„Elvtársak, ez homoszexuális propaganda!” – Elton John első kelet-európai turnéjáról

2019.07.09. 11:30, Gaines

elton_magyar.jpg

Még játsszák a mozik Elton John életrajzi musicaljét, a Rocketmant, amelynek kapcsán magyar zenészeket kérdeztünk Eltonhoz fűződő élményeikről. Hegedűs László, a Multimedia legendás koncertszervezője arról mesélt, hogyan hozta tető alá Elton John első magyarországi koncertjét és a hozzá csatolt kelet-európai turnét. Melegvádak, milliós fülbevalók, és az Auschwitzban elájuló Elton John – a popsztár vasfüggöny mögötti turnéjának fordulatos története.

A nyolcvanas években Nyugat-Berlinben éltem, ahol angol befektetőkkel létrehoztam a Multimédiát, amellyel az volt a specialitásunk, hogy Kelet-Európába szerveztünk turnékat. Így hoztuk el Santanát, a Dire Straitset, vagy később a Queent is Magyarországra. Elton Johnt úgy sikerült leszervezni, hogy Londonban megismerkedtem a hangmérnökével egy blueskocsmában, és elkezdtem fűzni, hogy beszéljen Elton menedzserével, John Reiddel, hogy jöjjenek el Magyarországra koncertezni. Végül Reid luxusirodájában ültünk le beszélgetni, ahol a hangmérnök felvetette, hogy úgyis szeretnének próbálni a turné előtt egy sportcsarnokban, és ha Kelet-Európában lenne valahol két hétre egy szabad aréna, ott rákészülnének az európai körútra, és csinálnának felénk egy miniturnét is, amely fedezi a próbák költségeit. Az úgyis jót tesz, ha van pár bemelegítő buli a nagy turné előtt.

gatiportre_szembol_close_up.jpg
Hegedűs László | Fotó: Gáti György

 

A nyugati zenészek szívesen jöttek a vasfüggöny mögé játszani, a problémát inkább az jelentette, hogy nehéz volt dollárt szerezni, mert egyik valuta sem volt konvertibilis a keleti régióban. Emiatt barterüzleteket kellett kötnünk, hogy ki tudjuk fizetni a turné költségeit. Erősen múlott egy-egy koncert azon is, hogy a művész hajlandó volt-e kompromisszumra a költségeit illetően, egy koncert nyugati árát ugyanis nem tudtuk volna kifizetni. Az Elton-turnét úgy tudtuk összehozni, hogy Szarajevóban, ahol 1984-ben téli olimpiát tartottak, volt három gyönyörű állapotban lévő sportcsarnok, amik közül az egyiket kibérelték Eltonék. Valamint találtam egy jugoszláv utazási irodát Ljubljanában, amely hajlandó volt finanszírozni a csarnokbérlés költségeit és elszállásolni Eltonékat, ha cserébe beszállhatnak a belgrádi, zágrábi és ljubljanai koncert szervezésébe, és részesedést kapnak a bevételből.

ELTON JOHNNAL SZÁZSZOR JOBB LESZ MINDEN FILM

Ezekhez jött még hozzá egy prágai, három lengyel és két budapesti koncert, így állt össze a tízállomásos miniturné. A magyar koncerteket az állami rendezőszerv, az Országos Rendező Iroda (ORI) közreműködésével kellett lebonyolítani, akik kevéssé értettek a koncertszervezéshez, a jegyeket például nevetségesen olcsó, 150-200 forintos áron adták el, mivel a művészt is olcsón kapták meg. Viszont volt devizakeretük a Nemzeti Banknál, így tudtak dollárral fizetni. A többi bulihoz az idegenforgalmi barterüzletek mellett osztrák és német turistaügynökségeknek is el kellett adni jegyeket, hogy pénzt lássunk a buliból, a magyarnál viszont az ORI dollárban kifizette a költségeket.

