Vannak terveid, remekül tőzsdézel - Rec.hu

2019.05.30. 19:04, RRRecorder

de_nash_oroszok.jpg

Oroszok a házban, buli van, látogatóba jöttek, nyugi van. A taxizás aspektusai, guruló ember, dalok a bolhapiacról, utazás olcsón. Pszichedélia Csepel légópincéiből, Gilles Peterson kedvenc magyar afro-latin-jazz-hiphop zenekara, moduláris akkordok. A történelem a zöldben ér véget. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

A már Berlinben élő, a magyar soul-jazz-funk-hiphop életben meghatározó szerepet betöltött Bognár Szabolcs Àbáse kollektívájáról már volt szó, amikor kijött az első szám; most pedig itt a debütáló EP (ami egy rövidebb nagylemeznek is mondható volna). Az Invocation felvételei Budapesten készültek, a legtöbb számban két dobos és basszusgitár+bőgő is játszik, valamint fúvósok (Zahár Fanni fuvolás emelkedik ki közülük többször), gitár, no meg Bognár Szabolcs Rhodesen, clavineten, szintin. Több számban afrikai és brazil vendégek is hallhatók, az utolsóban pedig Said Tichiti. Az említett jazz-funk-hiphop meghatározó, hol a ritmusközpontú, hol az elmerengő fajtából, és az afrikai és brazil hatás is nyilvánvalóan tetten érhető sokszor - a leghosszabb, majd' tízperces Gbé Ra N'le [Get Off Di Floor] például sodró afrobeat. A sokszínű, de egyben meglepően egységes EP-ről egy számnak Gilles Peterson műsorában volt a premierje, de máskor is szólt a BBC-n és más on- vagy offline rádiókban, és szépen gyűlnek róla a lelkes kritikák a nemzetközi sajtóban (lásd az Àbáse Facebook-oldalát). Facebook


A Gyáva zenekar így jellemzi magát: "a space rocktól a pszichedelikus zajig, egyenesen Csepel légópincéiből" - ami már önmagában elég vonzó, és ráadásul ez nem is minden. Egyrészt az alapvetően pszichedelikusan-folyamatzenésen felépülő, 6-11 perces számokban előkerülnek néha fúvósok is, és sokat hozzátesznek; másrészt pedig a műfaji merítés még szélesebb, hiszen vannak egészen komoly-súlyos groove-ok is, vagy éppen sötét posztpunkos részek. És még a számcímek is pompásak; noha ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy mi a kapcsolat a zene és az olyan címek között, mint hogy Vannak terveid vagy Remekül tőzsdézel. Egyedül a hangzás az, amire ráfért volna egy kis tisztogatás; no nem a polírozottságot kérem számon, hanem azt, hogy még jobb lenne, ha az izgalmas részleteket jobban ki lehetne hallani. Facebook


Sonny Kraft
többszörös DMC bajnok, no meg hiphop-producer. Új EP-je a Cheap Journey címet viseli, az öt számból háromban vannak vendégrapperek, ezeken az alapok viszonylag hagyományos, jóféle hiphopok. (A szövegek közül a leginkább meglepő NeocortexX romantikája.) A két instrumentális szám súlyosabb, szaggatottabb; a Torz hop igencsak basszusnehéz, a Karcolj rá pedig komoran billeg jobbra-balra. Facebook


Újvonalas, lefojtott, elektronikus R&B, ami a taxizás különféle aspektusait énekli meg: ez Ress Taxi című, megigéző száma. Van valami egészen szürreális abban, ahogy alattomosan az ember fülébe másznak az ilyen sorok, mint "taxim hazavisz, taxim hazavisz", "túl sok a hiéna, nem fizetek már" és "majd mondom, hogy merre kell menni, a GPS hazudik". No meg, mert ez egy romantikus műfaj: "hiányzol úgy, mint az Uber". Aztán többszöri hallgatásra előjönnek az olyan finom részletek is, mint hogy milyen szellemesen, sokszínűen játszik el egymással az ének és az elektronikus kezelés. Facebook


Dé:Nash
év elején adta ki Tarsolylemez című EP-jét (lásd még Krúbival közös interjúnkat), most pedig itt egy új szám és klip, ami az oroszokkal való barátkozásról szól. Az elején azt hinnéd, hogy ez nem jó dolog, de aztán kiderül, hogy az csak a "hülye történész" álláspontja, akinek Dé:Nash jól megmondja: "megszüntetem a pozidat MTA-s fuckface". A szám a videóval együtt működik igazán: lenyűgöző figurák szerepelnek benne (és csak egyikük igazi orosz). Facebook, legközelebbi koncert: augusztus 2., Budapest Park (a Bëlga előtt).


