Egy rossz randi örökké tart – Klip- és dalpremier! Blahalouisiana: Testemnek, ha engedem

2019.05.31. 10:00, Gaines

img_5984.jpg

A Blahalouisiana évről évre egyre sűrűbb életet él: a 2016-os sokszínű bemutatkozó lemezt rá egy évre máris követte a második LP, a szintén nálunk debütált Alagutak, fények, nagymamád jegenyéi, tavaly pedig lement addigi legmozgalmasabb fesztiválszezonjuk, amit sztárparádés turnéklipben és -naplóban örökítettek meg. Idén szeptemberben érkezik a Minden rendben című harmadik lemez, amiről már mutattunk egy beharangozó klipet, és most itt a 2019-es előfutár, a Testemnek, ha engedem, melyhez időcsavaros elbeszélésű klip is társul.

A lezser, funky groove-os szám könnyen átérezhető belső monológ a már ki tudja, hanyadik első randis merengésekről, a mások és magunk teremtette bosszúságokról, kerékkötőkről. A zenekar mesélt a dal készítéséről: „A dal április 28 és május 6 között lett felvéve Prágában a lemez többi dalával együtt, a legendás Sono Records stúdióban. A lemez producere ezúttal is Ligeti Gyuri volt, a hangmérnök pedig Milan Cimfe aki többek között David Bowie, a Living Colour, és Nazareth albumain dolgozott. A lemez mastereléséért Pavel Karlík volt a felelős aki szintén dolgozott Bowie-val, Joss Stone-nal, a Linkin Parkkal és Philip Glass-szel is. A zenekar a felvétel során nem használt számítógépet, full analóg módszerrel vettük fel és masterelődik is a lemez.”

A klip a dalhoz hasonlóan játékosan, hanyag eleganciával beszél a beteljesületlenségről, a Blahalouisiana frontembere, Schoblocher Barbara éli át újra meg újra ugyanazt a napot, á la Idétlen időkig, pontosabban, ugyanazt a randit, mindig másokkal, de sosem azzal, akivel igazán szeretné. A vágyott férfit az Aranyéletből is ismert Kovács Tamás játssza, de szerepel benne a zenekar összes tagja, sőt még a menedzserük is. A videót Karsai Kata és Erdész Tamás rendezte, és Fecske Flóra operatőr öltöztette stilizált-érzéki színekbe a refrént.

SCHOBLOCHER BARBARA MEGHATÁROZÓ ZENEI ÉLMÉNYEI


a harmadik lemez bemutatója október 23-án lesz az Akváriumban, nyáron pedig fesztiválok, többek között a Fishing On Orfű, a VOLT, a Művészetek Völgye, és a STRAND. a zenekar Facebook-oldalát érdemes sasolni mindig. 


és akkor jöjjön az új klip, jöjjön az új klip, jöjjön az új klip:

ráadásnak még néhány színfalak mögötti fotó a stúdióból:

dy7i2658.JPEG

dy7i3304.JPEG

dy7i2638.JPEG

dy7i2336.JPEG

dy7i2963.jpg

dy7i3050.jpg

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_22.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/05/31/egy_rossz_randi_orokke_tart_klip-_es_dalpremier_blahalouisiana_testemnek_ha_engedem
Egy rossz randi örökké tart – Klip- és dalpremier! Blahalouisiana: Testemnek, ha engedem

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr814871668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.