„Nekem Elton John volt az esti mese" – Híres magyar zenészek mesélnek

2019.06.04. 16:30, soostamas

elton.jpg

A héten kerül mozikba a Rocketman, a látványos musical Elton John életéről, aki a magyar zenészeknek is sokat jelentett. Az idősebbeknek a Szabad Európán keresztül a nyugat hangját, a fiatalabbaknak Az oroszlánkirályt. Valaki szemében ő a hőssé váló antihős, máséban eperöltönyös vagány, vagy esti meseként nézett, zongorázó Donald kacsa. Bródy János, Bornai Tibor, Vitáris Iván, Marsalkó Dávid, Galla Miklós és sok más remek zenész sztorizik Elton Johnról.

Vitáris Iván (Ivan & The Parazol): „Elton az egyik legfontosabb hős”

Nekem Elton John története azt jelenti, hogy az lesz hős, aki hős akar lenni. Mindegy, hogy kövér vagy, vagy vékony, szemüveges vagy kopasz, jóképű vagy sem, ha van egy üzeneted, és azt elő tudod adni úgy, hogy igaz legyen, akkor jó zenével milliókhoz eljuthatsz. Elton nem olyan, mint Robert Plant, akinek énekelnie se kell, akkor is viking isten. Persze, hogy kell neki a csillagos szemüveg meg a flitteres ruha, de ha felveszi, akkor antihősből hirtelen hőssé válik, méghozzá az egyik legfontosabb hőssé, aki pont annyit ér, mint Robert Plant vagy Freddie Mercury.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ivan & The Parazol OFFICIAL (@ivanandtheparazol) által megosztott bejegyzés,

Nála azt látom, hogy dal bármiből lehet, hogy a komponálás valami folytatólagos és állandó dolog. Emlékszem egy videóra (lásd. alább), amin diákoknak meséli, hogyan ír zenét. Ők feldobnak egy témát, Elton leír öt-hat sort, majd odaül a zongorához, és kigurul egy dal. Nemcsak lehozott hat akkordot, hanem öt perc alatt megírt egy bitang jó dalt. Szeretem, hogy érződik a dalaiban a zene iránti feltétlen alázat és szeretet. És a végiggondoltság, hogy rendkívül alaposan kitalálja és kigyakorolja a számait. Sokszor szinte már klasszikus zenébe hajló harmóniavezetéseket használ, mégsem veszik el az őserő.

Énekesként is hatott rám, csodálatos, ahogy megalapozta a váltóhangos éneklést, amit például Matt Bellamy is művel, hogy egyszer lebegősen, érzelgősen, aztán meg odaharapósan énekel. Ez Eltonnál már 40-50 éve megvolt, de a mai napig rengeteget lehet tanulni tőle. Kifejezetten nehezek a dalai, az ének és a zongora egyaránt, ezt onnan is tudom, hogy egyszer játszottuk a Tiny Dancert akusztikus felállásban. Még mindig ez a kedvenc dalom tőle.

’91-es vagyok, így először Az oroszlánkirályért rajongtam, majd a The Who rockmusicaljében, a Tommyban láttam Eltont, de akkor kattantam rá igazán, amikor a Majdnem híresben a srácok együtt éneklik a buszon a Tiny Dancert. Utánanéztem, ki ez a selymes hangú csávó, és rájöttem, hogy egy David Bowie-szintű, néha még őt is leköröző létesítmény, aki látványban és zenében is hihetetlen energiákat és érzéseket képes átadni egy szál zongorán. Minden dala úgy van megírva, hogy el lehessen játszani egy szál zongorán. A jó dalok ilyenek: nem kell hozzájuk nagy zenekaros hangszerelés.

Bornai Tibor (KFT): „Emberből van ő is”

Amikor elkezdtem zenékre figyelni kamaszkoromban, a nyugati zenék többségét még a Szabad Európa Rádión keresztül lehetett hallani. Fütyült, sistergett, de nem érdekelt, mert a mögötte szóló zenékre voltam kíváncsi. És egyszer csak megjelent Elton John, akiben olyan szépen szólt a líra, hogy az mélyen megérintett, mert én is lírai alkat vagyok.

bornai.jpg

Zongoristaként imponált, hogy a zongora mögött ülve is középpontba tudott kerülni, és ott nagyszerűt alkotni. Ráadásul úgy szólt a zongorája, mint az ágyú. Ezért kitaláltam, hogy a pianínóm kalapácsaiba, amiket egy filc borít, és az üti meg a húrt, rajzszögeket nyomkodok, hogy fém üsse meg a húrt, és jobban hasonlítson a zongorám Elton Johnéra. Több szempontból is szerencse, hogy nem valósítottam meg az ötletemet. A szomszédok biztosan feljelentettek volna, másrészt a zongorám is tönkrement volna. Elton zongorájának titka valószínűleg nem a fémben rejlett, hanem abban, hogy sokkal drágább és jobb minőségű hangszeren játszott, mint mi itt, Kelet-Európában.

