Egy egyedülálló anyuka a rap Joan Jettje

2019.08.14. 11:09, vferi

rico-nasty-pub-photo-1-mario-kristian-1_b1fd7c.jpg

Rico Nasty még le se érettségizett, amikor az első mixtape-jét kiadta, azóta pedig a kortárs hiphop egyik legérdekesebb figurájává nőtte ki magát. Ez a cikk a Recorder magazin 73. számában jelent meg először.

Rico Nasty feltűnő jelenség: a legtöbb öltözéke akár az idei Met-gálára is készülhetett volna, szövegeivel az ember arcába mászik, zenéje pedig időnként pofán is ver. A 22 éves rapper karizmatikus és magabiztos, színpadra és magazinok címlapjára született.

Példaképe egy hozzá hasonló nonkonformista női ikon, Joan Jett, akinek hatását stílusában és attitűdjében is érezni. Rico Nasty apja szintén rapper volt, így volt kitől tanulnia, egy évvel érettségi előtt pedig már az első mixtape-jét is kiadta. Mindezt úgy, hogy éppen egyedülálló anyává vált (az apa tragikus módon elhunyt egy asztmaroham következtében).

Karrierje kezdetén cukormázasabb dalokat csinált, amit sugar trapnek hívott, de hangzása idővel egyre keményebb lett, az utóbbi időkben gyakran metálmotívumokkal operál. Ez a változás annak is betudható, hogy elkezdett Kenneth Blume-mal dolgozni, akivel mostanra elválaszthatatlan barátok és állandó alkotótársak lettek.

Ismertebb nevén ő Kenny Beats, aki mindig is hiphop beateket akart csinálni, de mikor ebben az irányban nem jutott sehova, a Loudpvck nevű EDM-duó egyik fele lett. Ennek hála rögtön felfutott a karrierje, és visszatért régi álmához és pár röpke év alatt az egyik legjobb újonc hiphopproducerré vált. Sikere annak is köszönhető, hogy minden munkáját az adott előadó személyiségére szabja, így teljesen másként hangzik az, amit Vince Staplesszel és az, amit Ski Mask The Slump Goddal alkot. Rico Nastyben pedig megtalálta a tökéletes alkotótársat, akivel a legjobbat hozzák ki egymásból.

szerző: Veres Szilárd

https://recorder.blog.hu/2019/08/14/egy_egyedulallo_anyuka_a_rap_joan_jettje
Egy egyedülálló anyuka a rap Joan Jettje

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5915004102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.