Tizenegy éve zenetörténeti katasztrófa történt, és a világ nagy része nem is tudott róla

2019.06.13. 14:51, Gaines

nyt_borito.jpg

A New York Times kedden tényfeltáró óriáscikket közölt le The Day The Music Burned címmel (A nap, amikor elégett a zene). A megrendítő cikk egy 2008-as hollywoodi tűzvészről számol be, melynek során több mint ötszázezer eredeti master vált a lángok martalékává, köztük a legnagyobb zenészek leghíresebb lemezeinek számaival. De miért nem hallottunk erről eddig?

A mastereknek otthont adó raktár 2008. június elsején gyulladt ki a Universal hollywoodi filmgyárában. A raktárban kétharmadrészt filmszalagokat és videókazettákat tároltak, a délnyugati csücskében viszont kétszáz négyzetméteres alapterületen a Universal Music Group égisze alá tartozó lemezkiadók master felvételei pihentek. A master, aki esetleg nem tudja, az a felvétel, amit a zenészek, a producer és a hangmérnök rögzítenek a stúdióban – ennek  a legjobb a minősége, ezt sokszorosítják azután vinylen, CD-n, kazettán, vagy digitálisan, és a hangminőségen valamennyi másolás és tömörítés tovább ront. A „remastered” újrakiadások ezért nyúlnak vissza általában az eredeti masterekhez, amelyeken rejtett kincseket is lehet találni: nem csupán kiadatlan számokat, hanem a megjelent daloknak is újabb rétegei tűnhetnek elő. Andy Zax Grammy-díjas producer-dalszerző képzőművészeti párhuzammal élve egy festményhez és a festményről készített fényképhez hasonlította a mastert és az arról készült másolatokat.

Az elégett dalok számáról máig nincs pontos információ, ahogy teljes katalógusunk sincs, azt viszont tudni lehet, hogy az archívumban a negyvenes évekbeli analóg magnószalagoktól az újabb digitális anyagokig terjednek a többsávos felvételek, nyers változatok, session masterek. Hogy példákat is említsünk: a raktárban kaptak helyet a Decca, a Chess, az Impulse, az MCA, a Geffen vagy az Interscope kiadók masterei is, így például Louis Armstrong, Bing Crosby, Ella Fitzgerald, Chuck Berry, Muddy Waters, Buddy Holly, John Coltrane és Count Basie a jazz-blues-korai r&b műfajokból, beleértve Bill Haley Rock Around The Clockje masterét. Ami pedig a popzenét illeti, a New York Times cikkének egy tömbnyi bekezdése sorolja fel a neveket.

nyt.png

A tűzvész pótolhatatlan zenetörténeti veszteség tehát még úgy is, hogy a szóban forgó számok természetesen nem tűntek el örökre – bár alighanem akad köztük rengeteg elfeledett előadó diszkográfiája is. A Universal Music Group pedig – az archívumot akkor felügyelő rangidős igazgató, Randy Aronson szerint – tizenegy éve minden követ megmozgatott, hogy eltitkolja vagy elbagatellizálja a súlyos incidenst. A korabeli lapok többnyire csak a filmstúdióban esett károkról cikkeztek, alig néhányan tettek említést arról, hogy a raktárban zenék vesztek oda, sőt, a UMG képviselői cáfolták is az ilyen jellegű sajtóértesüléseket. (Például a Billboardnak.)

A UMG a Varietynek nyilatkozva most is vitatja a New York Times állításait, mondván, a cikkben „számtalan tárgyi tévedés, félrevezető megállapítás, ellentmondás és alapvető félreértés szerepel az eset léptékeiről és az érintett vagyontárgyakról.” A balszerencsés incidens szerintük semmilyen hatást nem gyakorolt a kiadott zenék hozzáférhetősége vagy az előadók ellenszolgáltatásai szempontjából, ami persze nem jelenti azt, hogy ne történt volna kár. „Az archívumban kiütött tűz nem csak egy apróbb baleset, ahogy a UMG célzott rá, nem csak egy-két kósza magnószalag ragadt bent egy dohos raktárban” – vetette ellen Aronson, aki a cikk szerint máig nem heverte ki a megrázkódtatást. – „Ez volt a zeneipar történetének legsúlyosabb katasztrófája.”

A cikk megjelenését követően több előadó és zenekar kommentálta az esetet. A The Roots részéről Questlove azt írta, hogy ezért nem fogják újra kiadni a Do You Want More és az Illdelph Halflife című lemezeiket, míg a Nirvana egykori basszusgitárosa, Kris Novoselic mindössze annyit válaszolt a Twitteren a Nevermind master felvételeinek sorsával kapcsolatban feltett kérdésre: „Azt hiszem, örökre annyi nekik.” Eminemnek mázlija volt: néhány hónappal a tűzvész előtt digitalizálták több albumának mastereit, például a The Marshall Mathers LP-t  és a The Eminem Show-t.

https://recorder.blog.hu/2019/06/13/tizenegy_eve_zenetorteneti_katasztrofa_tortent_es_a_vilag_nagy_resze_nem_is_tudott_rola
Tizenegy éve zenetörténeti katasztrófa történt, és a világ nagy része nem is tudott róla
süti beállítások módosítása