Még Palvin Barbiból is előhozná a rockerállatot – Jack White legemlékezetesebb kollaborációi

2019.08.22. 12:00, soostamas

karen_elson.jpg

Jack White akkor mutatja a legjobb formáját, ha zenekart gyűjt maga köré. Ezt a tanulságot szűrhettük le a tavalyi, új utakat kereső, de azokat nem igazán találó szólólemezéből és a The Raconteurs nemrég megjelent, a hagyományos rock and rollt továbbra is mesterfokon űző visszatérő albumából. A rockzenészek többségével szemben Jack White mindig is számos vendégszereplést, meglepő kollaborációt vállalt, és producerként is távoli műfajok felé tágította a határait. A Help Us Stranger megjelenése kapcsán ezekből válogattuk össze a legizgalmasabbakat. A Recorder magazin 74. számában megjelent toplista bővített verziója.

13. Wanda Jackson: Shakin’ All Over (2011)

Jack White gyűjti a relikviákat. Megvan neki Frank Sinatra jogsija, Al Capone kottája és Elvis legeslegelső vinylfelvétele. Gyűjteményének legértékesebb darabja mégis a rockabilly élő relikviája, Wanda Jackson, akinek karrierjét a 2011-es visszatérő lemezen, a The Party Ain’t Overen élesztette fel producerként. Általában a dögös fúvósokkal és White sikongató gitárszólójával felturbózott Bob Dylan-számot, a Thunder on the Mountaint szokás emlegetni erről a színpompás feldolgozáslemezről, de legalább ilyen magas fordulatszámon pörög a nyitó Shakin’ All Over is, amit Jack és a rockabilly királynője euforikus energiával adott elő David Letterman talkshowjában.

12. Karen Elson: The Ghost Who Walks (2010)

Ki ne bírná, ha Palvin Barbiból előtörne a rockerállat, és szabadidejében egy vadóc csajbandában zúzna? Valami hasonló történt Karen Elsonnal is, akit sokáig szupermodellként és Jack White feleségeként ismert a világ. Elson titokban, a fürdőszobába zárkózva írogatta szexin borongó dalait, amelyekben Marlene Dietrich randevúzik Leonard Cohennel, mígnem férje meghallotta és megjelentette azokat a Third Man Records nevű kiadóján keresztül. White nemcsak dobol a The Ghost Who Walkson (a cím a hullasápadt pálcikamodell beceneve volt a suliban), de producerként felügyelte is a felvételeket, és maga rendezte a címadó szám klipjét, amelyben a legenda szerint ő játssza álruhában a fakezű billentyűst.

11. Danger Mouse & Daniel Luppi: The Rose With The Broken Neck (2011)

Hogy Jack White együttdolgozzon az általa sokáig gatyázott hip hop egyik legmenőbb producerével, aki ráadásul ősellensége, a Black Keys állandó alkotótársa? Kizárt! És megtörtént mégis. A közös nevezőt a hatvanas évek olasz filmzenéje, azon belül is a spagetti western jelentette, melynek újragondolására (és elpoposítására) Danger Mouse és az olasz komponista, Daniel Luppi egy egész lemezt szentelt. Bár a kísérlet korántsem újszerű (a Muse és a The Last Shadow Puppets is beelőzte őket), legalább arra jó volt, hogy hősünk a White Stripes mariachislágere, a Conquest után újra kiélje a western-rajongását. Három számban énekel és duettezik Norah Jonesszal, közülük a Two Against és a The Rose With The Broken Neck a kiemelkedő, amely nem csak címében emlékeztet Nick Cave és Kylie Minogue halálballadájára, a Where the Wild Roses Grow-ra.

10. The Greenhornes: There Is And End (2005)

Hasonló érzelmi regiszterben mozog a The Greenhornes válogatáslemezének There Is An End című melankóliája is, amelyhez a produceri tudást Jack White, az édesbús vokálokat az angol énekes-dalszerző, Holly Golightly, a kellő hájpot pedig Jim Jarmusch adta, aki felválogatta a Bill Murray főszereplésével készült 2006-os filmje, a Hervadt virágok soundtrackjére. Okosan tette.