A két sportcsarnokos koncert óriási sikert aratott a magyarok körében. Csak ámultak és bámultak az emberek, mert azelőtt nem láttak hasonló színpadtechnikát Magyarországon. Körben forgó, süllyedő és emelkedő zongorával, fantasztikus fényparkkal és isteni zenekarral lépett fel Elton, akikkel a délutáni hangpróbák mindig jamelésbe fordultak, és kizárólag jazzt játszottak, mert azt élvezték igazán.

elton_john_gati_240mmhigh.jpg
Elton John az 1984-es sportcsarnokos koncerten | Fotó: Gáti György

 

Jugoszlávia és Magyarország után jött a prágai buli, ahol elkezdődtek a zűrök. A koncert előtt két hónappal, amikor már eladták az összes jegyet, jött egy hívás a csehszlovák állami koncertirodától, hogy baj van, azonnal utazzak ki hozzájuk. Prágában aztán elvittek a Belügyminisztériumba, ahol leült velem szemben a kulturális miniszterhelyettes és a helyi KGB, a Státní bezpečnost, vagyis Stb egyik főnöke. Az volt a bajuk, hogy „fontos vezetők” megláttak egy képet Eltonról, amin gyémántokkal kirakott fülbevalót viselt, ami szerintük homoszexuális propaganda, ők pedig nem oktathatják a csehszlovák fiatalságot homoszexualitásra. Azért hívattak, hogy intézzem el: Elton John ne viseljen fülbevalót a prágai koncerten.

"NEKEM ELTON JOHN VOLT AZ ESTI MESE" - HÍRES MAGYAR ZENÉSZEK VALLANAK A SZTÁRRÓL

Levegőt se kaptam, annyira bizarr volt a helyzet, de megpróbáltam elsimítani a problémát. Fél órán belül sikerült utolérnem Elton menedzserét, akivel a következő telefonbeszélgetés zajlott le. „What’s up, László?” „Baj van Elton earringjével.” „Hülyéskedsz?” „Nem, itt ülök a prágai Belügyminisztériumban, ahol kifogásolják, hogy ez meleg propaganda.” John Reid temperamentumos ember volt, a régi kagylós telefonok pedig elég jól hangosítottak, úgyhogy a szobában mindenki megszámolhatta, hány fuck kíséretében magyarázta el, hogy az édesanyánkkal szórakozzunk, ne Elton Johnnal. Miután kiüvöltözte magát, megerősítettem, hogy valóban egy baromságról beszélünk, de emiatt ne legyen koncert egy csodaszép városban, ahol már eladtuk az összes jegyet? Attól mindenki szomorú lenne: Reid is, Elton is, és persze a csehek is. „Fuck you, akkor nem lesz fülbevaló Eltonon” – mondta Reid, és lecsapta a telefont.

Az Stb-sek erre megnyugodtak, és a hátamat veregették, milyen ügyesen elintéztem a dolgot. Aztán eljött a koncert napja, és Elton egy 10-11 karátos, egymillió fontot érő, bitang nagy gyémánt fülbevalóval sétált ki a színpadra, amit nemrég vásárolt egy árverésen, és csináltatott belőle ún. studot, azaz egy pontnyi, nem lógó fülbevalót. Mondanom sem kell, hogy a gyémánt a csiszolása miatt szórja a fényt, és állati feltűnő volt a színpadon. Szerintem nagyon jól nézett ki, Elton pedig nagyon jól játszott, a zongorára állva énekelt és táncolt. Imádták a prágaiak, a belügyeseket kivéve, akik azonnal félrerángattak egy irodába, mondván, hogy átvertem őket. „Az nem egy fülbevaló, hanem egy stud”, ellenkeztem velük. „Valamivel el kellett takarni Elton fülén a lyukat, csak azért tették bele.”

Az volt a szerencsém, hogy a koncert előtt tartottak egy fogadást, amin eléggé leitták magukat az elvtársak, ezért nem vertek meg vagy tartóztattak le ott helyben. Viszont négy évre kitiltottak az országból, és nemhogy koncertet nem vihettem oda, a lábamat se tehettem be addig Csehszlovákiába.

