Punkrock attitűddel játszik a lanton. Jozef van Wissem a CAFe Budapesten

2019.09.21. 11:42, Gaines

wissem.jpg

A holland Jozef van Wissemet ugyan budapesti koncertjére nem kíséri el közeli alkotótársa, Jim Jarmusch, de a rendező öt éve bemutatott egzisztencialista vámpírfilmje, a Halhatatlan szeretők így is megidéződik majd a CAFe Budapest fesztiválon.

Wissem fő hangszere a lant, de nem veti meg az elektronikát sem, így szerezte Zola Jesusszal és a Sqürllel – Jim Jarmusch zenekarával – a Tilda Swinton és Tom Hiddleston által játszott örök életű vámpírok melankolikus busongását kísérő, gregorián-darkwave-posztrock filmzenét. Wissem és Jarmusch közös múltja csaknem tíz évre tekint vissza, eddig négy kollaborációs lemezt adtak ki, legutóbb idén, An Attempt To Draw Aside The Veil címmel; a rendező rajongói tudhatják, hogy mindig fontos szerepet játszik nála a zene, korai filmjeiben felbukkan és zenéket szerez John Lurie, de szerepeltette többször Tom Waitset és Iggy Popot is, sőt a 80-as évek elején maga is énekelt-billentyűzött a Del Byzanteens nevű no-wave zenekarban.

De most nem Jarmusch-é a főszerep, hanem Wissemé, aki már legelső kiadványától, a 2000-es Retrograde Renaissance Lute (A Classical Deconstruction) albumtól fogva arra törekszik, hogy minél rendhagyóbb módokon játsszon lantzenét. Azon a lemezen például fogott néhány klasszikus lanttabulatúrát, és fejjel lefelé átírta, majd új kompozíciókba ollózta őket. Azóta egyrészt az a célja, hogy „punkrock attitűddel játsszon a lanton”, másrészt hogy „ismét szexivé varázsolja” a barokk hangszert.

Lemezein szerzett zenei palindromokat, azaz olyan dallamokat, amelyek oda- és visszafelé is ugyanúgy hangzanak, kísérletezett középkori darabok improvizatív átdolgozásával, és elektronikával fűszerezte lantjátékát. Koncertjein egyszerre röpít vissza minket a múltba, legyen az a reneszánsz vagy a barokk kora, de neoklasszikus-minimalista-avantgárd hangképeivel is lebilincsel minket. Egyszóval nem kell attól tartani, hogy unalomba fullad a zene, mint amikor Sting ragadott lantot. Transzba esés, varázslat, csoda – ezekre lehet számítani.

A CAFE BUDAPEST FESZTIVÁL 10+1 LEGIZGALMASABB PROGRAMJA

Jozef van Wissem október 17-én, este 20 órakor adja elő a vámpírfilm zenéjét az A38 Hajón

Jegyvásárlás

Facebook-eseményoldal

https://recorder.blog.hu/2019/09/21/punkrock_attituddel_jatszik_a_lanton_jozef_van_wissem_a_cafe_budapesten
Punkrock attitűddel játszik a lanton. Jozef van Wissem a CAFe Budapesten
süti beállítások módosítása