Provokál, tehát van: Rammstein

2019.05.26. 18:13, trecorder

rec072_rammstein_650.jpg
Nyolc év után újra felkavarta az állóvizet a Rammstein: a Deutschland című szám új albumot megelőző klipjéhez jött a menetrend szerinti balhé, ismét lenácizták őket, miközben a német zenekar tulajdonképpen mindenkit parodizál. Pedig állítólag a németeknek nincs is humoruk. Mondjuk, lehet, hogy tényleg nincs. Csepelyi Adrienn cikke a Recorder magazin 72. lapszámából.

Botrány gombnyomásra

Szörnyülködő Facebook-posztok és Twitter-bejegyzések ezrei övezték a Deutschland klipjének azt a részletét, amelyben sárga csillagot és csíkos rabruhát viselő férfiak – a frontember Till Lindemann és zenésztársai – állnak kötéllel a nyakukban akasztásra várva, nyilvánvalóan a holokausztot megidézve. A Németországi Zsidók Központi Tanácsának korábbi elnöke, Charlotte Knobloch szerint a zenekar ezzel a videóval átlépett egy határt. „A holokauszt eszközként való felhasználása és bagatellizálása felelőtlenség.” A német kormány antiszemitizmus-ellenes biztosa, Felix Klein úgy véli, „Ez az alkotói szabadság ízléstelen megcsúfolása.” A kilencperces kisfilmnek mindössze töredéke foglalkozik a második világháború borzalmaival, az viszont – különösen egy újra meg újra nácinak kikiáltott zenekar esetében – talán nem meglepő, hogy épp ez a rész váltotta ki a legnagyobb felháborodást.

VAJON HÁNY PONTOT KAPOTT AZ ÚJ LEMEZ A RECORDER KRITIKUSÁTÓL? ITT KIDERÜL.

Pedig a Specter Berlin rendezte klip olyan, mint egy véres és brutális német történelemlecke a teutonoktól a középkoron át a hidegháborúig, illetve az 1987-es kreuzbergi, szélsőbaloldali radikálisok és rendőrök közti véres összecsapásokig. Sőt, egyenesen a jövőbe visz.

Rammstein: Deutschland

Te kit parodizálsz?

A Deutschland klipjének főszereplője Germania, a Németországot jelképező metaforikus nőalak, aki hol lovagkirálynőként, hol félszemű Gestapo-tisztként, hol jövőbeli angyalként jelenik meg. Őt Ruby Commey német színésznő alakítja. Itt jön a csavar: Commey afro-amerikai. És emiatt nehéz dűlőre jutni a tekintetben, hogy a Rammstein arra kíván utalni, hogy az emberi jóság vagy gyarlóság nem bőrszíntől függ – vagy épp azon a hazánkban is elég gyakran hallható fajgyűlölő „érvet” hozza fel (vagy gúnyolja?), miszerint manapság „mindenbe kell egy fekete”. És persze vannak áttételes popkulturális utalások: a levágott fejjel pózoló nőalak Richard Strauss Saloméját, a német zeneirodalom másik ikonikus művét is jelölheti, egyben tökéletes szimbóluma is annak az ambivalens viszonynak, amelyet a dalszöveg megfogalmaz: „Németország – szívem lángokban áll. Szeretni akarlak, és elátkozni”. Akárcsak Salome, aki annyira vágyott Keresztelő Szent Jánosra, hogy elpusztította őt.

A szerteágazó és gyakran nehezen értelmezhető szimbolikai és utalásrendszer előnye és hátránya is ugyanaz: míg a világ egyik fele kéjes élvezettel keresi az easter eggeket a klipekben és szövegekben (van ott a Grimm-meséktől Goethe-költeményekig minden, ami germán), addig a másik tábor minden félreért, amit csak lehet. Vádolták már a zenekart a nácizmus mellett pedofíliával, szadizmussal (a Deutschland klipjében kannibalizmust is kapunk) és erőszakkal is. Pedig – legalábbis ami a tartalmat és a formát illeti – talán okosabb volna kérdésfelvetésekről és nézőpontokról beszélgetni.

