A hiperkarma és a Fran Palermo frontembere is fellép a csütörtöki Klipszemlén

2019.10.09. 15:15, Gaines

klipszemle_koncertek.jpg

Kikerült a 04. Magyar Klipszemle teljes programja, amely október 10-én már délután kettőtől temérdek párhuzamosan futó eseménnyel várja a zenészeket, előadókat, na meg a kliprajongó nagyközönséget, és szinte nincs olyan perce, amikor ne kívánnánk azt, hogy bárcsak két- vagy háromfelé szakadhatnánk. A klipnézés mellett öt ingyenes minikoncertet is meghallgathatunk.

Az Akvárium Kishalljában 17 órától este 21-ig, a Hajós András és Fluor vezette díjátadó gála kezdetéig hazai sztárok és fesztiválkedvenc előadók tartanak akusztikus minikoncerteket.

A RECORDER EBBŐL A MEZŐNYBŐL VÁLASZTJA MAJD KI A LEGVICCESEBB VIDEOKLIPET

Elsőként Henri Gonzo áll színpadra, a Fran Palermo frontembere gyakran szokott ilyen intimebb, közvetlenebb szólóprodukcióval fellépni – hol akusztikus gitárt ragad, és lábdobbal kíséri magát, hol tangóharmonikán adja elő saját dalait, vagy éppen feldolgozásokat. Az iztos, hogy a remek hangulatról zenekara nélkül is gondoskodik majd.

Őt este hattól Odett követi, aki 2018-ban ünnepelte 10 éves jubileumát, és ennek örömére különleges kiadványt jelentetett meg Odett10, amelyen az énekesnő legfontosabb tíz dala szerepel átdolgozva. De ha arra vagy kíváncsi, hogyan szól a Marsalkó Dáviddal közös Holnapig akusztikus köntösbe csomagolva, az is kiderülhet.

A Lóci játszik zenekartól eleve nem áll távol az akusztikus hangszerelés, ők most egy újabb csavart visznek a Klipszemlés fellépésükbe, ugyanis kizárólag feldolgozásokból állítják össze a minikoncertjük műsorát. De saját számmal is képviseltetik magukat a rendezvényen: új daluk, a Panelparadicsom klipje a koncert után debütál.

Az utolsó két előadó Henri Gonzóhoz hasonlóan zenekarából lép ki egy-egy szólókoncert erejéig. Bérczesi Róbert egyszálgitáros műsorában helyet kapnak majd a hiperkarma és a BioRoBoT legnagyobb slágerei, valamint az előadó kedvenc, régebbi magyar számainak átdolgozásai, vagy épp hazai népdalok. A Follow The Flow énekes-dalszerzője, Szakács Gergő pedig tavaly hozott ki két szólószerzeményt (Idő és Hanghajó), és a hónap végén önálló akusztikus koncertet is tart majd, szintén az Akváriumban.

A koncertek előtt és alatt a Volt Lokálban szakmai előadásokra és kerekasztalokra lehet beülni, szó lesz a könnyűzenei export generációváltásáról, a zenei szponzorációról, a klipkészítés taníthatóságáról, illetve a brandépítésről és zenekari pr-menedzsmentről, ez utóbbi kerekasztal-beszélgetésen Rónai András újságírónk, a Rec.hu rovat szerkesztője is részt vesz.

Mindeközben a Nagyhallban délután 14-től zajlik majd a versenyprogram, kategóriák szerint blokkosítva vetítik nagyvásznon a vetélkedő klipeket; a végén klippremierekre is sor kerül, és az este 21 órakor kezdődő díjátadó gálán kiderül, mely előadók térhetnek haza díjakkal, beleértve a Recorder különdíját. A programot afterparty zárja este 11-től hajnali négyig.

Íme, a negyedik magyar Klipszemle teljes programkínálata

Ez pedig a rendezvény Facebook-eseményoldala

https://recorder.blog.hu/2019/10/09/a_hiperkarma_es_a_fran_palermo_frontembere_is_fellep_a_csutortoki_klipszemlen
A hiperkarma és a Fran Palermo frontembere is fellép a csütörtöki Klipszemlén

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2615213150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.