Itt a Hangfoglaló Program – A Waves Vienna fókuszában Magyarország!

2019.06.16. 09:24, Recorder.hu

waves_vienna.jpgAz európai showcase-fesztiválok közül is kiemelkedik sokszínűségével és folyamatosan megújuló szakmai programjával a Waves Vienna. Május végén a fesztivál bejelentette két fókuszországát, amelyek közül az egyik idén Magyarország lesz.

Magyarország bizonyos szempontból a kezdetektől fogva jelen van a Waves Vienna történetében, hiszen a fesztivál ötlete is még a RegiON konferencián született meg Budapesten. Ebben az időszakban elindult egy zeneipari újhullám a közép-kelet-európai régióban, amelynek elsődleges katalizátorát a szakmai párbeszéd igényének felmerülése jelentette – belső és környező országok piacai felé is nyitottan.

A Waves Vienna több szempontból is fontos. A régió legnagyobb múltra visszatekintő eseménye, amely folyamatos feladatának érzi a szakmai megújulást. A konferenciaprogram olyan üzleti-artisztikus témaköröket ölel fel, amivel reflektál, és egyben példát is szeretne mutatni a régió szereplőinek. Mint minden showcase-eseményen, itt is fontos szerepet játszik a tehetségkutatás, olyan produkciók karrierje indulhatott innen, mint Kavinsky, a Kensington, SOHN, Charli XCX, a Ghostpoet vagy Jamie Woon.

Ausztria a magyar zenekarok többsége által kifejezetten vágyott turnécélpont, kapuja egy több mint negyvenmillió lelket számláló közös, svájci-német-osztrák piacnak, amin belül nagyon erős terjesztési, turnézási hálózatok épültek ki az elmúlt harminc-negyven évben. Az első Waves Vienna helyszíne a Balassi Intézet bécsi épülete, a Collegium Hungaricum volt – ami az idei évben is külön szerepet kap majd az esemény programkínálatában –, magyar zenekarok 2011 óta játszanak az eseményen. A hazai könnyűzenei exportiroda, a HOTS megalapítása óta partnerintézménye a fesztiválnak. Az elmúlt két évben olyan magyar zenekarok kaptak meghívást, mint a Fran Palermo (2018), Mörk (2018), Antonia Vai (2018), Dope Calypso (2017), Babé Sila (2017) vagy a Belau (2017).

Mit jelent a fókuszország szerep pontosan?

A Waves Vienna, mint önazonos közép-európai esemény, minden évben két ország piacára összpontosít: egy nyugati és egy keleti partnerre, ezzel is nemcsak összhangot, hanem példamutatást sugallva. A szervezők az elmúlt évek tapasztalatai alapján most érezték elérkezettnek az időt ahhoz, hogy a magyar piac képviselőit és trendjeit bemutassák a régió szereplőinek.

2019-ben így a nyugati Svédország mellett Magyarország lesz az a – Bécs topográfiáját tekintve – keleti partner, amely a saját dinamikus piacfejlődése miatt kiemelt fókuszt kaphat, így legalább hat magyar zenekart hívnak majd meg, tartanak egy dedikált, ünnepi fogadást, és két konferenciapanel is a magyar piaccal, a magyar könnyűzene exportjával foglalkozik majd.

A Waves Vienna a szabadjelentkezéses showcase-események közé tartozik. A fesztivál Gigmit-felületén jelentkezők közül augusztusban választják ki a szervezők azokat az előadókat, amelyek bemutatkozhatnak majd Bécsben.

cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2019/06/16/itt_a_hangfoglalo_program_a_waves_vienna_fokuszaban_magyarorszag
Itt a Hangfoglaló Program – A Waves Vienna fókuszában Magyarország!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5614892676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.