartam megünnepelni, hogy visszahozzuk az Erik Sumót. Egy zenekarnak csak akkor van vége, ha meghalnak a tagok. Amíg élnek, bármikor újjáalakulhat, mert a dalok önálló életre kelnek, és kikövetelhetik, hogy újra elővegyék őket. Ez történt az Amorf Ördögökkel és az Erik Sumóval is: az emberek a mai napig hallgatják a dalokat, ezért megérdemlik, hogy játsszuk őket.

Az Erik Sumo dalait anno fürdőszobarocknak becézted, mert – viccen kívül – úgy születtek, hogy ültél a fürdőkádban, és számolgattad a szőrszálakat a hasadon. A Mount Fuji írásakor hol ültél és mit számolgattál?

A stúdióban ültem és a napokat számoltam, amiken nem haladtam. Borzasztóan nehéz szülés volt ez az anyag. Lemezt befejezni csak úgy lehet, ha az ember valamiféle kapcsolatba kerül a transzcendenciával, hogy elhiggye, az a valami, amit a semmiből létrehozott, megáll a saját lábán. Sokszor voltam úgy vele, hogy feladom, de a határidő előtti két napon végül összeállt az album. Nem hiszek a mindennapi, gondoskodó Istenben, de lemezbefejezéskor igen. Nem is menne másként.

Miért volt ennyire nehéz szülés?

Nem tudom. Arra tippelek, hogy ahogy idősödöm, egyre nehezebben állítok valamit a világról. Régebben azt hittem, mindent tudok, ezért könnyebben mondtam ki dolgokat. Most már nem hiszem. A Mount Fujiról sem tudom megmondani, miről szól, csak azt, hogy a Climbing Mount Fuji című dalban azt akartam megragadni, milyen érzés, amikor hatalmas feladat áll előtted, amit akkor is el kell végezned, ha rengeteg vérrel és verejtékkel jár.

Sziklát görgetni felfelé a hegyen: ilyen nálad a tipikus lemezírás?

Állandósult alkotói válságban élek. Túl sokat foglalkozom azzal, hogy megkeressem az ötleteimben a hibát. Ritka, hogy kigurul valami, és azt érzem, úgy jó, ahogy van. Inkább tépelődök.

A sikerek sem enyhítik a bizonytalanságot?

Dehogynem. Hatalmas öröm, hogy annyian szeretik ezt a fura, eklektikus zenét, hogy Budapesten szinte bármikor telt házas koncertet tudunk adni a közepes méretű klubokban. Ezzel együtt én élvezem a tépelődést. Hozzátartozik a kelléktáramhoz. A Péterfy Bori & Love Banddel azért könnyebb a helyzet, mert ott vezérigazgató vagyok, de Borival közösen találjuk ki, mit csináljunk. Az a zenekar ráadásul egy évi 60 koncertet adó utazócirkusz, nincs lehetőség pepecselni, termelni kell a lemezeket, hogy benne maradjunk a köztudatban.

recorder_tovishazi_ambrus_20190919_003.jpg

Őrületbe csak az Erik Sumóval tudom kergetni magam, ahol megtehetem, hogy két és fél évig írok egy albumot. Ami azért is tart ilyen sokáig, mert sokszor csak látványtevékenységet végzek a stúdióban: defragmentálok, porszívózok, tesztelgetem a plugineket. A legtöbb napon viszont nem jut eszembe semmi. Ki kell várni a varázslatot. És ebben csak az segít, ha túlterhelem magam, és egyszerre csinálok több dolgot, mint most nyáron, amikor a Mount Fuji mellett filmzenét is írtam, és egy folkpopalbumon dolgoztam producerként a Meztelen Diplomaták két alapító tagjával, akik Péter és Pál néven csináltak új formációt.

A Mount Fuji japán szála egyenesen következett a Liza, a rókatündérből?

Annyiban igen, hogy Eiko Toda, aki a Liza dalszövegeit írta, a dallamötletem alapján írt szöveget a lemezt nyitó All The Doorshoz. Ő fordítóként dolgozik Budapesten, és az elmúlt időben jóba lettünk. Egyik nap olyan megdöbbentő lelkesedéssel mesélt arról, mennyire szeret a hétvégi telkükön kertészkedni, hogy megkértem, írjon róla egy szabadverset. Ez lett a Land And The City, amely lényegében egy óda a természet lebegő szépségéhez. Olyasmi, mint egy haiku. Csak hosszabbak a sorok, és több van belőlük.

Ez a lebegő szépség az egész lemezen végighullámzik.

