FKA twigs rúdtáncosként tér vissza új klipjében

2019.04.25. 15:40, Gaines

twigs_header.png

FKA twigs első és eddig egyetlen nagylemezét 2014-ben adta ki, dalt pedig utoljára több mint három éve hallhattunk tőle, így mindenképp örömteli, hogy új számmal és jó szokása szerint érzékien lenyűgöző klippel jelentkezik a brit énekesnő.

A 2015-ös M3LL155X EP és a 2016 elején közreadott Good To Love című single óta vagyunk híján a twigs-zenéknek; azóta rendezett ugyan egy táncfilmet, szerepelt egy rakat reklámban – köztük a HomePod Spike Jonze által rendezett, valóságbomlasztó táncvideójában –, valamint közreműködött A$AP Rockyval és az Oneohtrix Point Neverrel is (ezen kívül egészségügyi gondokkal is küzdött, 2017-ben hat tumort távolítottak el a méhéből). A szerdán kihozott új dal, a Cellophane akár már egy új album előhírnöke is lehet: egy Reddites rajongó elmondása szerint twigs postázott neki egy fizikai példányt a dalhoz kapcsolódó illusztrációból, és mellékelt hozzá egy kézzel írott levelet is, az alábbi szöveggel: „Egyike vagy a leghűségesebb támogatóimnak, ezért közvetlenül szerettem volna megüzenni neked – eljött az idő.”

A LEGUTÓBBI EP MELLÉ VAD, KORHATÁROS KISFILM IS KÉSZÜLT, MUTATJUK

A Cellophane a Good To Love-val bedobott vonalat látszik továbbvinni, azaz az elektronikus r&b irányából poposabb, nagyívűbb megszólalás felé mozog, minimálhangszereléssel, amely twigs énekhangját emeli ki. A dalhoz társuló klipben a korábban már sokféleképpen – ágyban, bondage-balettben, divatbemutatót szülő nőként – táncoló hősünk ezúttal rúdtáncosként tűnik fel, és egy darabig úgy tűnhet, ebben ki is merül a videó. De hát twigsről beszélünk, ráadásul Björk egyik alkotótársa, Andrew Thomas Huang a rendező, szóval az lenne a meglepőbb, ha nem tűnne fel egyszer csak az égi szférákból egy robotsárkány, hogy twigs lábával digitálisan összeolvadva lerántsa a mélybe, a vörös iszapba, ahol maszkos nők kenik össze trutymóval. „Egy éve szereztem a Cellophane-t, és már akkor azonnal elképzeltem hozzá egy vizuális narratívát” – mesélte twigs. – „Tudtam, muszáj lesz megtanulnom rúdtáncolni az életre keltéséhez, ezért így is tettem.” Semmit nem vesz félvállról, az egyszer biztos, lássuk is a művészi, akrobatikus, színpompás videót.

Címkék: fka twigs
https://recorder.blog.hu/2019/04/25/fka_twigs_rudtancoskent_ter_vissza_uj_klipjeben
FKA twigs rúdtáncosként tér vissza új klipjében
süti beállítások módosítása