Jó lesz így? Ilyen volt a Nagy-Szín-Pad! harmadik estéje

2019.05.11. 18:11, Gaines

nsz-3nap-01106.jpg

Át tudod-e lépni a saját árnyékodat, vagy a közönség és a színpad közötti választóvonalat? A harmadik elődöntőn ilyen határhelyzetekkel szembesült a USEME és a Stolen Beat.

Kezdettől kíváncsi voltam, lesz-e majd olyan előadó a versenyben, aki hajlandó átlépni a színpad és a közönség közötti fizikai és lélektani határvonalat. Az első négy koncerten csupán addig merészkedett egy-egy énekes, hogy fellépett a kordonra. A USEME frontembere, Csongor Bálint erre egyből felrúgta a képzeletbeli korlátokat, és mindjárt a legelső számnál bevetette magát a közönség sűrűjébe. A csupa tapasztalt zenészből álló, hangzásvilágában a hardcore és a popzene közös többszörösét belövő szupergrupp végig tartani tudta a kezdeti lendületet, mindegyikük bemozogta a színpadot, Csongor pedig pózolt, mikrofont pörgetett, a sok ugrálás-rohangálás ellenére sem fulladt ki a tévében is közvetített utolsó húsz percre sem. Mintha abba sűrítették volna a fullosabb popdalaikat, az általuk képviselt, könnyedebb metál feküdt nekik az Akvárium színpadán is.

„Jó lesz így?” – kérdezték még a koncert elején, és a zsűri véleménye egyöntetűen egybevág a közönségével (meg a Recorderével). Áron András „Apey” szerint az Useme „lemosta az egész színpadot”, aki a helyszínen látta, az elismerőleg nyilatkozott a megszólalásról, aki felvételről, iPaden, annak is tetszett. Egy szó mint száz, csodálkoznánk, ha nem látnánk viszont őket a döntőben.

A veteránok magabiztosságával színpadra lépő zenekar után egy egészen friss formáció következett, a Stolen Beat a 2018-as X-Faktoron jelent meg először, sőt, azóta a zenekar zömmel lecserélődött. Ez megmutatkozott abban, hogy még kevés saját számot hoztak, jó néhány új daluk ezen a koncerten debütált, a „régebbi klasszikusként” aposztrofált számuk is négy hónappal ezelőtt látott napvilágot. (A programot több feldolgozással dúsították fel, volt The Biebers, Senkise x Majka, KFT.) A saját szerzemények korrekt slágerek, dallamos refrénekkel, szövegeikben pedig azt a tinédzser réteget célozzák, akik az Instagramon és a YouTube-on követik a zenekart, és a sikoltozó, rajongó közönséget is kitették. Meg ahová a 16 éves Buzás Bence énekes is tartozik: érezhető volt, hogy ez az első igazán nagy koncertje, a fülmonitorban jelentkező technikai problémák sokáig lefoglalták, a végére aztán fel tudott oldódni. Összességében számukra ez még inkább csak tapasztalatszerzés.

A zsűrizésből leszűrhető, hogy rokonszenvesnek találják a srácokat, szurkolnak nekik, kicsit féltik is őket, és úgy gondolják, rutintalanságuk folytán még nem nőttek fel a nagyszínpadhoz. Többen elmorfondíroztak a tehetségmutató és tehetségkutató fogalma közötti különbségen, és nagy kérdésnek tartják, vajon „mi lesz, ha ősszel jön a következő Stolen Beat”, ki tud-e majd forrni hosszú távon önálló egyéniséggel a zenekar. „Mikor mi bekerültünk 4 évvel ezelőtt ugyanebbe a tehetségmutatóba, ugyanúgy, mint ti, nem tudtunk volna 1 órát játszani, hiszen pont negyed órányi dalunk volt, amennyi az akkori elvárás” – fogalmazta meg Lábas Viki. – „Előtte nem tehetségkutatóztunk és nem sikongattak nekünk a tinilányok, de azt hiszem, tudom, hogy mennyi munka és kitartás áll még előttetek, hogy egyszer biztosan felállhassatok arra a bizonyos nagyszínpadra.”

fotó: Hegyi Júlia Lily

A Nagy-Szín-Pad! még hátralévő koncertjei:

Május 11. USNK / The Bluebay Foxes

A DÖNTŐ: Május 16.

https://recorder.blog.hu/2019/05/11/jo_lesz_igy_ilyen_volt_a_nagy-szin-pad_harmadik_esteje
Jó lesz így? Ilyen volt a Nagy-Szín-Pad! harmadik estéje

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7014821040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.