A lebegés nagyszerű dolog, és a zenében nehéz elérni. Ha választani kéne egy országot, amelynek a zenéjét a legszívesebben hallgatom, Brazíliát mondanám. Iszonyú gazdag zenei világ alakult ki ott a hatvanas években a bossa novával és a tropicaliával, miközben a háttérben forrongó politikai helyzet feszült. A brazil zenében az a különleges, hogy legyen bármilyen rossz idő, akkor is napfényt csinál a szobába. Ez mágia. Nagyon-nagyon kezdő vagyok ezen a terepen, de igyekszem tanulni a hihetetlen harmóniáikból. Néhol talán ezt hallod az új lemezen is.

Akkor nem is japán, hanem brazil zenei kattanásod van?

Nekem mindenféle kattanásom van. Van egy kedvenc kiadóm, a Sublime Frequencies, amely félig-meddig kalózválogatásokat jelentet meg főként ázsiai és közel-keleti országokból. Felveszik például, ahogy tekergeti valaki a rádiót Palesztinában, és meghallgathatod, milyen dalok, reklámok, beszélgetések szólnak benne. Az elmúlt évek tükrében sokkoló a 2004-es I Remember Syria lemezük, amikor még nem volt kifilézve az ország, de már akkor is a hőskort emlegették az emberek, hogy milyen modern és felvilágosult volt Szíria az arab országok között. Gyönyörű lemez, megdöbbentő beszélgetésekkel, mint amikor egy bárban elmeséli egy homoszexuális arab férfi, hogy milyen az élete. És persze vannak hagyományos válogatáslemezeik is Kambodzsából, Thaiföldről, vagy Koreából, amiket sokat hallgattam. A Lizához ezek jelentették az inspirációt, meg az a neten talált válogatás, amely a hatvanas évektől kezdve tartalmazza a japán slágerlistákat, évi 30 számot. Végighallgattam mindet, és elképesztően jókat találtam köztük, amik a lizás DJ-szettembe is bekerültek.

recorder_tovishazi_ambrus_20190919_023.jpg

Mi vonz a japán zenében?

A japánok minden stílusnak valamilyen bizarr, önmagából kivetkőzött változatát játsszák. Ott van például a híres szörfrock-gitáros, Takeshi Terauchi: annyira vad, annyira különleges. Vagy Merzbow, a Sand című számunkban doboló Pándi Balázs állandó harcostársa, aki zajzenét játszik. Na, az nem olyan technikás, mint mondjuk a németeké. Az a vérző fülek akadémiája.

A Lizát te is a csúcsalkotásaid közé sorolod?

Szeretem a Lizát, de az számomra alkalmazott zeneszerzés volt. A rendezőnek, Ujj Mészáros Károlynak nagyon konkrét elképzelései voltak. Sok ötletemet visszadobta, végül ez a hat szám ment át a rostán. Legjobban nem is a csűrdöngölősöket, hanem a lassú számot, az Out She Comes Up She Goest szeretem.

A Liza zenéje hamar kultikussá vált. Nem gondoltál rá, hogy írj egy komplett japán szörfrocklemezt?

Magamtól nem írnék ilyen zenét, mert a retró nem tartja fenn túl sokáig a lelkesedésemet. A Mount Fuji azért tartalmaz nyomokban Lizát – például a Nuclear Energy punkjában –, de alapvetően olyan, mint egy vegyesbolt: mindent lehet kapni benne. Dubot, diszkót, reggae-t, triphopot, vagy elborult, Johnny Cash-ihletésű filmzenét.

Miért az eklektikában találtad meg magad?

Erről valószínűleg apukám válogatáskazettái tehetnek, amiken egymás mellé került a Queen és a Neoton Família, az A.E. Bizottság és Nyeső Mari. Ha nem hallgatom agyon ezeket 5 és 7 éves korom között, talán nem is leszek zenész. Az egyik szám, a Legend Of Xanadu, amit a Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick & Tich játszott 1968-ban, mai napig definiál engem. Abban minden megvan, amit a zenében szeretek: prózai szöveg, ipari hangok, filmzenés akkordok, mariachi gitárok és fúvósok, jól megkomponált vokál és olyan szigorú beat, amitől valami elképesztő sodrása lesz az egésznek.

Nem bánod, ha ez a sokszínűség hosszú távon kiszorít a mainstreamből, miközben alapvetően mégiscsak popzenét játszol?

Egy időben én is szerettem volna jobban jelen lenni a magyar popban, de rájöttem, hogy nem is tudnék. Főképp azért, mert nincs meg bennem az ambíció, hogy én legyek a következő popcsoda. Fluor Tomi vagy Marsalkó Dávid biztos szeretett volna felállni a magyar popzene tetejére, ezért fel is küzdötték magukat oda. Én viszont sokkal jobban szeretek a műfajokkal játszani és az obskúrus, furcsa formák állnak jól nekem. Azt a dallamformálást, amit a termelőszövetkezetként működő popzene kíván, nem érzem.