Az első nyugati világsztár, aki eljött hozzánk és ott voltam a koncertjén a BS-ben, szintén Elton volt. Lenyűgözött, hogy lírai alkat létére olyan tempókat játszott, amik vittek, sodortak magukkal. Utána szorosan követtem a pályáját, és azt figyeltem meg, hogy ő is hullámzik. Voltak jó évei, amikor fantasztikus dolgok jöttek ki a keze alól, és olyanok is, amikor bármit csinált, nem fogott meg. Folyamatosan koncertezik és ad ki lemezeket, de úgy érzem, az utóbbi években hallgat, és biztos megvan az oka rá. Emberből van ő is.

Pénzes Máté (Blahalouisiana): „Nekem Elton volt az esti mese”

Négyéves lehettem, amikor a rongyosra nézett és milliószor utánzott LGT- és Fonográf-videókazetták után édesapám lejátszotta nekem az 1980-as Elton John Live at Central Park koncertvideót. A Saturday Night’s Alright (for Fighting) című dallal kezdődött, és mai napig lenyűgöz az az energia, ami abból a koncertből árad. Gyerekként az, hogy három dalonként új jelmezbe öltözött, meseszerű volt, és amikor a koncert végén Donald kacsaként, zongorára feltett lábbal játszotta a Bite Your Lipet, attól teljesen megőrültem. Mivel nem tudtam rendesen kimondani a nevét, ezért ha kérdezték, melyik mesét szeretném nézni, csak ennyit mondtam: Edódó. Nekem Elton volt a mese.

Aztán hatévesen, amikor elkezdtem zongorázni tanulni, alig vártam, hogy kivégezzük a zongoraiskolát, és „normális” zenét tanulhassak. Internet híján, ha nem volt a boltban megfelelő kotta, csak a fülünkre hagyatkozhattunk, így eltelt 3-4 év, mire hallás után megtanultam az első dalokat, és természetesen ezek között volt a Saturday Night’s Alright (for Fighting) és a Can You Feel The Love Tonight is.

Bródy János: „Az elfojtott szenvedélyek hangulatát idézi”

A hetvenes években volt néhány lemezem tőle, leginkább a Tumbleweed Connection albumot hallgattam. Én már akkor az amerikai country-rock bűvöletében éltem, és néhány Elton John-szám közel állt ehhez a hangulathoz. Néhány érzékeny és mély lélekről tanúskodó dalát ma is szívesen hallgatom, elsősorban a szövegek miatt. Ilyen a Ballad of a Well-Known Gun, a Country Comfort, a Burn Down The Mission, aztán a Candle In The Rain, a Tiny Dancer, a Sacrifice és persze a Don’t Let The Sun Go Down On Me. Kiderült, hogy a számomra szimpatikus szövegeit Bernie Taupin írta, akivel nagy szerencséjük volt, hogy egymásra találtak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ATV Magyarország (@atv_magyarorszag) által megosztott bejegyzés,

Természetesen kitűnő előadónak tartom Elton Johnt, a hangszíne valahogy mindig az elfojtott szenvedélyek hangulatát idézi, a zongorajátékában a ragtime hatását vélem felfedezni, nekem legalábbis ez jön be leginkább, de komolyan zavar, hogy sokszor éreztem úgy, hogy az extravagáns külsőségekkel nem a dalokat próbálja eladni, hanem csak saját magát. Azt viszont igazán sikeresen műveli, és ki vagyok én, hogy megítéljem.

Marsalkó Dávid (Halott Pénz): „Várom, hogy befoltozza a sebeket, amiket a Queen-film ejtett a szívemen”

Nagy dalszerzőnek tartom, a hetvenes évekbeli, rock and rollos korszaka áll hozzám a legközelebb. Nagyon várom a Rocketmant, hogy befoltozza a sebeket, amiket a Queen-film ejtett a szívemen.

