Madonna: Madame X (lemezkritika)

2019.07.21. 14:45, vferi

szaxofonos.jpg

Rég volt már olyan jó formában Madonna, mint a tizennegyedik stúdióalbumán. A Madame X nem egy remekmű, de nem is alibizés. Ez a kritika a Recorder magazin 74. számában jelent meg először.

madonna.jpg

 

Előadó: Madonna

Cím: Madame X

Kiadó: Live Nation/Interscope/Maverick

Megjelenés: 2019. június 14.

Stílus: bizarro pop, house, reggaeton, soul

Kulcsdal: God Control

Osztályzat: 6/10

 

Madonna nem lankad. 61 évesen kényelmesen elélhetne a jogdíjaiból, beülhetne zsűrizni valamelyik tehetségkutatóba, megfilmesíttethetné az életét, esetleg vállalhatna egy féléves koncertsorozatot valamelyik vegasi luxushotelben. Senki nem hibáztatná érte, sőt, valószínűleg sokan úgy gondolnák, hogy így kell viselkednie egy négy évtizede a rivaldafényben fürdőző világsztárnak. „A legbotrányosabb dolog, amit valaha csináltam az, hogy még mindig itt vagyok” – mondta 2016-ban és három évvel később még mindig azon rugózik a fél világ, hogy miért enyeleg a videóklipjeiben 30-40 évvel fiatalabb srácokkal, miért posztolgat idétlen és előnytelen szelfiket az Instagramra és miért nem hajlandó végre csendben megöregedni.

M A D O N N A   L E G I Z G A L M A S A B B   Á T V Á L T O Z Á S A I

Előszeretettel sajnáltatja is magát emiatt és amikor csak lehet, szexizmussal és életkor miatti diszkriminációval vádolja a szórakoztatóipart. Nem mondhatjuk, hogy nincs igaza. Senki sem követeli például a 69 éves Bruce Springsteen, a 72 éves Elton John vagy a 75 éves Mick Jagger visszavonulását, a nők közül Tina Turner (akit már negyvenes éveiben is rocknagymamának neveztek) 23 éve nem adott ki új dalt, Cher pedig éppen ABBA-számokkal haknizik. Akikkel a nyolcvanas években egy szinten lehetett emlegetni (Michael Jackson, Prince, David Bowie, George Michael és Whitney Houston) viszont mind halottak. Ilyen szempontból tehát Madonna tényleg egy unikum és csak fejet hajtani lehet az igyekezete előtt, hogy 13 album után is releváns maradjon.

madonna1.jpeg

Az igyekezet persze eddig sem hiányzott, bár utolsó három lemezén ez leginkább abban merült ki, hogy leszerződtette az akkoriban legmenőbbnek tartott producereket és duettpartnereket. Együttműködései Kanye Westtel, Diplóval, Martin Solveiggel vagy Nicki Minaj-zsal olyan szinten kiirtottak minden egyediséget a zenéjéből, hogy számai teljesen felcsérelhetővé váltak Katy Perry, Kylie Minogue vagy Gwen Stefani ugyanezekkel a közreműködőkkel felvett próbálkozásaival. Ez a vonal az új albumon is jelen van és még az is lehet, hogy a Crave jobb szám lenne, ha Ariane Grande énekelné, a Crazy pedig, ha J-Lo. Nem segít az sem, hogy Madonna hangja agyon van vokóderezve, pedig amikor legutóbb Mirwaisszel dolgozott, a Musicon és az American Life-on, tökéletes egyensúlyt találtak az érzelemmel teli énekhang és a fémes elektronikus zenei hangzás között.

A Madame X kizárólag azokban a pillanataiban tudja megközelíteni Madonna legutóbbi, az ezredforduló idejére tehető kreatív fénykorát, amikor elengedi a kényszert, hogy valamiféle trendi, mai, tiniknek is tetsző popzenét gyártson. A rapbetétek Swae Leetől és Quavótól lelketlenek és felejthetők, a reggaeton világába tett kirándulások a kínosság határát súrolják, a brazil Anitta és a kolumbiai Maluma vendégszereplése pedig inkább jópofa, mint jó.

A világzenével való flörtölés egyébként érdekes kísérlet és a latinpop szupersztárjaival való duettezésnél sokkal meglepőbb, amikor a Batukában egy komplett asszonykórus tűnik fel a Zöld-foki szigetekről, hogy lelkesen együtt kántáljon és doboljon Madonnával. Meglepő, de nem feltétlenül olyan, amit az ember újra és újra meg akarna hallgatni. Hasonló élmény a Killers Who Are Partying, amit feldob az elektro-fado, de közben annyira röhejes a szövege, hogy lehetetlen komolyan venni.

Van viszont három szám az albumon, ahol teljes mértékben átjön, hogy mit is akart Madonna a koncepcióval, miszerint Madame X egy titkosügynök, prostituált, államfő, cha-cha-cha táncos, könyvelő és isten tudja, még mi. A Dark Ballet, az I Don’t Search I Find és leginkább a God Control olyan féktelen, kattant eklektikát kínál, ami nem hogy Madonna saját diszkográfiájában, de a jelenlegi popzenei palettán sem hasonlítható semmihez. Kicsit prédikálós, de közben fülbemászó, euforikus, a jelenleg uralkodó trendeknek (például, hogy egy sláger minél rövidebb legyen) fityiszt mutató és műfajilag behatárolhatatlan. Ha ilyen vakmerő tudna maradni egy egész albumon keresztül, és végleg letojná a slágerlista-helyezéseket, megkoronázhatná az életművet. De képes rá és lehet, hogy legközelebb meg is fogja csinálni. Ha kell, hetvenévesen.

szerző: Onozó Róbert



tictac650_2.png

https://recorder.blog.hu/2019/07/21/madonna_madame_x_lemezkritika
Madonna: Madame X (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8014969622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.