Filmrecorder. Transparent Musicale Finale (kritika)

2019.10.17. 19:35, vferi

transparent_musicale_finale_trpt_501_39pt1_012319_es_683_v1_rgb.jpg

„Vékony határ választja el a zsenialitást az őrülettől, és én eltöröltem ezt a határvonalat” – nyilatkozta egyszer Oscar Levant, az Egy amerikai Párizsban bárzongorista bohóca. Bár elmondhatnánk ugyanezt a Transparent sorozatzáró filmjéről, de a megmagyarázhatatlan okból úgyszintén musicalként megálmodott befejezés megtartja a határt, és egyértelműen lecövekel a rosszabbik oldalán. Ez a kritika a Recorder magazin 76. számában megjelent kritika bővített verziója.

A Transparent háttértörténete olyan felemelkedés- és bukásívet rajzol ki, amit egy forgatókönyvíró is megirigyelne. Az Amazon egyik legelső saját gyártású sorozata Jill Soloway író-rendező saját családi élményein alapul, és egy Los Angeles-i családfő, a transznemű Maura Pfefferman (Jeffrey Tambor) coming outjával indul, amely felnőtt gyermekei és volt felesége életét, identitását, kapcsolatrendszerét is megváltoztatja.

metoo_5.jpg
Trace Lysette és Jeffrey Tambor a Transparent című sorozatban

 

A tragikomikus színezetű, érzékeny dráma hatalmas mérföldkőnek számított a transzneműek reprezentációjában, azzal együtt, hogy a sorozatot a 2014-es premier idején is érték kritikák, amiért főszereplőjét ciszhetero férfi színész alakítja. A Transparent ráirányította a figyelmet egy transznemű főhős életére; több mint nyolcvan transz stábtagot foglalkoztatott, beleértve az írócsapat egyik tagját (Our Lady J) és több kiemelt szereplőt (Alexandra Billings, Trace Lysette); Golden Globe- és Emmy-díjakat nyert, és az első két évad mindenképpen élvonalba tartozott. (A második évad különösen megkapó mestermű.) A harmadik-negyedik évadot aztán maga alá temette a sorozatdömping, a színvonal is esett egy kicsit, majd Tambort 2017 novemberében szexuális zaklatással vádolta volt asszisztense és Lysette. A színészt kirúgták, a sorozatot lezáró, különösebb visszhang híján kiadott két órás film már nélküle készült el.

A főszereplő elvesztését és a közönség esetleges elpártolását Soloway vélhetőleg a „mindent vagy semmit” elvével dolgozhatta fel, úgy döntött ugyanis, hogy testvérével, a zeneszerző Faith-szel egész estés musicalben búcsúznak el a Pfefferman-család életben lévő tagjaitól. (Maura mindenfajta fanfártól mentesen, képen kívül meghal a film elején.) Valamennyire elismerésre méltó az alkotók részéről a biztonsági játék sutba dobása, és meggyőződésem, minden sorozatnak javára válna egy-egy musical epizód, de ez most megrengette a hitem.

A legnagyobb baj, hogy a betétdalok szinte kivétel nélkül didaktikusak, vércikik, modorosak. Az éneklésre kényszerített színészek túlnyomó többségének nincs se hangja, se tánctudása; kivételt a Maura legjobb barátját alakító Alexandra Billings képez, valamint a jó fej rabbi szerepében Kathryn Hahn, aki a jelek szerint mindenhez ért. De hát mit kezdhetnének azzal, amikor a rabbi szexi börleszket lejt a gyerektáborban, vagy amikor a túlbuzgó Pfefferman-anyuka, Shelly (Judith Light) ezt a refrént vágja gyerekeihez: „triggerel a magánszférád”?

Olyan az egész, mint egy elcseszett gimis színielőadás, feszélyezett mosollyal az arcunkon úgy teszünk, mintha nem lenne kínos. A musical katasztrofális döntés volt: banálissá válik a szereplők sorsának utolsó fejezete, nagyítóval kell keresni a finom karaktermomentumokat, amelyek lebilincselővé tették anno a sorozatot. Az nem gond, hogy a hangsúly a transznemű főhőstől a fináléra eltolódott az identitás – zsidóság, gender, fluid párkapcsolatok – témájáig; az már igen, hogy ezeket is agyonnyomja az őszinte lelkesedéssel megvalósított abszurditás.

1-2.jpg

A film vége felé még így is volt pár pillanat a Mauráért tartott siván, amikor feléledt bennem a régi szeretet, és elkezdtem győzködni magam, talán mégsem olyan rossz ez, nem kéne-e jobban értékelnem az ambíciózusságot. Na, ilyenkor kell résen lenni! És valóban, jött is az ízlésficamos, A 40 éves szűz hippi-táncjelenetét megszégyenítő, sorozatzáró szám, a Joy-O-Caust, igen, a holokausztról, „vonjuk ki a koncentrációt a táborokból, és koncentráljunk a dalra, a táncra”, szólt a szöveg, nem hagyva mást maga után, csak a döbbent fejcsóválást.

osztályzat: 3/10
szerző: Huszár András

https://recorder.blog.hu/2019/10/17/filmrecorder_transparent_musicale_finale_kritika
Filmrecorder. Transparent Musicale Finale (kritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7315223324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.