Veres Imre (Esti Kornél): „Senki nem tudja eperöltönyben olyan vagányan csapatni a Riviérán, mint Elton”

Első emlékeim Eltonról gyerekkoromból vannak, MTV, VH1, mindenféle képesújságok, de ezekből még csak a középkorú öltönyös-garbós fazon rajzolódik ki a hatalmas zongorájával, akit általában puccos gálaesteken szolgálnak fel a desszert mellé (még vastagon kilencvenes éveket írunk). Aztán 2012-ben kíváncsiságból meghallgattam a Pnau akkor megjelent Good Morning to the Night albumát, amin Elton korai számaiból, az eredeti sávokat használva ollóztak ki részleteket és ezekből gyúrtak össze gyakorlatilag teljesen új szintipopdalokat. Nagyon betalált.

Ennek hatására kezdtem el hallgatni Elton korai lemezeit és kezdett fokozatosan árnyaltabbá válni a róla kialakított képem. Szerintem a könnyűzene legszexibb és legprogresszívabb időszaka a hetvenes évek volt, javarészt pont az olyan excentrikus figurák miatt, mint Elton, akik úgy emelték új szintre a r’n’r showbizt, hogy mellette zeneileg is erős dolgokat tettek le. Még a habos-babos, egomán kosztümöket is megbocsátod neki, mert annyira eggyé válik vele a színpadon, mintha az élete múlna rajta (ami lehet, így is volt, ha hihetünk a magánéleti-gyermekkori traumákról szóló történeteknek).

Be kell vallanom, azért soha nem lettem Elton John-fanatikus, de popkulturális hatása kétségtelen. A mind előadóként, mind szerzőként is karizmatikus szólóelőadó egyik archetípusa, és valószínűleg senki nem tudná eperfagyiszínű öltönyben és szafarikalapban olyan vagányan csapatni a francia Riviérán, mint ahogy ő teszi az I’m Still Standing klipjében.

Balanyi Szilárd (Quimby, Szilárd): „Mai napig jó értelemben vett idióta”

Édesapám sokat járt külföldre, és az onnan hozott lemezei közé bekerült egy Best of Elton John album is, amiről nagyon megfogott három szám: a Saturday Night’s Alright (For Fighting), a Your Song és a Crocodile Rock. Ezeket fel is dolgoztuk a gimis zenekarommal, és hatalmas sikert arattunk.

szilard2.jpeg
Balanyi Szilárd | Fotó: sinco

 

A hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji lemezei tetszettek igazán, amikor energikus, sodró zenei világa volt Eltonnak. Utána jött egy hosszabb korszaka, ami nem áll olyan közel hozzám, de az elmúlt években megint remek lemezeket adott ki: a Wonderful Crazy Nightot, a The Uniont Leon Russell-lel, és a The Diving Boardot, ami olyan, mintha a hetvenes évekbeli Eltont hallgatnám mai kiadásban. Nemrég láttam a Carpool Karaokeben, és örömmel konstatáltam, hogy a mai napig jó értelemben vett idióta, és ugyanolyan vicces, mint régen volt.

Siklósi Örs (AWS, Dereng, ersch): „Átérzem Elton gyerekkori fájdalmát”

Mint minden rendes, kilencvenes években született gyerek, Az oroszlánkirályban kerültem először kapcsolatba Johnnal. Konzervatív szüleim nem szerették Eltont, és az exhibicionizmusomat se díjazták, amikor a tükör előtt állva próbálgattam mindenféle rocksztár-mozdulatot, úgyhogy átérzem Elton gyerekkori fájdalmát. Később újra felfedeztem Eltont, és míg a haverjaim Killswitch Engage-et hallgattak, én visszaástam a hetvenes évekig, és rátaláltam a Rocketmanre és társaira. Tetszett a szabadság, ami a zenéjéből és a személyéből árad, hogy a poprockzenében mindent kipróbált, és nem ragadt le egyetlen műfajnál. Kicsit gázos, de még a Blue-val közös dalát is szeretem.

Várom az életrajzi filmjét, mert érdekelnek a könnyűzenés filmek és rocksztár-életrajzok. Minden nagyobb rajongásom onnan jött, hogy megnéztem egy filmet, mondjuk, a Beatlesről, a Doorsról vagy Sidről és Nancyről. Annyi zenei impulzus éri az embert nap mint nap, hogy nem tudja kiválasztani, melyiket húzza oda a szívéhez, de ha megismer közelebbről egy zenészt, könnyen rajongani kezd érte. A Bohém rapszódia is annyira tetszett, hogy utána 3 hónapig csak Queent hallgattunk itthon. A Rocketmantől ugyanezt várom: sokhónapos intenzív Elton-mániát.

