Ruhabolti eladók rappelnek a versenyúszó beatjeire

2019.08.17. 13:27, vferi

injury_reserve.jpg

Az Injury Reserve olyan, mintha egy szociális kísérlet eredménye lenne, aminek az eredménye furcsa módon könnyen befogadható kísérleti hip-hop lett az eredménye. Ez a cikk a Recorder magazin 73. számában jelent meg először.

Az Injury Reserve három srác teljesen valószerűtlen raptriója, akikről senki nem gondolná, hogy ugyanannak a formációnak a tagjai. A Pitchfork azt írta róluk: olyanok, mint egy fiatalos ruhaüzlet három random vásárlója. A sztorijuk ennél is furább.

Ritchie With A T egy Vans-boltot vezetett, aminek Stepa J. Groggs az alkalmazottja volt. A két MC-hez pedig csatlakozott Parker Corey, aki korábban úszó volt, de egy sérülés miatt abba kellett hagynia a versenyzést. Corey nem igazán volt raprajongó, Kanye West kilenc évvel ezelőtti mesterműve, a My Beautiful Dark Twisted Fantasy volt a legelső hiphoplemez, amit hallott.

Szóval az Injury Reserve leginkább olyan, mintha valamilyen furcsa társadalmi kísérlet eredménye lenne. Viszont furcsa módon működik: Ritchie és Stepa kémiája olyannyira erős, hogy simán zárójelbe teszi, hogy nem túl technikás dalszövegírók, Corey beatjei pedig senki máséra nem hasonlítanak, mivel nem igazán inspirálta senki. Hangmintái széles skálát járnak be Fergie-től a jazzen át egészen a k-popig.

Első mixtape-jüket – amit menedzserük nagyapjának fogorvosi rendelőjében berendezett ministúdiójukban vettek fel és stílszerűen Live From The Dentist Office-nak neveztek el – imádta a kritika, de rögtön rájuk aggatták a jazzrap jelzőt, amit következő mixtape-jükkel aztán le is ráztak magukról. Azóta egyre nehezebben bekategorizálhatók. Ők munkásosztálybeli hiphopként definiálják stílusukat, ami szövegeikben és öltözködésükben is visszaköszön. De legjobban Ritchie szavaival lehet leírni a hangzásukat: „Vannak, akik könnyen befogadható zenét csinálnak, és vannak, akik kísérletezőt, de nagyon kevesen vannak, akik képesek mindkettőre.” Az Injury Reserve közéjük tartozik.

szerző: Veres Szilárd

https://recorder.blog.hu/2019/08/17/ruhabolti_eladok_rappelnek_a_versenyuszo_beatjeire
Ruhabolti eladók rappelnek a versenyúszó beatjeire

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5415004092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.