Morrissey 60 – Moz után, szabadon

2019.05.22. 19:00, Gaines

morrissey_6.jpg

Ma ünnepli hatvanadik születésnapját Morrissey, a független gitárpop forradalmára, tonnányi zenész példaképe, elveszett lelkek védőszentje, a The Smiths-frontember, aki a The Smiths feloszlása után is releváns tudott maradni, ha mással nem, a beszólásaival és balhéival, de az esetek többségében a zenéjével is. Pénteken jön ki új stúdiólemeze, a California Son, csupa feldolgozással, úgyhogy adta magát, hogy megnézzünk tíz előadót, akik egy-egy Smiths vagy Moz-slágert formáltak át sajátosan, kortársak és utódok, David Bowie-tól Mark Ronsonig.

Sinéad O’Connor – The Hand That Rocks The Cradle (1988) 

A The Smiths debütalbumán szereplő The Hand That Rocks The Cradle Morrissey és Johnny Marr első közös szerzeménye, melyben egy bűneivel viaskodó, magányos, tehetetlen apuka fogadkozik gyermekének, hogy sosem hagyja el. Sinéad O’Connor élőben adta elő a számot az 1988-as Pinkpop fesztiválon, egy szál elektromos gitárra csupaszított hangszerelésben, az előbb tisztán kieresztett, majd törékeny suttogássá halkuló énekhangot kiemelve. Andy Rourke és Mike Joyce a Smiths feloszlása után sokat turnézott O’Connorral, aki állítólag duettként is énekelte Rourke-kal ezt a feldolgozást, de erről nem maradt fent hanganyag.


A SMITHS FRONTEMBERE ÉS A SMITHS DOBOSA A BÍRÓSÁGON


Eurythmics – Last Night I Dreamt Somebody Loved Me (1989)

Az eredeti dal másfél perces, zongorával aláfestett bányászsztrájk-intróval indul, majd eposzi, szintetizált szimfonikusokkal dúsított rockhimnuszként zárul. 1987-ben látott napvilágot; a The Smiths akkorra már feloszlott. A Eurythmics feldolgozásó vibráló, elektronikus ballada, amely változtat a hangszerelésen, de megőrzi az eredeti drámai érzékenységét. 1989-ben látott napvilágot; a duó egy évre rá, az 1999-es utolsó stúdiólemezig feloszlott. A hasonlóság persze csak a véletlen műve.


A LEGMORRISSEYSABB DOLOG, AMI VALAHA LÉTEZETT


Jeff Buckley – I Know It’s Over (1993)

A tragikus sorsú, érzékeny énekes-dalszerző le sem tagadhatná, mennyit merített a Smiths zenéjéből, Morrissey előadói habitusából. Nem meglepő tehát, hogy az 1997-ben elhunyt Jeff Buckley You And I című, korai feldolgozásokból álló posztumusz albumán szerepel két Smiths-szerzemény is, köztük az I Know It’s Over, amit Buckley demóként vett fel első stúdiózása alkalmából. Az egy szál gitáros interpretáció Buckley leheletfinom énekével éppoly szívbemarkoló, mint amikor a beforduló Morrissey meztelenedik le érzelmileg.


David Bowie – I Know It's Gonna Happen Someday (1993)

Tudjuk, Moz nem rejti véka alá a véleményét, ha megorrol valakire, de nagynéha szeretni is tud pályatársakat. Például Bowie-t, meg a gitárosát, Mick Ronsont: a harmadik szólólemezen lévő, glamrockos I Know It’s Gonna Happen Somedayt utóbbi közreműködésével előbbi Ziggy Stardustos stílusában rögzítette. Hogy aztán Bowie még hömpölygőbb melodrámával, gitárszólót és kórust bevetve, óriásballadaként dolgozza fel 1993-as, Black Tie White Noise című albumán, saját farkába harapó kígyóvá változtatva a dal történetét. „Úgy énekelek, mint Morrissey, amikor úgy énekelt, ahogy én” – fogalmazta meg Bowie ezt a szimbiózist.


ELOLVASTUK MORRISSEY ÖNÉLETRAJZÁT, VOLT MIT ÍRNI A KÖNYVKRITIKÁBAN


Placebo – Bigmouth Strikes Again (1998)
 

A Les Inrockuptibles című francia magazin a kilencvenes években több tribute lemezt is készített, például Leonard Cohen munkásságából, a The Smiths esetében pedig a The Queen Is Dead csúcslemez tízéves évfordulójára tíz előadóval dolgoztatták fel a lemez anyagát, a dalsorrenden sem változtatva. A közreműködők között megtaláljuk a Placebót, akik néhány hónappal korábban jöttek csak ki debütlemezükkel, és természetesen, mint oly sokan a britpop szcénából, rajongtak Morrissey-ékért. A szarkasztikus-gunyoros-önironikus Bigmouth Strikes Again a Smiths bombaslágere, és a Placebo punk lendülettel rúgja be a feldolgozás ajtaját, sikálós gitárokkal, torzításszőnyeg-kiállással, és Brian Molko humoros affektálásával.


