Filmrecorder. „A magyar társadalmat sosem fogom megérteni” - Moldovai Katalin-interjú

2019.05.22. 09:30, vferi

dsc_6120.jpg

Erdélyben született és élt hat évvel ezelőttig, a Budapesti Metropolitan Egyetemen készült diplomafilmjét maga nevezte be a cannes-i filmfesztiválra. Az Ahogy eddig című 23 perces remekművet több ezer kisfilm közül válogatták be a Cinéfondation szekcióba, ahol Mundruczó Kornél karrierje is indult. Moldovai Katalin az idén egyedüliként képviseli hazánkat a világ legfontosabb filmfesztiválján, de nem hagyja, hogy ez nyomassza. A magyar kisfilmet kedden vetítették le Cannes-ban, csütörtökön derül ki, hogy kap-e díjat a Claire Denis-elnökölte zsűritől. Az interjú a Recorder magazin 72. számának Filmrecorder rovatában jelent meg.

Két romániai és két magyar egyetemre jártál. Miért érezted, hogy ennyit kell tanulni a filmrendezéshez?

Inkább csak az élet hozta így nekem. A Sapientia (Erdélyi Magyar Tudományegyetem – a szerk.) után mindenképpen szerettem volna mesterképzésre járni. Bukarestbe akartam menni, de ott csak 35-ösre forgatott filmet fogadnak el a felvételin. Erre nem volt lehetőségem, így lett végül Budapest belőle. Itt előbb a Szín- és Filmművészeti Egyetemen, aztán a Metropolitan Egyetemen tanultam filmezést, ez utóbbin a diplomafilmem az Ahogy eddig.

Dilemma volt, hogy Magyarországon vagy Romániában válj filmessé?

Igen. Romániában ismertem ezt a közeget, otthonosan mozogtam benne. Nagyon szeretem a román újhullámot. Ha lehetett volna választani, valószínűleg ott maradtam volna. Amikor átjöttem Budapestre, az egy kultúraváltás volt nekem. Itt más gondolatok vannak a kollektív tudatban, mint otthon.

Például?

Mindig arra jövök rá, hogy én a magyar társadalmat sosem fogom megérteni. Mondok egy jelenetet. Egy kocsmában voltunk, ahol minden asztal foglalt volt. Jött valaki, akinek az ismerősei ott ültek az egyik asztalnál, volt ott még két szabad hely. Le akart ülni hozzájuk, de a pincér azt mondta, nem szabad. Kérdezte, egy Unicumot legalább megihat, nem, nem ihat meg. Érv nem volt. Na, ez egy olyan dolog, ami Romániában soha nem történne meg. Ez egy magyarországi sajátosság. Itt hajlamosabbak az emberek visszaélni a pitiáner kis hatalmukkal. Romániában inkább a hivatalos szervek felé van meg ez a hierarchikus viszony, de emberek között ennyire nem jön ki.

dscf9760.jpg

Egy nő kórházba kíséri az édesanyját, így kezdődik a filmed. Honnan jött a történet?

Tóth Krisztina novellájából. Az egyetemen kortárs magyar íróktól kerestünk novellákat. Kiválogattunk tíz novellát, ami megvalósítható abból a pénzből, amit az egyetem adott nekünk. Olyat kerestem, ami személyes szinten is megérint. Abban az időszakban nagyon féltem attól, hogy el fogok veszíteni valakit, aki nagyon fontos volt nekem. Illetve sokat dolgoztam az anyukámmal való kapcsolatomon, ez is belekerült a filmbe.

Három filmed is kórházban játszódik. Hogyhogy?

Valószínűleg azért, mert úgy érzem, az ilyen letisztult terekben az emberi érzelmek sokkal jobban ki tudnak jönni. Valahogy erősítik egymást.

Kevés rendezőnek sikerül elérni, hogy magyar színészek ennyire természetesen létezzenek a kamera előtt, mint a te filmedben. Hogy csináltad?

