Selfie a Nagyszínpad előtt: Stolen Beat.

2019.05.06. 18:00, Recorder.hu

selfie_stolenbeat.jpg

Május 8-tól 11-ig négy elődöntőben nyolc előadó versenyez azért, hogy bekerülhessen a 2019-es Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató május 16-ai döntőjébe. A Recorder – idén harmadszor a program médiapartnereként – az esélylatolgatás előtt ebben a cikkben vette sorra az indulókat és közölt mindegyikükről egy-egy rövid biót is, de idén újra arra gondoltunk, hogy érdemes lenne valami érdekesebbet, személyesebbet, aktuálisabbat, pontosabbat is mutatni róluk, ezért megkértük őket, hogy – válaszolva nyolc kérdésünkre – mutassák be magukat felkészülés közben ők maguk. Döntsék el, mennyire akarják közel hozni magukat a nézőkhöz, milyen részletekre akarnak fókuszálni, hol milyenre állítják magukon az élességet és a színeket stb. – szóval hogy készítsenek magukról egy-egy szöveges szelfit. A hatodik 2019-es gyorsfényképet a Stolen Beat lőtte magáról. A zenekar május 10-én, pénteken az Akváriumban mutatja meg, mire képes.

1. Melyik volt a legnagyobb színpad, amin valaha zenéltetek? És melyik volt a legkisebb? És melyik volt a jobb?

A legnagyobb Szegeden és Miskolcon, a legkisebb Perén egy 3x3 méteres betontömb volt. Mozogni nem igazán tudtunk rajta, de ezekből lesznek a vicces történetek. Természetesen egy nagy és jól felszerelt színpadon jobb játszani, de a koncert sikerességét a közönség nyitottsága határozza meg a tapasztalataink alapján, nem pedig a színpad mérete.

2. Mióta és mennyit próbáltatok kifejezetten a Nagyszínpadra? Különbözik egy ilyen próba a többitől? Miben?

Heti két próbánk volt, de mióta megtudtuk, hogy részt vehetünk a tehetségmutatón, minimum heti 3-4-re nőtt a próbák száma. Közülünk többen főállásban dolgozunk, de igyekszünk megoldani.

3. Hol próbáltok? Leírnátok, hogy milyen a próbatermetek, és hogy mit szerettek vagy nem szerettek benne?

Van egy nagyon jó kis próbatermünk, ami szeretünk, mert jól felszerelt, viszont a saját hangszereinket és felszerelésünket szeretnénk a közeljövőben fejleszteni.

4. Kampányoltok? Ha nem titok, eláruljátok, hogy mivel próbáljátok magatok mellé állítani, illetve aktivizálni a közönséget? És mivel próbáljátok meggyőzni a zsűri tagjait?

A közönséget igyekszünk az Instagramon és személyesen koncerteken aktivizálni és fenntartani a figyelmüket. A többi zenekarhoz képest „zöldfülűnek" tűnhetünk, de imádunk zenélni és emellett nem szeretnénk mi sem megúszni azokat a lépcsőket, amiket minden zenekarnak végig kell járnia és meg kell tapasztalnia. Így a zsűrit arról szeretnénk meggyőzni, hogy magunkhoz mérten igenis sokra vagyunk képesek.

5. Mi lesz a koncertprogramotok? Készültök új dalokkal vagy inkább biztosra próbáltok menni, és az ismertebbek közül válogattok?

A Nagyszínpad-koncertünkön szeretnénk bemutatni az első kislemezünkről öt új dalt. Lesznek régebbi saját dalok is, illetve egy-két feldolgozás, amit a saját stílusunkra alakítottunk.

6. Miért jó nyerni? Miért jó a legnagyobb fesztiválszínpadokon játszani? Vagy miért jó nem nyerni? Anélkül is megéri?

Nekünk ez az egész olyan, mint egy álom. Vannak a zenekarban olyanok, akik már tíz éve zenélnek ilyen-olyan formációkban, és amiről eddig csak álmodtak, hogy fellépőként jutnak el a Szigetre vagy a Voltra, most megvalósul. Nem akarunk érzelgősek lenni, de bármi is legyen a kimenetel, mi már nyertünk és ez nagyszerű érzés.

7. Zenélni: hány százalék öröm, hány százalék szenvedés? Miért annyi, amennyi?

100% öröm és 0% szenvedés, de talán a városok lehetnének közelebb egymáshoz, hogy kevesebbet kelljen utazni.

8. Nyerni: hány százaléka múlik rajtad, hány százalék pedig a szerencsén? Miért?

Négyen vagyunk a zenekarban. Ha mindenki a maximumot tudja nyújtani, akkor megoldjuk szerencse nélkül is :)  de persze jó, ha az is van. :) Az ananász, mint állandó kabalánk, velünk lesz.

A Stolen Beat május 10-én lép a Nagyszínpadra az Akváriumban > Facebook-esemény ITT.

Stolen Beat a Facebookon.

Stolen Beat a YouTube-on.

Stolen Beat az Instagramon.

Stolen Beat a Spotify-on.

Stolen Beat a Recorderen.

https://recorder.blog.hu/2019/05/06/selfie_a_nagyszinpad_elott_stolen_beat
Selfie a Nagyszínpad előtt: Stolen Beat.

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9314810668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.