Az igazán nagy kaland viszont a lengyel turné volt. Lengyelországban korábban rendkívüli állapotot vezettek be a Szolidaritás szakszervezet által szervezett általános sztrájk miatt, és a BBC, az ABC, a CBS, az NBC, és mindenféle rövidítésű tévécsatorna, amit el tudsz képzelni, ránk várt Varsóban. Elterjedt ugyanis a hír, hogy Elton John találkozni fog Lech Walesával, a Szolidaritás internálásból éppen kiengedett, de még mindig 24 órás megfigyelés alatt álló vezetőjével. Reid a koncert után másnapra meghirdetett egy sajtótájékoztatót az Interkontinental Hotelbe, de tíz perccel előtte felhívatott Elton lakosztályába, és közölte, hogy nekem kell tartanom a sajtókonferenciát.

Elton ugyanis nem tud hazudni, mert vagy elneveti, vagy elsírja magát. Másrészt erkölcsileg is rossz lenne neki, ezért nem mondhatja, hogy nem fog találkozni Walesával, mert ez nem igaz, de azt se mondhatja, hogy találkozni fog, mert akkor Walesát letartóztatják, őt pedig nem engedik el Gdanskba. Úgyhogy nekem kellett kiállnom a világsajtó, az akkoriban legismertebb politikai tudósítók elé a bálteremben, ahol a csilláron is lógtak az újságírók és a titkosrendőrök, és elmondani, hogy Elton nem érzi jól magát, nem tud lejönni, Walesáról meg ne kérdezzenek, mert azt se tudom, kicsoda, én csak a koncertszervező vagyok.

HEGEDŰS LÁSZLÓ ITT MESÉLT NEKÜNK A LEGENDÁS BUDAPESTI QUEEN-KONCERTRŐL

Hát szóhoz nem nagyon jutottam, és olyan dühös lett mindenki, hogy majdnem agyonvertek. Sokan csak azért utaztak Varsóba, hogy tudósítsanak az eseményről, viszont ezzel a trükkel másnap sikerült eljutnunk Gdanskba. Ha Elton nem akarta, hogy a fotósok meglássák, gyakran úgy oldották meg a problémát, hogy a fejére húztak egy pokrócot, és átrohant a magánrepülőjéből egy kocsiba. Gdanskban is ez történt a reptéren, mi pedig a technikusokkal és a zenészekkel megvártuk, amíg a riporterek csalódottan elszivárogtak. Ezután legnagyobb megdöbbenésemre Elton is kiszállt velünk a repülőből, ahol roadnak öltözve húzta meg magát. Kibuszoztunk a gdanski hajógyárhoz, ahová leszerveztek egy focimeccset a Szolidaritás és Elton zenészei és technikusai között, miközben Elton beszélgetett egy órát Walesával. Később természetesen elárulták a sajtónak, hogy találkoztak, és óriási szenzáció lett a sztoriból, hogyan játszották ki a lengyel hatóságokat.

/korabeli híradó Elton John és Lech Walesa találkozásáról:

Ehhez jött még hozzá a katowicei sztori, amikor a koncert előtt Elton ellátogatott Auschwitzba. Próbáltuk lebeszélni róla, de mindenáron menni akart, aminek az lett a vége, hogy elájult a koncentrációs táborban. Valószínűleg idegösszeroppanást kapott a szörnyű élménytől. Szerencsére találtunk egy helyi orvost, aki két injekcióval rendbe hozta annyira, hogy fel tudjon valahogy lépni. Nagyon becsülöm benne, hogy bármi történjék, nem mond le koncertet. Katowicében is összeszedte magát, és bár nem élete legjobb buliját adta, legalább megtartották a koncertet, és nem okozott csalódást a közönségnek.

lejegyezte: Soós Tamás

Elton John díjat kap Lech Walesától:

Bolla László fotói a budapesti koncertről:

elton2.jpg

elton1.jpg

elton3.jpg

elton4.jpg

egy szarajevói Elton John.koncertjegy 1984-ből:

elton5.jpg

a belgrádi koncert plakátja:

elton6.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/07/09/_elvtarsak_ez_homoszexualis_propaganda_elton_john_elso_kelet-europai_turnejarol
„Elvtársak, ez homoszexuális propaganda!” – Elton John első kelet-európai turnéjáról

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8214932974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.