„Eszik és alszik, és jó, hogyha szeret” – Petruska-interjú

2019.03.27. 10:44, RRRecorder

petruska_1_1.jpg

Petruska András harmadik, Reláció című lemeze témájában az emberi kapcsolatok felé fordul, a zenében pedig erős afrikai hatás jelenik meg. A letisztuló vágyakról, a magánélet és a társadalom párhuzamairól, A Dalról és a plágiumügy tanulságairól beszélgettünk vele. A Recorder 70. számában megjelent interjú bővített változata, a március 29-ei lemezbemutató koncert elé.

Azt mondod a lemezhez mellékelt szövegben, hogy a Reláció az emberi kapcsolatokról szól. Van egy ehhez kapcsolódó téma, ami több számban is megjelenik. Vannak az emberiség nagy kérdései, amikre nincsenek válaszaink, de a New Year’s Eve című számban elhangzik – talán ironikusan, talán nem –, hogy már közel vannak. De közben mindenkinek megvan a véleménye, amit fennen hangoztat. És erre lenne a válasz – ami szintén talán ironikus, talán nem – a Nincsen szavam, hogy ne is szálljunk bele ebbe a hangzavarba.

Sokszor én sem tudom, hogy mi irónia és mi komoly, és ez a kettősség teszi izgalmassá a történetet. Felelősségteljes helyzet az, hogy élvezem néhány ember figyelmét, és nagyon óvakodom attól, hogy bármiről kimondjam, hogy márpedig az úgy van. Inkább a kérdésfeltevésben hiszek. A New Year’s Eve azt a kérdést boncolja, hogy hogyan tudhatunk bármit biztosan. Kis porszemek vagyunk az univerzumban, a saját emberi problémáinkat sem tudjuk megoldani, személyes vagy globális szinten – de közben pontos térképet rajzolunk a Mennyországhoz. Engem szórakoztat ez a kettősség. A Nincsen szavam viszont pont a kompetencia vélt vagy valós hiányáról szól. Nem merek megszólalni, mert félek, hogy nem értek hozzá. Mert nem tanultam róla, mert gitároztam helyette stb. De van egy csavar a végén, elkap a szerelem, és ott aztán lőttek a logikának, s vele a szavaknak.


A lemez A ház című dallal ér véget, ami erre az irónia nélküli tanulságra fut ki: „eszik és alszik, és jó, hogy ha szeret”.

Ha van átfogó gondolat, ami jellemzi az elmúlt pár évemet, akkor az az, amit itt megfogalmazok. Annyi átfilozofált, önmegvalósító erőfeszítés, élmény hajszolás után kezdek rájönni arra, hogy az élet tényleg ilyen egyszerű dolgok mentén dől el: eszik, alszik, szeret – a többi eköré van felöltöztetve. Nagyon érdekes ezt megtapasztalni, olyan mintha a huszas éveimben az élet értelmének kibogozásában csak újabb és újabb csomókat kötögettem volna, harminc után meg kisimultak, letisztultak a vágyak.


Sok dalban szerepelnek együtt konkrét jelenetek és mélyebb kérdések, de a leglátványosabban a Mondatokban kerülnek egymás mellé.
 

Ez Grecsó Krisztián verse, amit nem dalszövegnek írt. A másik kettő (Én a te korodban, Égi gangon) volt az, amin közösen dolgoztunk. Vele nagyon egymásra találtunk már az első fröccsözésnél, amikor még szó sem volt közös munkáról. Utána kezdtem behatóbban megismerni a munkásságát, és a nosztalgia kezelése, a részletekben való elmerülése nagyon megszólított. Nekem félelmetes elefántmemóriám van, könnyen idézek fel bármit a hozzá tartozó érzésekkel, de sokszor azon kapom magam, hogy ezekből az emlékdarabkákból határozom meg a személyiségem, és felteszem a kérdést, hogy tényleg kell-e ezeket cipelnem magammal? Közben meg olyan jó nosztalgiázni, felidézni, és elfogadni, hogy ki vagyok.