Csak tiszta forrásból

Noha biztosan sokan kuncognak, ha a Rammstein – vagy úgy egyáltalán: a metál bármely válfajának – zeneesztétikája kerül szóba, egyáltalán nem elvetélt ötlet megnézni, miféle eszközökkel dolgozik a zenekar. A váz a kezdetektől (Sehnsucht album, Du Hast) adott, és már önmagában is eklektikus: indusztriálalapok – azoknak is a táncolható EBM-verziója – keverve kilúgozott, nagyon tisztán szóló metálhangzással. Mindez pedig megfejelve a német kuplék olcsó, egyszerű, ám annál hatásosabb dallamaival. Abszurd? Az. Működik? Remekül. Anélkül is, hogy bárki mélyebben belegondolna abba, hogy a Rammstein szándékoltan és közhelyesen a legkönnyebben beazonosítható német toposzok köré épül: elektronikus gépzene, brutálisan tiszta és pontos metál, illetve a Kabaré meg a Weimari Köztársaság berlini-német kuplévilága, ami a videoklipeken túl Lindemann énekstílusában is megnyilvánul. És a felszín alatt ott a hatalmas német szorongás, a misztikumhoz való vonzódás – amibe remekül illeszkedik Wagner megalomán és tekintélyt parancsoló hangzásvilága a végtelenségig duzzasztott szimfonikus zenekarral meg az embertelen hangerővel. Ez teljesedik ki a Mutter című, sokak szerint nehezen befogadható, ámde a kritikusok által nagyra értékelt lemezen.

Félreértett összművészet

Nem véletlen, hogy Wagner gyakori hivatkozási alap a Rammstein kapcsán: Lindemannék maguk is fontos inspirációs forrásként utalnak rá. A zenei párhuzamok mellett a látványvilág is kiemelten fontos (igaz, e tekintetben muszáj idecitálni a Kraftwerket is): ahogy Wagner zenedrámában és színpadi megjelenítésben, úgy a Rammstein is epikus videoklipekben és mellbevágó koncertekben gondolkodik, amelyek az esztétikumon túl gondolkodásra késztetik a nézőt. A Rammstein élőben jóval több, mint koncert, hiszen Till Lindemann énekes pirotechnikus is, és erősen gyanítható, hogy piromán, ezért a koncerteken minden tűzbe borul. Néha Lindemann is. Wagner írásaiban valóban vannak antiszemita részletek, sokan azonban a teljes Ring-tetralógia mögött náci ideológiát sejtenek, ami persze erős megállapítás, ha tudjuk, hogy a zenedrámák alapja maga a germán mitológia. Az persze nem segített a zeneszerző imázsán, hogy a náci vezérkar több tagja is a rajongója volt – de erről aztán már igazán nem Wagner tehet, bár a csaknem örökéletű özvegy, Cosima Wagner véleménye a germán tisztaságról szintén nem javított ezen a vélekedésen. A félreértés vagy meg nem értés a Rammsteinnek is állandó tartozéka, és ember legyen a talpán, aki kibogozza, mi az igazság.

Azok leszünk, aminek láttok minket

Hisz vajon hogyan kell azt a gesztust érteni, ha egy zenekar Pussy (ami kiscicát és puncit jelenthet) című dalának klipjét egy pornóoldalon mutatja be, és közben a frontember arról beszél, hogy ez tulajdonképpen a szerelemről szól? A pornóipar támogatása ez vagy épp arra kíván rámutatni, mennyire álszent a szerelemről beszélni, aztán a számítógép előtt maszturbálni eszközént használt nők megjátszott élvezetét nézve? Az olvasat a befogadó bátorságától függ: ha akarom, tenyeres-talpas poén, amin jót röhögünk, ha képes vagyok szembenézni a mélyebb rétegekkel, inkább szomorú társadalmi látlelet. A Rammstein ereje épp abban rejlik, hogy a kettő közötti határokat mesterien mossa el, és sohasem didaktikus, noha a botrányok miatt rengeteg emberhez eljut a célcsoporton kívül is. Ugyanúgy képes a német felsőbbrendűséget hirdető neonácihoz szólni, mint az ideológiailag épp a skála túlfelén mozgó punkokhoz, miközben a németeket azért idegesíti, ami miatt a Rammstein a fehér holló, amiért külföldön is széles körben tudott népszerűvé válni – a többnyire német szövegek ellenére. Hogy miért? Mert a Rammstein a tökéletes audiovizuális exportcikk: azt adja, amilyennek mi a németeket elképzeljük. Erőszakot, rigorózus pontosságot, a mérhetetlen szorongást, emiatt a misztikumhoz való vonzódást – mindazt, ami képes volt a nácizmushoz sodorni az országot. Erre jön egy német zenekar, és ebből csinál viccet, ironikusan bemutatja, hogy kedves világ, ha ilyennek láttok minket, mi még ráteszünk egy lapáttal. Erre utal az új album második klipje, a Radio is, amely a Weimari Köztársaság kupléhangzását és esztétikáját idézi (Lindemann hangja néha szinte Max Raabe manírjait karikírozza).

Rammstein: Radio

Szerző: Csepelyi Adrienn

Fotó: Olaf Heine

https://recorder.blog.hu/2019/05/26/provokal_tehat_van_rammstein
Provokál, tehát van: Rammstein

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5914842198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.