A tánc örömünnepe, határok nélkül. [D]Open Your Move a CAFe Budapest Fesztiválon

2019.09.14. 15:30, Gaines

1_25.jpg

(X) Az október elején a Trafóban sorra kerülő [D]Open Your Move minifesztiválon a legkülönfélébb táncstílusok képviselői méretik meg tudásukat, versenyeznek, fognak össze, adják elő műveiket. Az őszi összművészeti eseménysorozat, a CAFe Budapest egyik első programjának legfőbb üzenete a nyitottság, és persze az, hogy zenére mozogni szuper dolog.

A rendezvény gerincét egy barátságos verseny alkotja, mely abból a kérdésfelvetésből indul ki, hogy vajon mi történik, amikor két teljesen eltérő táncstílus képviselője találkozik szembe, majd csavar egyet rajta, és azt mondja, még ennél is izgalmasabb, amikor össze kell fogniuk. A párbajokon véletlenszerűen kijelölt párosok csapnak össze – az egyik tag az urban stílusok valamelyikét űzi, a másik kortárstáncos, a továbbjutáshoz közös nevezőre kell jutniuk. Urban vagy utcai táncnak számít a break, a hiphop, a chicagói és New York-i klubokból elterjedt house, a Soul Train műsorból ismerős, funk alapú locking, a hatvanas évekbeli harlemi meleg és transznemű fekete közösség bálterem-szubkultúrájából származó vogue, és még számos másik stílus.

Az urban és a kortárs keresztezése külföldön elég népszerű, hazánkban viszont nincs divatja, és a fesztivált szervező, 2016-ban összeállt Collective Dope formáció – két kortárstáncos, Horváth Nóra és Jenna Jalonen – célja, hogy segítse, sőt, szorgalmazza az átjárást az általuk zártnak látott szcénák között. A párosítások révén a párbajok is a találkozásokra, információk és tapasztalatok cseréjére, közösségépítésre lesznek kihegyezve, a meghívott táncosok mellett az október 3-ai, mindenki számára nyitott előselejtező legjobbjai is bekerülnek a versenybe.

A nagy battle-re másnap, október 4-én kerül sor, aznap ráadásul két kortárstánc-előadást is meg lehet majd tekinteni a főszervezőktől. Horváth Nóra másodmagával előadott koreográfiája szintén a mozgáskultúrák ötvözésére, a nyugati és hazai kultúra ütköztetésére épül, a néptánc ezért ugyanúgy hivatkozási alapja, mint a szociális táncok; idén ez a darab kapta a hazai kortárstánc legfontosabb, független elismerését, a Lábán-díjat. Jenna Jalonen pedig ősbemutatót tart, az I just wish to feel you című előadás egy belga b-boyjal közös duett élőben komponált kísérőzenével.

A CAFE BUDAPEST TOP 10 ZENEI ESEMÉNYE

Az október 4-ei programokra külön-külön is lehet jegyet vásárolni, napijeggyel pedig minden esemény látogatható

Jegyvásárlás

Facebook-eseményoldal

Az október 3-ai előselejtezőre szeptember 27-ig jelentkezhetnek a vállalkozó kedvű táncosok,

Facebook-esemény.

Az október 4-től 21-ig tartó CAFe Budapest többi programja itt böngészhető.


Horváth Nóra előadásának előzetese:

Jenna Jalonen előadásának előzetese:

https://recorder.blog.hu/2019/09/14/a_tanc_oromunnepe_hatarok_nelkul_d_open_your_move_a_cafe_budapest_fesztivalon
A tánc örömünnepe, határok nélkül. [D]Open Your Move a CAFe Budapest Fesztiválon
süti beállítások módosítása