Nancy Sinatra – Let Me Kiss You (2004)

A Let Me Kiss You Morrissey-féle eredetije és Nancy Sinatra-féle feldolgozása egyszerre született, szóval nem is tekinthető klasszikus covernek, inkább ikerdaraboknak. A 2004-es You Are The Quarry című album kislemezeként a Morrissey-változat top 10-es lett, tipikus Moz-szám, mind a hangszerelését, mind a szöveg szellemességét illetően (az utolsó két sor olyan csavart dob be, amilyet csak Morrissey tehet). A Sinatra-változat az énekesnő saját magáról elnevezett 2004-es lemezén szerepel, Morrissey vokálozik benne, és talán még egy fokkal robusztusabb, mint Morrissey-é – jól fekszenek a női énekhangok a dalainak.


MORRISSEY SZÓLÓLEMEZEI, AZAZ A NAGY MOZOGRÁFIA


Bow Wow Wow – I Started Something I Couldn’t Finish (2006)
 

Vannak azok a Smiths-feldolgozások, amelyek hűek maradnak az eredeti zenei hangzásához, hangulatához, és azon belül keresnek egyező pontokat. A Bow Wow Wow az ellenkezőjét teszi: abszolút saját képére formálja a glames I Started Something…-et, bluesba és vaskos psychobillybe oltva a Morrissey/Marr-számot. A döngölő dobok és a varacskos basszus a szigetországi pubokból az amerikai Dél fülledt-szurtos kocsmáiba teleportálnak minket. Na, így kell kisajátítani valamit.


Mark Ronson feat. Daniel Merriweather – Stop Me (2007)

Mark Ronson a lehető legnagyobb blaszfémiát követte el: fogta a Stop Me If You Think You’ve Heard This One Before című dalt a The Smiths utolsó lemezéről, levágta a cím nagyját, és átfaragta egy bulislágerré. Az önmarcangoló gitárpop helyét neo-soul ének, funk ritmusszekció, fúvósok-vonósok vették át, a kiégésről és bántalmazásról szóló szöveg pedig a The Supremes vendégsoraival bővült. Egyes kritikusok szerint botrány, mások szerint remek popdal – szerintünk ügyes zsánermix –, Ronson mindenesetre jól jött ki a dologból, hiszen a feldolgozás a második helyig szárnyalt a brit slágerlistán. Ironikus módon Morrisey-nak magától a harmadik helynél feljebb sem ezelőtt, sem ezután nem sikerült felkapaszkodnia.


A SMITH UTOLSÓ LEMEZÉRŐL A LEGJOBB BÚCSÚALBUMOKRÓL SZÓLÓ KIJÁRAT ROVATUNKBAN EMLÉKEZTÜNK MEG


Janice Whaley – There Is A Light That Never Goes Out (2011)

Nagy valószínűséggel a Smiths közmegegyezés szerinti legjobb dalát, a There Is A Light That Never Goes Out-ot dolgozták fel a legtöbben, hozzányúlt Noel Gallagher, Miley Cyrus, a The Cranberries, Schneider TM, a Twin Shadow, vagy az előbb említett tribute albumon a The Divine Comedy. A legszebb átdolgozás azonban Janice Whaley nevéhez fűződik, aki a 2010-es évek elején azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a capella formában, több tucat vokál hangsávot egymásra rétegezve felénekli a Smiths összes dalát. A The Smiths Project 2011-ben jelent meg, és a There Is A Light… cover egyszerre romantikus, melankolikus, visszafogott és kitárulkozó, az a fajta szám, ami még egy esküvőn sem válna giccsessé.

;


Mexrrissey – Cada Dia Es Domingo (2016)

Morrissey-tól nem idegen a latinos hangzás, lásd például a World Peace Is None Of Your Business című lemezét, de talán kevesebben tudják, hogy Latin-Amerikában van akkora rajongótábora, hogy spanyol nyelvű feldolgozásai szülessenek. A mexikói Mexxrissey formáció No Manchester címmel 2016-ban adott ki egy coveralbumot, amelyen mariachis ízekkel, latin hangszerekkel dolgoztak fel egy maroknyi Morrissey-szólódalt, például az 1998-as Viva Hate-ről szedett Everyday Is Like Sundayt, trombitával, tangóharmonikával.

https://recorder.blog.hu/2019/05/22/morrissey_60_moz_utan_szabadon
Morrissey 60 – Moz után, szabadon

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3014848178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.