Filmrecorder. Elég a hisztizésből, érezzük végre jól magunkat!

2019.05.25. 11:00, Gaines

matthias.jpeg

Xavier Dolan pontosan egy évtizede, húszévesen robbant be a filmvilágba itt, a Riviérán. Tíz év alatt nyolc filmet rendezett és viharosan alakult a kapcsolata a cannes-i filmfesztivállal. Szupersztárok álltak sorba, hogy szerepeljenek franciaországi, majd hollywoodi bemutatkozásában, de végül Quebecbe kellett visszatérnie a gyökereihez, hogy újra megtalálja a hangját.

2009-ben az egyik cannes-i mellékszekcióban mutatták be a húsz éves, kanadai csodagyerek első filmjét, Megöltem anyámat címmel. Én csak egy évvel később, a sebtében elkészített második filmje, a Képzelt szerelmek kapcsán figyeltem fel rá, szintén itt, Cannes-ban. Akkor azt írtam róla, hogy "Dolan egy iszonyatosan tehetséges, briliáns vizuális érzékkel megáldott srác, akinek még vagy 10 évre biztos szüksége lesz, hogy művészileg kimaszturbálja magából a homoerotikus fantáziáit és a főként Almodóvartól, Wong Kar-waitól és Christophe Honorétól merített inspirációit".

matthias.jpg
Xavier Dolan és Gabriel D'Almeida Freitas az idei cannes-i filmfesztiválon

 

Eltelt tíz év és Dolan újra itt van, ezúttal már harmadjára a nagyok ligájában, a versenyprogramban. Igazából nem is volt szüksége tíz évre, hogy megtalálja saját hangját, már a 2014-es Anyu remekmű volt. Az Anyu-ért zsűri díjat nyert, ráadásul Godarddal megosztva, két év múlva az Ez csak a világ végé-vel (benne Franciaország legnagyobb sztárjaival: Marion Cotillard, Léa Seydoux, Vincent Cassel, Gaspard Ulliel) pedig a zsűri nagydíját. A rengeteg elismerés azonban kicsit a fejébe szállt, ugyanis óriási hisztit vágott le amiatt, hogy a kritikusok lehúzták az Ez csak a világ végét és még azt is elérte, hogy a cannes-i filmfesztivál átvariálja a sajtóvetítések időpontját. Tavaly óta már nem vetítik le reggel a versenyfilmeket a kritikusoknak, hanem csak a vörös szőnyeges premierrel egyidőben, nehogy szegény rendezőknek abban a tudatban kelljen megmászniuk a fesztiválpalota híres vörös lépcsőit, hogy közben azzal van tele a világsajtó, hogy mekkora baklövés a filmjük.

CANNES-I TUDÓSÍTÁSUNK FILMRŐL FILMRE

A valóban meglehetősen irritáló (bár ez a koncepció része!) Ez csak a világ végét ugyan sohasem mutatták be Amerikában, de Franciaországban a cannes-i nagydíj után is további díjeső várta, így nem tűnt túl elegánsnak Dolan nyafogása. Sértettségét azzal is tetőzte, hogy angol nyelvű bemutatkozását, amelyhez olyan sztárokat nyert meg, mint Natalie Portman, Jessica Chastain (őt végül egy az egyben kivágta a végleges változatból) Susan Sarandon, Thandie Newton, Kathy Bates, valamint maga Jon Snow, azaz Kit Harrington, juszt sem adta oda a cannes-i fesztiválnak, hanem hazai terepen Torontóban vetítette le. Érdekes módon az észak-amerikai kritikusok sem bántak vele kesztyűs kézzel és a The Death and Life of John F. Donovan-t azóta sem forgalmazták sehol Franciaországon és Olaszországon kívül.

Ennyi dráma után most újra itt van a versenyprogramban, újra megosztja a kritikusokat, de mintha rebootolta volna magát és a Xavier 2.0 ugyanolyan anyakomplexusos, neurotikus és tehetséges, mint az első verzió, de sokkal szimpatikusabb. 30 évesen talán korai lenne azt a szót használni, hogy bölcsebb is, de határozottan érezhető, hogy az elmúlt tíz év sikerei és bukásai igenis megedzették és egy lazább, magabiztosabb filmkészítő hatását kelti. Pedig tényleg visszatért a gyökerekhez: a Megöltem anyámathoz hasonlóan ő alakítja a főszerepet, Anne Dorval pedig az anyját, a kapcsolatuk pedig ezúttal sem éppen felhőtlen.

matthias2.jpeg

De a Matthias et Maxime elsősorban két gyerekkori barátról szól, akik között vibrál a szexuális feszültség, de az istenért sem tudják, hogy mit kezdjenek vele. A baráti körükben az egyik lány (konstans humorforrás ahogy keveri a franciát és az angolt) amatőrfilmet forgat és kellene neki két férfi szereplő, akik az egyik jelenetben csókolóznak. Matthias (Gabriel D'Almeida Freitas) és Maxime (Dolan) fogadásból bevállalják, de azzal nem számolnak, hogy a barátságuk többé sosem lesz ugyanolyan. A brománc szál kifejezetten bájos és megható, de még jobbak a dinamikus bulijelenetek. Mindenki egymás szavába vágva fecseg, feltűnősködik és poénkodik. Isteniek a zenék (van minden Arcade Fire-től a Phosphorescenten át Britney-ig) és ahogy a kilenc évvel ezelőtti Képzelt szerelmeknél, most is legszívesebben fejest ugrana az ember ebbe a filmbe. Külön kiemelést érdemel Harris Dickinson (két éve a Beach Rats főszereplőjeként tűnt fel) vendégszereplése, aki a heteroszexuális párkapcsolatban élő yuppie ügyvéd szerepkörben magát egyre kényelmetlenebbül érző Matthias tökéletes ellenpontjaként tűnik fel. Minden megszólalása garantált röhögőgörcs, majdnem lenyúlja az egész filmet, de közben a megfelelő irányba katalizálja az eseményeket.

A Matthias et Maxime-et óriási vastapssal és álló ovációval fogadta a cannes-i közönség és Dolan a könnyeivel küszködve nyugtázhatta, hogy újra visszatért a fesztivál kegyeibe. Másnap azonban kiderült, hogy a versenyprogram egyik legrosszabb kritikusi átlagát kapta, szóval továbbra is megosztó személyiség. Ez azonban így is van rendjén és a Matthias et Maxime láttán végre el tudom képzelni, hogy ő is képes elfogadni ezt. Alig várom, hogy lássam, hogy a következő tíz évben mi mindennel fog előállni.

szerző: Onozó Róbert

A cannes-i filmfesztivál ideje alatt a Recorder újságírója folyamatosan tudósít a helyszínről itt a site-on, a pillanatnyi benyomásait pedig a Twitteren (Onozó Róbert) közli

https://recorder.blog.hu/2019/05/25/filmrecorder_eleg_a_hisztizesbol_erezzuk_vegre_jol_magunkat
Filmrecorder. Elég a hisztizésből, érezzük végre jól magunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3214856906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.