9. The Rolling Stones & Jack White: Loving Cup (2008)

Jack White szereti hóbortos különcnek mutatni magát, ezért is különleges a vendégszereplése a Shine A Light című Scorsese által rendezett Rolling Stones-koncertfilmen, amelyben lehámlik róla mindenféle maszk és tettetés, amikor a hőseivel pengetheti az Exile on Main St. egyik ritkán játszott dalát a B-oldalról, és ez olyan gyermeki mosolyt húz az arcára, amitől még a legvérmesebb Jack White-ellendrukkerek is elolvadnak.

8. Electric Six: Danger! High Voltage (2003)

Jack White önmítoszai között parányi poén volt a nullás években, hogy nem ő, hanem egy John S. O'Leary nevű autószerelő vokálozta fel ezt a totál funkys diszkópunkslágert. A közreműködés tényét csak évekkel később ismerték el, addig csak a White hangját kilométerekről felismerők szórakozhattak egy jót azon, hogy a rockzene tupírhajú Johnny Deppje a klipben egy kikötözött, világító mellű, középkorú nőnek adja az énekhangját.

7. The Upholsterers: Apple of My Eye (2000)

Mielőtt befutott volna a White Stripes fertelmesen energikus garázsduójával, Jack White egy másik fertelmesen energikus garázsduóban is játszott a kárpitosüzlet főnökével, akinél a család barátjaként gyakornokoskodott. A The Upholsterers egy évet és egyetlen, hatperces kislemezt ért meg, amelyen újra felfedezték az obskúrus texasi zenész, Jack Starr pofán döngölő riffjét (Pain), eldarálták másfél perc alatt Howlin’ Wolf híres bluesát (I Ain't Superstitious), és írtak egy sajátot, amelyben már ott perzselt a White Stripes minimalista ősrobbanása. A százdarabos vinylkiadás példányait White állítólag belekárpitozta a detroiti üzletben javított székekbe, és a szerencsés vásárlók kettőt meg is találtak azóta – legalábbis így szól Jack White egyik legszórakoztatóbb legendája.

6. The Black Belles: Wishing Well (2011)

White egyik nagy felfedezése volt producerként ez a garázsgótzenekar, amire a frontember Olivia Jean instrumentális demókazettája alapján figyelt fel. A Black Belles eddigi egyetlen lemeze érdemtelenül sikkadt el, pedig ezek az Addams Familyből szabadult, buggyos varázslókalapba és túlméretezett vintázshangszerekbe öltözött rajzfilmfigurák bohóckodtak már Stephen Colberttel, főcímdalt kölcsönöztek a horrorkirálynő Elvirának, és írtak pár fülbekúszó slágert a Siouxsie and the Banshees, a White Stripes és a hatvanas évek psychpopjának keresztmetszetében, amik közül magasan a kinksesen húzó Wishing Well a kedvencünk.

5. Elton John & Jack White: Two Fingers Of Whiskey (2017)

Ki lenne alkalmasabb a híresen analógpárti Jack White-nál arra, hogy százéves hangszereken duettezzen Elton Johnnal? A szokatlannak tűnő párosítást az American Epic dokumentumsorozatában hozták össze, amely az amerikai stúdiótechnológia és populáris zene történetének állított emléket, lehetőséget biztosítva a zenészeknek, hogy húszas évekbeli felszerelésen játsszanak (és írjanak) egy számot. Elton John és Bernie Taupin kifejezetten a dokuhoz szerezte ezt az addiktív csaposhimnuszt, amely visszanyúl Elton rock and rollos gyökereihez, és a lezserül gitárszólózó Jack White-tal akkora formába lendíti a nyugdíjas zongoristát, amilyenben a hetvenes évek óta nem tanyázott.