Tudatosan törekedtem erre. A forgatáson, amikor megy egy jelenet, mindig érzem, hogy el tudom-e fogadni. Azt vettem észre, hogy általában, ha megvan annak a drámának a súlya, ami ott történik, akkor mintha magától kezdene el mindenki természetessé válni. Mert akkor már nem kell megalkotni a drámát, hanem már eleve ott van.

Nehéz volt megtalálni a főszereplőt?

Igen, mert egy olyan idős színésznő kellett, akivel napi 8-10 órát tudunk forgatni. Egy diplomafilmnél amúgy is nehéz: kinézel színészeket, aztán örvendsz, ha eljön valaki. Otthagytam Venczel Verának a Vígszínház portáján a forgatókönyvet, elolvasta, és az alapján döntött. Csak utólag derült ki, hogy mi már találkoztunk korábban egy kisfilm forgatásán, amiben én rendezőasszisztens voltam.

Mit jelentett neked Venczel Vera?

Láttam az Egri csillagokat, de neki Erdélyben nincs akkora kultusza, mint Magyarországon. Meglepett, hogy milyen sokan felismerték, amikor forgattunk vele a kórháznál.

4c908b6de08ccc33838154dc3f409443.png
Venczel Vera az Ahogy eddig című filmben

 

Hol forgattatok?

A Péterfy Sándor utcai kórház baleseti osztályán, illetve egy II. kerületi rendelőben. Nekem fontos, hogy hiteles helyszínen vegyük fel a filmet. Ez biztos egy román újhullámos berögződés.

Vannak még ilyen szabályaid?

Közelit tényleg csak akkor használok, amikor annak van valami jelentősége. Például amikor látszik a színész szemében, hogy megszületik benne egy döntés. A másik, hogy csak diegetikus zenét használok. Amikor Tóth Ildikó bekapcsolja a rádiót a kocsiban, azt úgy vettük fel, hogy bármi szólhatott volna, ami éppen a rádióban ment. Más kérdés, hogy a Sofia című sláger szólt, ami jogdíjas, ezért utólag le kellett cserélni másra.

Amikor elkészült a film, azt érezted, jó lett?

Úgy éreztem, megérdemelne egy szép kört, ezért is neveztem be Cannes-ra. Úgy voltam vele, hogy adjunk ennek egy esélyt.

d7gfoxawkauzn-m.jpg
Moldovai Katalin (jobbról a második) és a Cinéfondation szekcióban versenyző többi film rendezője a cannes-i fesztiválpalota lépcsőjén kedden | Forrás: Cinéfondation Twitter

 

Mennyire vagy büszke, hogy egyedüli magyarként képviseled hazánkat az idén Cannes-ban?

Jó érzés, de nem tulajdonítok neki túlságosan nagy jelentőséget. Meglepő volt nekem, hogy beválasztották. Soha nem jutott eszembe, hogy ez megtörténhet. Dimitra Karya, a Cinéfondation vezetője írta meg, hogy beválogatta a filmet a szekcióba, és gratulált. Éppen egy zen meditációs elvonulásról jöttem vissza, amikor megjött az e-mail. Az interneten rögtön rákerestem, hogy ez tényleg az a Cinéfondation-e, mert annyira hihetetlennek tűnt. Gondoltam, lecsekkolom, mielőtt szólok a többieknek. Aztán engedélyt adtam magamnak, hogy megörvendjek.

OLVASD EL ONOZÓ RÓBERT HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁSAIT AZ IDEI CANNES-I FILMFESZTIVÁLRÓL!

Mit szeretnél, hogy történjen Cannes-ban?

Szeretném, hogy egy jó élmény legyen mindannyiunknak. Remélem, lesz annyi idő, hogy tudjak úszni a tengerben. Persze szeretném azt is, hogy nyerjen a film, de az én szempontomból ez annyira nem fontos.

59503515_580188865806170_4706036678668086740_n.jpg
Az Ahogy eddig stábja (Besenyei Zsuzsanna fesztiválkoordinátor, Palóczi Zita forgatókönyvíró, Táborosi András operatőr, Soltész Orsolya vágó, Moldovai Katalin rendező és Makkos Zsófia gyártásvezető) Cannes-ban | Forrás: Filmalap Instagram

 

A buddhizmussal hogyan találkoztál?