Harcsa Veronika: „Egy művésznek nem feltétlenül ahhoz van szüksége drogokra, hogy a színpadon nagyot alakítson”

Ha a húgommal utazom, mindig remek dolgok történnek. Az életünk fordulópontjait szoktuk közös utazással ünnepelni, 2005-ben a ballagása miatt kötöttünk ki Rómában. A repülés és az okostelefon nélküli hotelkutatás után elbotorkáltunk a Colosseumig, hiszen ez az első dolog, amit az ember Rómában megnéz. Nem látszott belőle sok, mert a nagyját eltakarta egy gigantikus méretű színpad, aminek az állványzatán jó sokan szöszmötöltek. Egy munkás világosított fel: „Elton John free concert tomorrow.” Ez remek, köszi, Róma!

harcsa_veronika.jpg

A koncert egyik meglepetése az volt, hogy Az oroszlánkirály betétdalánál sokkal több számát ismertem. Sosem hallgattam őt korábban odafigyelve, de olyan tökéletesen másznak fülbe a dallamai, hogy a legtöbbnél bólogatva mondtam, hogy ezt is ismerem, pedig lehet, hogy csak egyszer, félfüllel hallottam a rádióban. Az egyik legnagyobb mestere annak, hogyan lehet egyszerű, mindenki által érthető zenei elemekből karaktereset és mindenki által megjegyezhetőt alkotni.

A másik dolog az energia. Két és fél órán át maximálisan lekötött minden extra látvány nélkül, pusztán a karizmájával és a dalai erejével. Elton John a pályája első felében minden létező drogot nagyipari mennyiségben tolt, de már több évtizede tiszta. A 2005-ös koncert tökéletessége és a Rocketman sztorija is jól bemutatja, hogy egy művésznek nem feltétlenül ahhoz van szüksége a szerekre, hogy a színpadon nagyot alakítson, hanem hogy a színpadon kívüli életet elviselje.

Sallai László (Szabó Benedek és a Galaxisok, Felső Tízezer): „A szintis-szerelmes számoktól hülyét kapok, de Eltontól könnyekig hatódtam”

A generációm nagy részéhez hasonlóan Az oroszlánkirályban, nem sokkal később pedig Diana temetése kapcsán találkoztam Elton Johnnal. Ezután volt az első nagy zenei ébredésem 8-9 évesen, amikor felfedeztem apukám cédéit, és találtam köztük egy Elton John-válogatást, ami egyébként a kvázi kalózkiadó Euroton kiadása volt, és nem túl jó érzékkel válogatták össze, mert ez alapján úgy tűnt, mintha Elton John két legnagyobb slágere a Crocodile Rock és a Goodbye Yellow Brick Road lett volna. Ennek ellenére nagyon sokat hallgattam, de aztán pár évig nem nagyon izgatott Elton.

Néhány évvel ezelőtt teljesen véletlenül csöppent vissza az életembe, amikor egy szétbulizott hétvége vasárnapján, a családi ebéd során a háttérben szóló rádióból felcsendült a Sacrifice, amin annak ellenére hatódtam meg ott helyben könnyekig, hogy az ilyen középtempós szintis-szerelmes számoktól hülyét kapok.

sallailaci.jpeg

Ott viszont valamiért nagyon betalált minden irónia nélkül, és elkezdtem megint belemenni Elton Johnba: egyfelől mindig szerettem a klasszikus dalszerző karaktereket, Elton John pedig ilyen, aki a méltatlanul keveset emlegetett Bernie Taupinnal kiváló szerzőpárost alkotott. Emellett egy rendkívül szórakoztató figura, aki simán bolondot csinált magával Rowan Atkinsonnal (lásd. alább), vagy éppen megindultan tud arról nyilatkozni, hogy miért a Scritti Politti Cupid & Psyche 85 című lemeze a legjobb a világon, amiből állítólag azért vásárolt össze rengeteget, hogy az ismerőseinek elajándékozza őket. Ha találkoznék vele, biztos azt kérdezném meg először, hogy van-e nála egy példány.