Live session videót készített az Aranyakkord, vagyis Kiss Tibi (Quimby) és Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) projektje, amelynek állandó vendége "szívbéli percussionistánk, Gábor Andor UFO", illetve több dalban Lajkó Félix is játszik. A Dalok a bolhapiacról egyik különlegessége, hogy majd' háromnegyed óra, több meg nem jelent, sőt, félkész dallal; a másik az, hogy a próbatermi zenélés felvételei között kis werkfilm-részletek engednek bepillantást a dalírás folyamatába. "A bolhapiac egy, a fejünkben lévő színdarab, ami folyamatosan fejlődik, innen a cím. Ez az ihletettségű környezet ugyanis sokszor hatással van a zenénkre. Éppen ezért sokféle dal van rajta, a recsegős, torz, pszichedelikus sámánzenétől egészen a lágy, akusztikus altatóig" - mondta a videót bemutató 24.hu-nak Kiss Tibi. Facebook nyári koncertek.


A Mayberian Sanskülotts guruló emberes klipje
Primavera Pro-meghívást eredményezett, ki tudja, mi lesz a Néha Bárány szintén guruló emberes videójából. Ez annyiban más, hogy a főszereplő - aki a zenekar dobos-énekese, Burucs Szabolcs - nem természetes környezetben, hanem előre bekészített dolgokon gördül, néha mászik végig egyetlen bravúros snittben. Mint a klipet bemutató Stenkről kiderül, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Rossz versek stábja dolgozott rajta, és Burucs Szabolcs a forgatás előtt kb. tizenhatszor ment végig a terepen. Honlap, Facebook, legközelebbi koncert: május 31., Akvárium (a Trillion előtt).


A podcastsorozatként indult, válogatáslemez-sorozattal bővült Cosmic Dust előző összeállítása tavaly tavasszal jelent meg, írtunk is róla; most pedig itt az új, immár a hetedik. Szokás szerint instrumentális hiphop, egyfelől az elmerengve bólogatós, másfelől a szétszabdalt ütemekre, megvagdosott hangmintákra épülő futurisztikusabb fajtából. Szintén szokás szerint magyar és külföldi, a szcénán belül ismertebb és feltörekvő producerek számai is hallhatók a válogatáson, amit a jól átgondolt számsorrend is erősít. Facebook


Saya Noé
a YouTube-on és - ami ritkább - a Twitchen szokott feldolgozásokat előadni, de most kijött első saját EP-je, amin melankolikus, olykor erősen sötét downtempóba hajló, máshol dallamosabb, poposabb dalokat énekel. A legvégén előkerülnek a vonósok, és a folkos art-pop irányt is kipróbálja. HonlapFacebook


A bő évtizede zenélő We Plants Are Happy Plants, vagyis Bergmann Péter jó ideje kétévente ad ki egy-egy új albumot, és most érkezett meg a legújabb. History Ends In Green a címe, és már ebből is nyilvánvaló az üzenet, amit több számcím is megerősít, pl. Nature Is A Teacher. A természethez visszatalálás témáját érzelmes, sokszor zongorás, egyszer még gyerekkórust is bevető számok járják körül. Némelyikben van ének, ezek nyilván az (electro-)poposabb oldalt erősítik; mások ambientesebbek, megint mások a középtempó táncosabb vége felé hajlanak. A végén Terence McKenna beszél hosszan. Facebook


Szintén a Föld bolygónak és annak fenntartható jövőjének dedikálta új albumát StereOMantra; a Vivarium saját OM Mantra nevű kiadójánál jött ki. A zenész önmeghatározása a következő: "a populáris chill és a pszichedelikus kultúra határán egyensúlyozok, megpróbálva mindkét világból a legjobbat kihozni" - a pszichedelikus itt nyilván a psytrance-t jelenti. Ennek megfelelően középtempós, szintiket és etnikus hangszerek, énekesek mintáit is használó zenével idézi meg a Föld "lenyűgöző és törékeny szépségét". StereOMantra közönsége egyébként a közösségi oldalakon jól látható módon nemzetközi és igen lelkes. Facebook, legközelebbi fellépés: augusztus 3., Samsara Fesztivál, Siófok.


Aura Fresh
különféle neveken (Console 9, Inzah, Lacood), különféle stílusokban a kilencvenes évek vége óta része a magyar elektronikus zenei színtérnek. Aura Freshként dubtechnót játszik, egyik saját kiadója (mert abból is több van), a Chord Plaza Records jelenteti meg ilyen kiadványait. A legfrissebb a korábban megkezdett, legutóbb 2014-ben jelentkezett sorozatának új része: Modular Chord Impressions Volume 3. Tényleg az, amire gondolhatunk, vagyis a dubtechno lüktetésére tekerednek fel a folyamatosan variálódó analóg akkordok, 6-8 percen keresztül, hipnotikusan. Ez egy olyan műfaj, amiben ez pont elég. FacebookSoundcloud.


Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2019/05/30/vannak_terveid_remekul_tozsdezel_rec_hu
Vannak terveid, remekül tőzsdézel - Rec.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2014869948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.