GRECSÓ KRISZTIÁN LEGFONTOSABB ZENEI ÉLMÉNYEI A CURE-TÓL A KISPÁLON ÁT A TÁNCHÁZIG


petruska_300_allo.jpgEbben a dalban az is érdekes, hogy a konkrétumok és súlyos témák között ugráló szöveghez olyan zene társul, ami nem is ugrál és nem is súlyos, hanem különösen lebegős, könnyed.
 

Általában nálam egy témafelvetéssel indul egy dal, tehát nem onnan, hogy „jaj, de szép a C-dúr”. Amikor zenét keresek a témához, akkor próbálok az ösztöneimre hagyatkozni. Az a cél, hogy együtt mozogjon a kettő, de belefér az is, hogy olykor direkt ellentmond a témának a zene. Ez a kettősség – amiről ennek a szövegnek az esetében Krisztiánt kellene megkérdezni – meg olyan, hogy én ezt szeretem, ha többféle értelmezési lehetőség van. Ezen a lemezen szinte kivétel nélkül magánéleti élményből születtek a dalok. Ugyanakkor azt érzem, hogy egy magánéleti döntés hasonló érzések mentén működik, mint egy társadalmi döntés, vagy egy társadalom tetején álló, vezetőnek kikiáltott ember döntése. Ezért könnyen tudok asszociálni: egy szakítós dalba bele tudom tenni a Trump-kampányt; egy szakítás által elhozott békét tudok egy atomkatasztrófához hasonlítani. Vagy egy szerelmi háromszögről nekem az alázat hiánya jutott eszembe, és ezzel a mérhetetlen fogyasztási igény. Egymás metaforájaként szolgál az intim és a globális plán.

A tematikai elmozdulás az emberi kapcsolatok felé, és a zenei elmozdulás az afrikai ihletettségű zene felé hogyan kapcsolódott össze?
 

Az albumnak profán módon sok tekintetben ihletője a mainstream pop; nem azért, mert oda akarok tartozni, vagy annyira szeretem, hanem mert a zenészi kreativitásomat megszólítja például a Despacito és a Shape Of You. Kettő vagy négy ütem ismétlődik végig az egész dalon. Én meg jazz-neveltetésű zenész vagyok, imádom a harmóniafűzéseket, de kihívást láttam abban, hogy hogyan lehet ebben a repetitív szerkesztésmódban izgalmas dalt írni. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, hogy eddig volt egy teljes színesceruza-készletem, és most maradt egyetlen grafit. Egészen máshogy tud izgalmas lenni: nagyobb a hangsúly a kontúrokon, az árnyékoláson; a zenében például jobban fókuszálok a dallamra. Ez hozta vissza a dél-afrikai zenék iránti szeretetemet, amik szintén nagyon repetitívek.

Beleástad most magad újra az afrikai zenékbe? 

Spotify-on hallgatni zenéket egyszerre szórakozás és kutatás. Egyszerre zenefogyasztóként és zenészként nehezen tudom azt mondani, hogy bármit is ártatlanul hallgatok. Ami a formai kihívásokon túl vonzott mindig is az afrikai zenében, hogy van egy hihetetlenül vidám, életigenlő energiája, ugyanakkor ebbe nagyon sokféle érzelem belefér. A zeneileg legenergikusabb dalok sokszor dühöt, szomorúságot feszegetnek.

LEMEZTÁSKA: PETRUSKA ANDRÁS KEDVENC ZENÉI


A borítón kifejezetten komoly és ráadásul magányos kép van rólad, ami elég erős kontrasztban van a zenével.

Ami nekem eszembe jut erről a borítóról, az egyfajta egyenesség és letisztultság. Sallangmentesebb, férfiasabb anyag ez, mint a korábbiak, egyre bátrabban vállalom a személyes történetek megosztását, a belőlük levont tanulságokat. Számomra erről szól ez a borító, nincs szétrajzolva, nincs egymásra exponált két fotó, hanem tessék, ott van a Petruska.

Miért mentél el még egyszer A Dalba? 

Ez nálam amolyan két irányú lázadás. Egyrészt minden évben panaszkodik a szakma, hogy miért ezek és azok az előadók kerülnek a rivaldafénybe. Én naivan merem feltételezni, hogy ez a műsor minden műfaj számára nyitott, és ha beválogatnak, akkor nem az a kérdés, hogy ott vagyok-e, hanem hogy mennyire önazonosan tudom végigcsinálni. Másrészt én világéletemben popzenésznek tartottam magam, és a tévénéző közönség fele is szeretném jelezni, hogy van egy ilyen olvasata is a popnak. A 2016-os szereplésünk sem vitt el olyan irányba, ahova nem szerettem volna, hanem éppen ott erősített meg, ahova tartozni szerettem volna. Nem lett falunap a fesztiválokból és az „intellektuális pophelyszínekből”, viszont sokan megismertek és jó barátságok köttettek.

A Nem megy igazán című számban van egy ilyen sor: „Az ól a tét, zajlik a beszavazás”. Nyilván nem közvetlenül A Dalról szóló csipkelődés, de azért arra is ráhúzható… 

Szólhat arról is, de akár egy parlamenti szavazásról is. Mindkettő le tudja fárasztani az embert annyira, hogyha egy kicsit is a szívére veszi, akkor azt nagyon könnyen magával tudja vinni az egészen intim szférájába is. Azt beismerem, hogy a szavazattarhálás a személyiségem határait feszegeti. Ugyanakkor Amanda Palmer Art Of Asking című könyve jut eszembe: lehet kérni a közönségtől, és örömmel segítenek. Egyébként ezt a dalt Babarci Bulcsúval írtam, akivel már három lemez óta dolgozunk együtt.

Hogyan látod most (az interjú február végén készült – a szerk.), a plágiumvád és kizárás történetének mi lesz a kifutása? Jó, hogy sokan melléd álltak, vagy úgy érzed, hogy ez évekig még rajtad fog maradni? 

Érdekes kettősség van bennem ezzel kapcsolatban, mert ahogyan én ebből a műsorból kikerültem, az mind szakmailag, mind jogi értelemben eléggé vitatható és támadható. A lelkiismeretem tiszta, mint ahogyan egy másik szakvélemény (Victor Máté szakvéleménye Petruska Facebook-oldalán jelent meg, mi is közöltük – a szerk.) ezt meg is erősítette. Az, ahogy a szakma összefogott és kiállt, ahogy az emberek rögtön mellém álltak, elképesztő volt. A karrierem 8-9 éve alatt nem éreztem ilyen mértékű szolidaritást, támogatást. Ez egy nagyon jó visszaigazolás volt. Egyrészt úgy érzem magam, mintha stagedivingolnék – sose mertem –, és most biztonságosan megtartanak az emberek; a másik oldalról pedig van rajtam egy nagyon csúnya bélyeg. Át kell eresztenem magamon a jót és a rosszat is egyaránt, mert az a legveszélyesebb, ha beragad valami, és azt viszem tovább éveken keresztül. Ez azért melós. A támogatás viszont meghat és erőt ad.
 

Nyilván voltak már plágiumvádak, mégis most mintha a szakmában megnyílt volna egy gát, és Facebook-posztokban és kommentekben rendkívül sokan vitatkoztak arról, hogy mi az eredetiség, mi a nyúlás, mik azok az alapelemek, amiket mindenki használ stb. 

Az jó, ha párbeszédet folytatunk arról, hogy hol húzódik meg a tényleges szerzői szellemi tulajdon és a hangulati ötlet határa. Közhely, hogy szinte minden hang foglalt már. Nagyon sok kolléga szolidarított amiatt, mert mindannyian tudjuk, bárki bármikor belefuthat egy ilyen történetbe. A másik tanulság ebből számomra az, hogy a világ elérhető. Ha inspirációért fordulok az egyik féltekéhez, és átviszem a másikra, akkor ebben a globalizált világban még fontosabb, hogy ne csak esztétikai értéket keressem, hiszen zenészként ez könnyen oda vezet, hogy csak visszaböfögöm a tananyagot – hanem kiemelten fontos, hogy beletegyem a saját személyes történetemet, hozzáállásomat, véleményem szerint ez adja az igazi lelkületét és soundját a zenének.

Interjú: Rónai András. Fotó: Láng Péter

Lemezbemutató koncert:március 29., TRIP Hajó - részletek itt.

 

https://recorder.blog.hu/2019/03/27/_eszik_es_alszik_es_jo_hogyha_szeret_petruska-interju
„Eszik és alszik, és jó, hogyha szeret” – Petruska-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7314718533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.