Még nagyobb költségvetés, még több főfellépő az idei Szigeten

2019.04.25. 18:45, Gaines

sziget2019.jpg

A szeretet forradalma és a környezettudatosság pedig rendületlenül érvényben lesz az augusztus 7-től 13-ig tartó fesztiválon.

A Sziget csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján Kádár Tamás, a rendezvény főszervezője elmondta, 2018-ban a 10 milliárdot is meghaladta a Sziget Fesztivál költségvetése, és idén 500 millió forinttal többet tudnak szánni a nagyszínpados headlinerekre. Így aztán a hét fesztiválnapra kilenc főfellépőt sikerült elhozniuk, „akik közül három fellépő díja is meghaladja az eddigi ’csúcstartóét’” – fogalmazott. Két napra tehát két headliner is jut: az utolsó napon a Foo Fighters előtt – akik 2,5 órás koncerttel készülnek – a Twenty One Pilots lép fel, a szombati The National előtt pedig az ezen a héten bejelentett Macklemore. Őket többek között Ed Sheeran, a The 1975, Post Malone és a Florence + The Machine egészíti ki a kiemelt előadók sorában.

Az utoljára bejelentett nevek közé tartozik még 6LACK, valamint a meghirdetett Szigetes koncertjeit zsinórban két egymás utáni évben, 2013-ban és 2014-ben is lemondó Michael Kiwanuka; az A38 sátorban lép fel például Frank Turner, a Razorlight, a CHVRCHES, Xavier Rudd, James Blake, a Broken Social Scene, és idén először a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Színpad is kínál majd külföldi előadókat a hazai fellépők mellett, többek között az etiópiai zsidó származású, etnót pszichedéliával és sok más műfajjal keverő Gili Yalo, a brit popfolk Shake Shake Go, az Ausztráliából érkező friss indie dalszerző-gitáros-énekesnő, Stella Donnelly, valamint a blues-funk-punkrocker Inspector Cluzo is koncertezik majd. A nagyobb bejelentésekről többször is írtunk.

Kádár azt is kiemelte, hogy a Sziget tavaly indított, erőszakmentességre, fenntarthatóságra, emberi jogokra, a kirekesztés elleni küzdelemre fókuszáló Love Revolution kampányának elemeit megerősítve idén először a Nagyszínpadon szerepet kapnak a szervezők által meghívott vendégek, például Dr. Jane Goodall ENSZ békenagykövet és környezetvédő, Emi Mahmoud költő, aktivista és UNHCR jószolgálati nagykövete, és videóüzenetben közvetíti gondolatait Al Gore, volt amerikai alelnök, a The Climate Reality Project elnevezésű civil szervezet alapítója. Két táncprodukció saját koreográfiákkal mesél majd olyan témákról, mint a gyermekvédelem vagy a családon belüli erőszak. A fesztivál továbbra is kiemelt hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, a műanyag hulladék csökkentésére, így idén is folytatódik a re-pohár rendszer, a szívószálak száműzése, nejlonzacsklót nem is lehet majd forgalmazni.

Mint kiderült, az Ed Sheeran napra már elkeltek a napijegyek, de „még van olyan bérlet, amivel nem marad le a vásárló erről a koncertről sem”, május 9-ig pedig még olcsóbban lehet jegyeket venni. Úgyhogy csak hajrá!


A Sziget 2019 hivatalos Spotify-lejátszási listája:

Címkék: sziget sziget 2019
https://recorder.blog.hu/2019/04/25/meg_nagyobb_koltsegvetes_meg_tobb_fofellepo_az_idei_szigeten
Még nagyobb költségvetés, még több főfellépő az idei Szigeten
süti beállítások módosítása