Meglepetéskoncertekkel ünnepeli tizedik évfordulóját a Sofar Sounds

2019.05.09. 17:24, Gaines

szulinap.jpg

Tíz éve létezik a Sofar Sounds nevű koncertsorozat, melynek keretén belül az utolsó pillanatig körvonalazódó szobakoncerteken vehetnek részt a vállalkozó kedvű zenerajongók úgy, hogy előre nem tudják, ki fog ott fellépni. Idén május 12. és 18. között ünneplik a világ több mint 400 városában a projekt tizedik évfordulóját, és a szokásos havi egy koncert helyett két budapesti Sofar Sounds-bulit is rendeznek.

A születésnapi koncertre május 12-én kerül sor, és ez már teltházas is lett, a 20-ai eseményre azonban még mindig lehet jelentkezni a Sofar Sounds honlapján, ha regisztrál az ember, majd kiválasztja a kívánt várost. A pontos helyszín az est előtti napon derül csak ki, amely lehet közösségi tér, galéria, nappali, vagy akár háztető is – ebből fakadóan csak limitált férőhellyel rendelkeznek. Az előadók kilétére pedig a helyszínen derül fény: a zsákbamacskaművész lehet ismeretlen külföldi utcazenész vagy az itthoni mainstream zene jól ismert alakja, de bármilyen előadó (táncos, slammer, stand-up komikus) is teret kaphat. Olyanok léptek már fel a Sofar Sounds budapesti koncertjein, mint a Képzelt Város, Sallai László, CéAnne, az Esti Kornél, a Váci Eszter Quartet, a Kodachrome, az Amoeba, az OHNODY, vagy épp az Anton Vezuv.

Az eseménysorozatot 2009-ben alapította Rafe Offer Londonban, mert az élő koncerteken zavarta az emberek hangoskodása, a nem tökéletes hangrendszerek, vagy az osztatlan nézői figyelem hiánya. Eleinte a londoni lakásába hívta össze a barátait és zenész ismerőseit, a kezdeményezés előbb a nappalit, később a várost is kinőtte. Budapest négy éve csatlakozott a Sofar Sounds családhoz – jövőre ünneplik az ötödik születésnapot –, 2017-ben pedig Debrecen is beszállt a buliba, így már két magyar város is rendez rendszeresen titkos koncerteket; a helyi koncepció az, hogy mindig fellép debreceni előadó is, amelyet más hazai és nemzetközi formációk egészítenek ki.


Itt lehet tehát jelentkezni még a május 20-ai koncertre, mihamarabb érdemes, mert ezek a koncertek legtöbbször teltházasak.

A Sofar Sounds Budapest Facebook-oldala


néhány koncertfelvétel, elsőként az Esti Kornél:


az OHNODY koncertje:


az Anton Vezuv:


az Amoeba:


és egy washingtoni ráadás Ed Sheerannel:

https://recorder.blog.hu/2019/05/09/meglepeteskoncertekkel_unnepli_tizedik_evfordulojat_a_sofar_sounds
Meglepetéskoncertekkel ünnepeli tizedik évfordulóját a Sofar Sounds

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4114816718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.