Mikor akartál jobban jelen lenni a popzenében?

Amikor az első két Péterfy Bori & Love Band-lemeznek óriási sikere lett, azt éreztem, hogy most megtapadunk a hazai popban. A Petőfi Rádió 2006-os újraindulása után annyit játszottak minket, mintha fizetnének érte, de a második lemez után gyakorlatilag nullára zuhant a lejátszásunk. Nehéz volt feldolgozni, hogy eltűnt az a segítség, amit a rádió jelentett, de így volt logikus. Én soha nem játszottam rádióba való zenét. Olyat legalábbis nem, amely kereskedelmi rádióba illik, és bár papíron közrádió a Petőfi, végül pont olyan tömegrádiót csináltak belőle, amilyen a 90-es években a Juventus vagy a Danubius volt.

recorder_tovishazi_ambrus_20190919_083.jpg

Igazából hálás is lehetek, hogy kivetett magából a magyar pop, mert azt kell mondjam, eléggé szürke ez a közeg, és valószínűleg sokszor mi is benne Borival, mert csináljuk a darálót. Ugyanazokat a köröket járjuk, ugyanazokat a backstage-eket látjuk évtizedekig, és ez egyenes út az elszürküléshez. A belföldi poppiac olyan kicsi, hogy elképesztő akaraterő és főleg ész kell hozzá, hogy olyan zenét tudj játszani hosszú távon, amivel megtalálod a számításodat, ugyanakkor fenntartja az érdeklődésedet is. Lovasit például nagyon tisztelem, amiért rendre kitalál valami újdonságot, még ha nem is sikerül minden dolga százszázalékosan. Mi Borival most azt találtuk ki, hogy elszakadunk a rockvilágtól: indusztriál diszkó lesz az új lemez.

Az is kilépés a darálóból, ha underground siker lesz Európában a lemezetek, mint a 2005-ös Rocky Mountain volt?

Abszolút, de ma már nem biztos, hogy elérnénk ilyen sikereket, mert jóval telítettebb az európai piac.

recorder_tovishazi_ambrus_20190919_092.jpg

Anno hogyan jött össze az Erik Sumónak az európai karrier?

Azt a német kiadónknak, a Pulver Recordsnak köszönhettük, akikkel a 2000-es évek elején kezdtem levelezni. Először kihozták két tánczenémet maxilemezen, amire rákaptak a németek. Három évvel később megjelent az első albumunk is, amit ügyesen, kreatív dizájnötletekkel reklámoztak. Főként a német nyelvterületeken volt sikerünk, de játszottunk Franciaországban, Görögországban, Izraelben is. Ez adott értelmet annak a felállásnak, mert a magyar koncertekből nem tudtuk volna fenntartani a zenekart.

A 2009-es Trouble Soup is német kiadónál jött ki, addigra mégis elpárolgott a külföldi siker. Miért?

Bekavarhatott a névváltás, hogy Erik Sumóból Erik Sumo Band lettünk, és az is, hogy az a lemez nem tartozik a jobban sikerült munkáim közé. Kutyafuttában, egy nagyon sűrű időszakban készült, amikor dübörgött a Bori-zenekar, megházasodtam, családot alapítottam. Két évre rá jött még egy töréspont, amikor Harcsa Veronika kilépett, hogy a saját dolgaira koncentráljon. A harmadik lemezt, a 2011-es The Ice Towert tulajdonképpen egyedül raktam össze. Terápiás lemez volt, amin egy családi tragédiát próbáltam feldolgozni: az a becsavarodott, szalagszaturált hangzás jól jellemezte a klausztrofóbiát, amit megéltem.

recorder_tovishazi_ambrus_20190919_130.jpg

A lemezt szeretem, de a felállás nem működött, mert egy másik srácot, Császári Gergőt vettem be Veronika helyére, és rá kellett jönnöm, hogy az én zenémhez női hang kell. Azok a zenekarok, amikben csak srácokkal voltam, nem lettek sikeresek. Se a Tariska Szabolccsal írt, bizarr gyereklemezünket, a Tócsarobbantót, se a Hajós-Dévényi Kristóffal közös zajpop-zenekarunkat, a The Gombot nem ismerik az emberek. Valamiért jobban tudok női hangra írni. A mostani felállásban ezért Kutzora Edina énekel Kiss Erzsi mellett, Veronika pedig vendégként lesz velünk, ha éppen ráér.

interjú: Soós Tamás
fotó: Valami Hektor

https://recorder.blog.hu/2019/10/18/_nem_hiszek_istenben_de_lemezbefejezeskor_igen_tovishazi_ambrus-interju
„Nem hiszek Istenben, de lemezbefejezéskor igen” – Tövisházi Ambrus-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7015228558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.