Ének a szférákban, zene a modern és klasszikus találkozási pontjánál. Lisa Morgenstern a CAFe Budapesten

2019.09.17. 09:45, Gaines

lisamorgenstern_miguelmurrieta3.jpg

(X) „Remélem, segíthetek a közönségnek érzelmi mélységekbe merülni” – zárta Recordernek adott tavalyi interjúját Lisa Morgenstern. Az énekes-zongorista-zeneszerző akkor a Piano Day keretein belül adott koncertet, most pedig 2019 első felében megjelent második albuma, a valóban érzelemgazdag Chameleon anyagát mutatja be a CAFe Budapest Fesztiválon.

A jelenleg Berlinben élő és alkotó Morgenstern igazi multikulti zenei neveltetésben részesült. Német és bolgár származású szülei szimfonikus zenekarokban játszottak – Morgenstern jelenleg egy berlini bolgár női kórusban is énekel –, ötéves korában ült először zongora elé, orosz-örmény tanára volt. Úgy emlékszik vissza, már kezdettől vonzódott a szomorúbb, melankolikusabb hangvételű darabokhoz. Saját zenéjén egyértelműen tetten érhető klasszikus zenei képzettsége, valamint a sötét hangvételű romantikához való vonzalma, ám a 2013-as debütlemezt, az Ambhibiant követő, idei Chameleont már nehéz lenne skatulyába zárni.

Bár akadnak rajta neo-klasszikus szerzemények, amelyek eszünkbe juttathatják Nils FrahmÓlafur ArnaldsMax Richter vagy Steve Reich zenéit, a lemez nyitószáma (Atlas) szférikus vokálokból és szintetizátorokból építkezik, telítődik feszültséggel, és marad feloldás nélkül. A kísérleti számok és instrumentális zongorázás mellett avant-indie balladák, tűnődések is helyet kapnak a repertoárban, letisztult énekhang és klasszikus hangszerelés csúszik át észrevétlenül modern elektronikába, barokkpop oldódik fel bús-borongós vokálharmóniákban.

Az analóg kütyükbe akkor szeretett bele, amikor kézproblémák miatt az orvosok hónapokra eltiltották a zongorázástól, így csak gombokat tudott tekergetni és kábeleket dugdosni a stúdióban billentyűbillentés helyett. „Addig arrongánsan azt hittem, minden szintetizátor műanyag billentyűs bóvli azoknak, akik nem tudnak rendesen zongorázni” – meséli Morgenstern. – „Hát, jól móresre lettem tanítva.”

A 2019-ES CAFE BUDAPEST LEGIZGALMASABB ESEMÉNYEI

Az énekesként fantasztikus, több oktávot átfogó hangterjedelmű Morgenstern előtt a szintén remek Jónás Vera Experiment alapozza meg a hangulatot, új dalokkal is. Október 6-án, az A38 Hajón. 

Jegyvásárlás 

Facebook-eseményoldal

>

https://recorder.blog.hu/2019/09/17/enek_a_szferakban_zene_a_modern_es_klasszikus_talalkozasanal_lisa_morgenstern_a_cafe_budapesten
Ének a szférákban, zene a modern és klasszikus találkozási pontjánál. Lisa Morgenstern a CAFe Budapesten
süti beállítások módosítása