4. Beyoncé: Don't Hurt Yourself (2016)

Jack White legmeglepőbb kollaborációja kétségkívül Beyoncé meglepetésalbumán, a Lemonade-en hallható. A Don’t Hurt Yourself minden, csak nem limonádé: a fekete nők, elváltak és megcsaltak, kivertek és megvertek protesztdala, az afroamerikai pophercegnő dühhimnusza, valamint a soul, az r&b és a csatakos garázsrock meglepően működőképes elegye. Az együttműködés nem a semmiből jött, gitárhősünk ugyanis dolgozott már Beyoncé férjével, Jay-Z-vel 2009-ben, de mivel a rappernek nem tetszett a végeredmény, raprockdalaik a fiókban maradtak – csakúgy, mint a Daddy Lessons JW-féle keverése, amely állítólag úgy szól, mintha Seasick Steve játszaná a hobóbluesát.

3. The Dead Weather: Hustle And Cuss (2010)

A Dead Weather az a szupergruppja Jack White-nak, amely sokkal izgalmasabbnak hangzik papíron, mint lemezen. White itt visszatér eredeti foglalkozásához, a doboláshoz, a mikrofont pedig átengedi a The Kills-frontember Alison Mosshartnak, aki először a Raconteursben segítette ki Jacket, miután elment a hangja a Consolers Of The Lonely turnéján. Kettejük közt tapintható a szexuális és a rock and rollos feszültség, ez szikrázik magasra ebben a csodálatosan repetitív garázsbluesban, amely a legemlékezetesebb az emlékezetesen riffelő Dead Weather-dalok közül.

2. Loretta Lynn: Portland, Oregon (2004)

A rockabillyé előtt már a country királynőjének karrierjébe is új életet lehelt Jack White, aki hézagmentesen simította össze a White Stripes szétcsúszott gitárhangzását Loretta Lynn mindig elegáns countryjával. A 15 éves, de máig érvényes lemez húzódalában duettet is vállalt White, akinek a kezéből nem mellesleg a garázscountry legjobb gitárintrója sült ki itt. A két Grammy-díjat hozó kémiát egy bizarr szerelmes klippel koronázták meg, amelyben még egy csók is elcsattan az akkor 29 éves White és a 72-őt is betöltött Lynn között.

1. The Raconteurs: Steady, As She Goes & Broken Boy Soldier (2006)

Minden zenésznek szüksége van egy mellékprojektre, amelyben hódolhat a Beatles iránti rajongásának, Jack White-nak pedig a régi detroiti barátjával, Brendan Bensonnal, plusz a The Greenhornes tehetséges ritmusszekciójával kiegészített Raconteurs biztosítja ezt a lehetőséget, melynek harmóniái a mocskos blues ’n’ roll felől inkább a dúdolható power pop felé mozdultak el. Bár a Raconteursnek még mindig az első két dala a legjobb, a Broken Boy Soldier és a lazán rockoló Steady, As She Goes, a 11 év kihagyás után megjelent harmadik lemez, a Help Us Stranger sem marad el az elődöktől.

+1) The Flaming Lips: Thank You Jack White (For The Fiber-Optic Jesus That You Gave Me)

Ehhez ugyan csak a nevét (és az inspirációt) adta Jack White, de nem minden nap ír dalt az emberről – még Jack White-ról sem – az izgalmasan kísérletező Wayne Coyne, pláne nem egy tökéletes, és tökéletesen szürreális Johnny Cash-számot, amelyben megköszöni az ajándékba kapott, száloptikás Jézus-játékszobrot a kollégának, úgyhogy mi sem hagyhattuk le toplistánkról ezt a novelty rockdalt.

szerző: Soós Tamás

https://recorder.blog.hu/2019/08/22/meg_palvin_barbibol_is_elohozna_a_rockerallatot
Még Palvin Barbiból is előhozná a rockerállatot – Jack White legemlékezetesebb kollaborációi

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5915003638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.