caribou_1.jpg

A matematika doktorival rendelkező kanadai zenész-producer, Dan Snaith talán legismertebb alteregója, Caribou 2014-es nagyszerű lemeze, az Our Love óta nemigen csepegtetett el új számokat, az elmúlt években inkább Daphni nevű tánczenei projektjével bizonyult aktívnak. Most új Caribou-szerzemény érkezett, turnébejelentés kíséretében.

Home Gloria Barnes soulénekesnő azonos című számát hangmintázza, és némiképp felgyorsított tempóban funkos-hiphopos lüktetést kölcsönöz a selymesen lüktető dalnak, amely Four Tet közreműködésével született. "Sokféle zenét hallgatok, és időnként egy-egy loop csak úgy becsípődik nálam... túlságosan tökéletes!" – fogalmaz Snaith. – "Így jártam Gloria Barnes Home című számával is. Folyton visszakanyarodtam hozzá, mert éreztem, hogy valamit csinálnom kéne vele, csak azt nem tudtam, mit. Néha a zeneszerzés olyan folyamat, amit én irányítok, máskor viszont a zene tálcán kínálja fel magát, az én dolgom pedig az, hogy kövessem az iránymutatását." Snaith hozzátette, amikor megmutatta a számot az ismerőseinek, többüktől azt a visszajelzést kapta, hogy a dal reflektált saját életkörülményeikre, a hozzájuk közel áll emberekről, az életükben bekövetkezett hirtelen változásról szólt. Caribou 2020 tavaszán kanadai, észak-amerikai és európai turnéra indul, ám korábbi világkörüli turnéival szemben ezúttal nem találunk budapesti dátumot a koncertek között, hozzánk legközelebb Bécsben fog fellépni – legutóbb 2014 őszén járt nálunk az A38 Hajón.

SZŐKE BARNA MÉLTATTA CARIBOU LEGUTÓBBI LP-JÉT

Alább az új Caribou-szám, valamint a Daphni néven még nyár elején kiadott Sizzling EP, csupa dögös diszkóslágerrel:

https://recorder.blog.hu/2019/10/10/soullal_ter_vissza_caribou
Soulzenével tér vissza Caribou

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4815215542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása