Böngéssz népdalokat ezen az egyedülálló zenetérképen!

2019.04.11. 16:00, Gaines

hangterkep.png

Hozzávetőleg kétszázezer dal került fel ingyenesen böngészhető hangtérképre az MTA BTK Zenetudományi Intézete archívumából – írta meg az Index.

A több mint 12 órányi hangfelvétel túlnyomó többségét népdalok teszik ki, amelyeket a 20. század folyamán gyűjtöttek. Az adatbázis böngészhető magán a térképen, kikereshetünk egy-egy helyiséget vagy tájegységet, és a piros pöttyökre kattintva belehallgathatunk az ott felvett népdalokba; a hangarchívum oldalán pedig tájegységekre bontva, gyűjtők, adatközlők, településnevek, vagy akár kezdősorok alapján is kutathatunk. A gyűjtött anyag elsősorban a Kárpát-medence területére összpontosul, de találhatunk rögzített dalokat a világtérképen a környező országoktól távolabb, például a mai Oroszország területén, Lipcséből, Tallinnból, Isztambulból, több bolgár vidékről, sőt, örmény, türkmén és mongol térségekből is.

A 2018-AS ÉVÖSSZEGZŐ LISTÁNKRA FELKERÜLT NÉHÁNY NÉPZENÉHEZ KÖZELI LEMEZ

A Magyarországon – mind léptékében, mind hozzáférhetőségében – egészen egyedülálló hangadatbázis a tervek szerint tovább fog bővülni: a projektet vezető Bolya Mátyás, a Zenetudományi Intézet munkatársa elmondta, a hangarchívum már most tartalmaz írásos feljegyzéseket, de ezt a későbbiekben filmfelvételekkel egészítik ki.

A térképet itt lehet nézegetni, a Hungaricana közgyűjteményi portálon keresztül elérhető, kereshető adatbázis pedig itt található.

https://recorder.blog.hu/2019/04/11/bongessz_nepdalokat_ezen_az_egyedulallo_zeneterkepen
Böngéssz népdalokat ezen az egyedülálló zenetérképen!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8814758529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.