Ismét nálunk koncertezik Iggy Pop

2019.03.25. 15:11, Gaines

iggypop.jpg

A punk 71 éves keresztapja július 24-én lép fel a Budapest Parkban. 

Iggy Pop 25 évvel ezelőtt, 1994-ben koncertezett nálunk először, méghozzá a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Két évre rá a Sziget egyik headlinereként tért vissza, majd 2006-ban a Stoogesszal játszott ugyanott – a Recorder akkori szerkesztője, Déri Zsolt egy mikrofonba énekelt vele a színpadon. 2012-ben a VOLT fesztiválon láthattuk viszont a Stoogesszal, most pedig szólóban érkezik.

MINDEN, AMIT TUDNI KELL IGGY POP ELSŐ KÉT SZÓLÓLEMEZÉRŐL

James Newell Osterberg Jr., azaz Iggy Pop dobosként kezdte karrierjét különféle gimis bandákban, majd hamar felfedezte magában a féktelen, nyers erőt – többek közt ő volt az egyik első előadó, aki kipróbálta a stage-dive-ot. 1968-ban alakult meg a punk egyik alappilléreként számontartott The Stooges, , ami a ’60-as évek végén és a ’70-es évek elején három kultikus lemezt (The Stooges, Fun House, Raw Power) jelentetett meg. Nem sokkal később Iggy szólókarrierjére kezdett koncentrálni: Lust For Life, The Idiot, New Values, Zombie Birdhouse, Blah Blah Blah, Brick by Brick, és még sorolhatnánk az ikonikus lemezeket. Legutóbbi albuma, a 2016-os Post Pop Depression, amit többek között a Queens Of The Stone Age-es Josh Homme-mal hozott össze, Szepesi Mátyás azt írta nekünk róla, hogy „magasról szarik a slágerlistákra és a rádiók elvárásaira, nincsenek rajta balladák, lebutított hangszerelésű számok”. Nincs is mit ragozni rajta tovább, aki már látta élőben, tudja, mennyire delejező a színpadon, aki még nem, annak ez a koncert remek alkalom.

AZ IS ELÉG, HA IGGY POP EGY HAMBURGERT ESZIK

A jegyértékesítés március 27-én, 9 órakor indul. 

Címkék: koncert iggy pop
https://recorder.blog.hu/2019/03/25/ismet_nalunk_koncertezik_iggy_pop
Ismét nálunk koncertezik Iggy Pop

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5714715585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása