Albumpremier! Szeder: Bátran lépek

2019.04.26. 14:00, Gaines

szeder2_1.jpg

Szeder-Szabó Krisztina gitáros-dalszerző-előadó formációja, Szeder 2014-ben adta ki sanzonos-népzenés-jazzes, Hab a tetején című minialbumát, amelyet második albumán dúsabb, sokszínűbb, popszínűbb hangszerelésű dalok követtek, köztük a Feri fenekével. A Táncolj velem élet! folytatásaként pedig most érkezik a harmadik lemez, a Bátran lépek, amely valóban merészen, izgalmasan folytatja a megkezdett utat. Albumpremier!

szeder_front_2400x2400.jpgA tíz számot tartalmazó lemez változatos zenei anyagában találunk dögös jazz-funk-rockos szerzeményt (a címadó dal), refrénre felpörgető, elektronikával kacérkodó koncertslágert (Szabadon leszünk) és zongorás balladát is (Vége a harcnak), de a hegedűtől sem kell természetesen búcsút vennünk. A zenekar tagsága jelentősen átalakult, az énekes-gitáros Szeder mellett Szabó Árpád (hegedű), a Trillionból és ékből ismert Lee Olivér (gitár), Borbély Mátyás (nagybőgő/basszusgitár) és az ex-Kiscsillagos Mihalik Ábel (dob) játszik. „Elég intenzív változási folyamatokon mentem végig, ezt kíséri le a lemez” – meséli a Recordernek Szeder. – „Egy folytonos útkeresésről, önmegújulásról szól, ahol a sérelmek feltárásától eljutunk egy feldolgozási folyamaton keresztül a nyugodt, magabiztos léptekig. Így lesz korszakzáró és új korszak nyitó is egyben ez a lemez. Maga a lemezkészítés is elég intenzív folyamat volt, hosszas alkotói válság után hirtelen robbantak be az ötletek. Ennek mondjuk az is oka lehetett, hogy már többnyire zongorán írtam a dalokat, de ehhez előbb még meg kellett tanulnom valamennyire játszani rajta. :) Nagyon gyorsan kerültek helyükre a hangszerek is a zenekarral, ahogy csináltuk a hangszerelést Mihalik Ábel és Lee Olivér vezetésével, akik egyébként producerei is a lemeznek.

SZEDER KEDVENC LEMEZEIRŐL, MEGHATÁROZÓ EMLÉKEIRŐL MESÉLT NEKÜNK A HÉTEN

A szerző egyesével is kommentálta nekünk a dalokat:

1. Elengedlek

Szerettem volna írni a Kezem a hátadon után egy igazi elengedős dalt, amiben már nem a fájdalmas tiltakozás van, hanem egy bizalommal teli megnyugvás.


2. Szabadok leszünk

Az önkorlátozó hiedelemrendszerek elengedéséről szól a dal, egy fajta fény az alagút mélyén, hogy a sok önmunkának meglesz a gyümölcse. 


3. Csipkerózsa Sándor
 

A várakozásról és vágyakozásról szól ez a dal, aminek végén a megoldás, “az élet itt van, ahol vagyok”. Ha kint nem mennek a dolgok, bent kell keresni a válaszokat. A klipben el is indul főhősünk a sűrű sötét erdőbe, ami az önismeret ösvénye.


4. Szétesem összerakom

Az önismereti út alatt minden folyamatosan szétesik, majd új formában rakódik össze, és már nem lehet tudni hogy ki a hölgy és ki a szörny, mert mind bennem van.


5. Figyelj rám

A kommunikációs blokkokról szól ez a dal, az igények és szükségletek kifejezésének nehézségéről, ami persze a dal végére feloldódik és megint szebb lesz a világ.

szeder1.jpg


6. Szellő mondja

A szellő a tudatalattink szimbóluma, amíg még nem dolgoztunk vele, ő irányítja az életünket, hiába szeretnénk valamit tudatosan. Majd egy átalakulás után a szív veszi át az irányítást és minden helyre kerül.


7. Megtaláltál
 

Szerelmes dal, ami a női-férfi egyenrangú egységéről szól. Ez is egy olyan dolog azonban, amit először magunkban kell megtalálnunk, önmagunkat kell megtalálni hozzá.


8. Pirkadat
 

Kijutottunk a sűrű sötét erdőből, túl vagyunk a nehezén, de még nem fogtuk fel. Az a pillanat, amikor a hosszú ideig tartó gyökéreresztés után végre áttöri a csíra a földet és szárba szökken.


9. Bátran lépek

Az új minőség megszületésével indulhat az új fejezet, ami egy szívvel-lélekkel élt önazonos élet. Önfelvállalás a társadalmi elvárások ellenére, ami először magányos útnak tűnik, de ez az igazi, maszkok nélküli kapcsolódás előfeltétele.


10. Vége a harcnak
 

Végleg lezárul egy nehéz korszak, kezdődhet a boldogság. 


a lemezbemutató koncert 2019. április 27-én, szombaton lesz az A38 Hajón, Facebook-eseményoldal 


végül, de nem utolsósorban pedig jöhet a Bátran lépek című új lemez:

fotók: Simon Péter 

Szeder Facebook-oldala 

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_7.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/04/26/albumpremier_szeder_batran_lepek
Albumpremier! Szeder: Bátran lépek

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5114787348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.