Svédországban bűnösnek találták A$AP Rockyt

2019.08.15. 11:46, Gaines

rocky.jpg

Egy svéd bíróság szerdán hozott ítéletet a rapper másfél hónapja tartó, óriási közfigyelem tárgyát képező ügyében, A$AP Rocky két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A rapper június 30-án keveredett verekedésbe Stockholmban, amiről néhány nappal később a TMZ lehozott egy videót; Rocky válaszul az Instagramjára tett fel több videót, amelyeken az látszik, hogy két férfi hosszan követi őt és társait a svéd főváros utcáin. A hatóságok július 3-án súlyos testi sértés vádjával őrizetbe vették Rockyt és két társát, Bladimir Cornielt és David Risperst, és két hétig őrizetben is tartották; a TMZ ez idő alatt névtelen forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy „embertelen körülmények között” tartják Rockyt a büntetés-végrehajtási intézetben. Július közepén maga az amerikai elnök is akcióba lépett, több tweetjében követelve a rapper azonnali szabadlábra helyezését, és felhívta a svéd miniszterelnököt, aki azzal reagált, hogy Svédországban a törvény előtt mindenki egyenlő elbánásban részesül, és a kormány nem avatkozhat be jogi ügyekbe.

Rocky és két szintén letartóztatott társa ellen július végén emeltek hivatalosan is vádat, mindhárman ártatlannak vallották magukat. Az ezt követő perben azzal védekeztek, hogy önvédelemből dulakodtak a két sértettel, a bíróság azonban elutasította az érvelésüket. A bíróság megállapította, hogy a vádlottak nem kerültek olyan helyzetbe, amely feljogosította volna őket az erőszak alkalmazására, ellenben a verekedés során megrugodsták az egyik földön fekvő áldozatot, Mustafa Jafarit, és rátapostak a karjára. A két év felfüggesztett börtönbüntetés mellett Rockynak anyagi kárpótlást is fizetnie kell a sértetteknek.

A$AP Rockyt a tárgyalás kezdete után egy nappal, augusztus 2-án, az ítélethirdetésig hazaengedték, azóta meg is tartotta első koncertjét, melyen ijesztő és kijózanító élménynek nevezte a svéd börtönben töltött idejét. A rapper az Instagramján nyilatkozott a bíróság ítéletéről, azt írva, „csalódott” a döntés miatt, és megköszönve a rajongók támogatását.

https://recorder.blog.hu/2019/08/15/svedorszagban_bunosnek_talaltak_a_ap_rockyt
Svédországban bűnösnek találták A$AP Rockyt

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6115010848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.