Gábor András (Ozone Mama): „Tökéletes az indulás előtti feleshez”

Gyerekként a Live Aid koncerten láttam először a tévében. Előbb az extravagáns külseje fogott meg, a zenéje csak később. A korai lemezei tetszenek legjobban, a Tumbleweed Connection, a Madman Across The Water és a Goodbye Yellow Brick Road. Nagy kedvencem a Tiny Dancer, amit a Majdnem híres című filmben hallottam először. Sose tudtam eldönteni, hogy valójában countrydalnak vagy popslágernek íródott, mindenesetre igazi napsütéses Amerika-érzés. A másik nagy kedvenc a Saturday Night's Alright for Fighting, ami iszonyat jó kis pörgős rockdal. Tökéletes az indulás előtti feleshez, amikor a péntek/szombat esti bulira akarsz ráhangolódni.

gaborandras.jpg
Gábor András | Fotó: Józsa Ferenc

 

Poptörténeti jelentőségét nemcsak abban látom, hogy kiváló zenész, de őszinte ember, aki utálja a politikát, felvállalja a másságát, és azt se felejtsük el, hogy ő volt a Pinball Wizard a Tommy című 1975-ös rockoperában. Számomra egy szinten van Bob Dylannel. Mindketten zseniális dalszerzők, csak éppen Elton jobban énekel. (Az mondjuk igaz, hogy Elton dalainak zöméhez szerzőtársa, Bernie Taupin írt szövegeket.)

Egyedi Péter (Óriás, MMAMT): „A legeleje tetszett a legeslegjobban”

Először őt is az MTV-n láttam, a Sacrifice-t énekelte naponta többször abban a hülye sapkában. Aztán a következő kép, hogy George Michaellel duettezik. Aztán, hogy az Unpluggedban egy szál zongorával játssza a dalait, és mennyire zenei, mennyire működik. Aztán persze visszafele is mindent bepótoltam, és a legeleje tetszett a legeslegjobban: a Tumbleweed Connection és a Madman Across the Water. És persze sok nyálas dolgot is csinált – melyik világsztár nem? –, de ettől függetlenül legalább egy dupla best of-jának ott a helye minden lemezgyűjteményben.

Galla Miklós: „John Lennon halála óta ő viszi tovább a Fáklyát”

Óriási Elton John-rajongó vagyok. Egy taxiban ültem, ott hallottam először a Sacrifice című dalt. Első hallásra szenzációsnak tartottam. Nem sokkal később Londonban jártam, és a dupla, kék The Very Best Of Elton John lemezen azt kerestem, rajta van-e a Sacrifice? Rajta volt/van, megvettem. Kiderült, hogy az összes dala jó.

galla_harom.jpg

Feltérképeztem az egész életművét. Olyan, kevésbé ismert dalai iránt is szenvedélyesen rajongok, mint a Skyline Pigeon, a High Flying Bird, az Elton’s Song, a Healing Hands, a Latitude és az American Triangle. Az ismertek közül a Tiny Dancer, a Don’t Let The Sun Go Down On Me, a Something About The Way You Look Tonight, az All That I’m Allowed és az Electricity a legnagyobb kedvenceim. És persze a komplett The One nagylemez. És persze a komplett Songs From The West Coast album.

Négyszer láttam koncerten: a nyolcvanas években a Budapest Sportcsarnokban, Bécsben a Práter Stadionban (ott nagyon messze voltam tőle, csak egy ici-pici rózsaszín folt volt Elton), a Dózsa György úton és a Budapest Sportarénában. Természetesen óriási énekes-zongorista és színpadi előadó, valamint fantasztikus humorérzéke van. Ez az interjúiban nyilvánul meg, ő maga is nagyokat nevet a saját viccein, és a számok közötti konferansz szövegeiben. „Hölgyeim és uraim, nem akarom, hogy azt higgyék, alkoholista vagyok. Azt akarom, hogy TUDJÁK, hogy alkoholista vagyok.” Ezt persze régen mondta. És a hetvenes években viselt extrém jelmezei egyszerre voltak látványosak, figyelemfelkeltőek és önironikusak.

Úgy érzem, John Lennon halála óta ő viszi tovább a Fáklyát, ő tartja lobogásban a Tüzet. Isten éltesse Örökké!

szerző: Soós Tamás

https://recorder.blog.hu/2019/06/04/magyar_zeneszek_elton_johnrol
„Nekem Elton John volt az esti mese" – Híres magyar zenészek mesélnek

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3714878104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.