Az SZFE alatt történt, az egy furcsa időszak volt. Elcsúsztunk egymás mellett a vezető tanárommal, azt éreztem, el kell mennem valahova megnyugodni. Ülsz, és figyeled a hasfaladnak a felemelkedését, ennyi.

Az SZFE-s osztálytársaid közül egy már megcsinálta az első játékfilmjét, ketten pedig most csinálják. Érzel nyomást, hogy neked is bele kéne vágni?

Nem érzek. Szeretnék egy nagyjátékfilmet csinálni, de nincs bennem görcsös ragaszkodás ehhez. Valahogy már nem tudom ezeket a dolgokat görcsösen komolyan venni, mert úgy gondolom, nem ezek a tragédiák az életben. Ha megélsz pár tragédiát, el tudod ezt a nyomást engedni. Anélkül minden sokkal könnyebb.

Akkor mi neked a fontos?

Hogy megtaláljak egy belső egyensúlyt és harmóniát. Hogy a kapcsolataim építő jellegűek legyenek. Hogy úgy éljem le ezt az életet, ami még hátravan, hogy minél kevesebb embert bántsak a környezetemben. Ha nagy vágyaid vannak, elképzelsz mindenfélét, belevetíted a jövőbe, abban nagyon sok az akarás. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell csinálni semmit, csak e nélkül az akarás nélkül kell csinálni.

dsc_6118.jpg

Miről szólna a filmed?

Arról szeretnék filmet csinálni, hogy hogyan lehet egy veszteséget feldolgozni. Mi ennek a folyamata, és hogyan lehet ezen továbblépni. Ezzel most sok tapasztalásom van. És mindig arról lehet a leghitelesebben beszélni, amit ismersz. Egy zen meditációs központ lenne a helyszín, ami nagyon érdekes közeg. Nagyon érdekes dolgok tudnak ott történni, főleg azért, mert nem lehet beszélni.

Láttál valami jó filmet mostanában?

A Castaway on the Moont. Ez egy tíz évvel ezelőtti dél-koreai film, szerelmes történet, nagyon jó humora van, és úgy tud valami mélyről szólni, hogy közben nem megy át műdrámába.

- - - - -

Minikritika az Ahogy eddig című filmről

Méltóság. Az Ahogy eddig nehéz témát választott: az elmúlással való szembenézést, a szeretteink elvesztése feletti tehetetlenséget, azt a dehumanizáló folyamatot, ami egy halálos betegségnek elvileg nem feltétlenül szükségszerű velejárója, mégis az. A fertőtlenítőszagú kórházi várótermek kies magányát. A szenvtelen orvosokat. A kezelések monotonitását. És az ezen átvilágító, elementáris igényt, hogy valahogy megőrizzük közben az emberiességet.

ahogy_eddig.jpg
Tóth Ildikó és Venczel Vera az Ahogy eddig című filmben

 

A Tóth Krisztina elbeszélésén alapuló, Moldovai Katalin rendezte 23 perces rövidfilm négy női szereplő (az idős anya, a középkorú lánya, a doktornő, a nővér) körül forog, és finom eszközökkel csúsztatja át a nézőt egyik nézőpontból a másikba. Venczel Vera arca kifürkészhetetlen, eleinte zaklatott, aggódó lányával (Tóth Ildikó) együtt találgatunk, mennyivel lehet tisztában, a hangsáv időnként búra alatti fojtottsággal a nagyothalló asszony felé mozdít, aztán a végső fordulathoz előtérbe kerül a fiatal ápolónő (Lovas Rozi). Szomorú történet, de nem keserű, nagyon is ismerős, rettegett és egyben elkerülhetetlen élethelyzetekkel, és egy szimbolikusan méltóságteljes záróképpel.

interjú: Varga Ferenc
kritika: Huszár András
interjúfotók: Sék Sára

https://recorder.blog.hu/2019/05/22/filmrecorder_a_magyar_tarsadalmat_sosem_fogom_megerteni_moldovai_katalin-interju
Filmrecorder. „A magyar társadalmat sosem fogom megérteni” - Moldovai Katalin-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1814842914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.