Filmrecorder. Becsüljük meg a kicsit!

2019.03.19. 16:00, Gaines

rozgonyine1.jpg

Általában másfél-két órás, sőt, néha még annál is hosszabb filmekre szoktunk beülni a moziba, de nagy ritkán lehetőségünk nyílik rá, hogy félórás vagy rövidebb etűdökre irányítsuk a reflektorfényt. Erre pompás alkalmat teremt a minden évben megrendezett, minden évben szuperjó Friss Hús rövidfilmfesztivál. A 70. Recorder magazin Filmrecorder rovatának összeállításában öt kedvenc magyar kisfilmünket ajánljuk az idei mezőnyből.

Rozgonyiné (Szeleczki Rozália)

Az azonos című Arany János-ballada modernizált verziójában a hős (jelen esetben meny)asszony ugyan nem török ostromlók ellen ránt kardot a végváraknál, de legalább olyan hipermaszkulin közegben kell helytállnia, amikor hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, elkíséri vőlegényét a legénybúcsúba.

rozgonyine2.jpg

Szeleczki Rozália pazar kisfilmje kisajtol minden komikumot a helyzetből, és mindig megtalálja azokat a váratlan reakciókat, amelyek nem az ezerszer látott kínos humort eredményezik. Törőcsik Franciska még soha nem volt ilyen ellenállhatatlanul vicces és természetes, átható tekintetéből a provokációtól az empátián át a megbántottságig olvashatók ki az érzelmi váltások, ahogy az éjszaka során próbára tétetnek a nemi szerepek, a másképp kódolt közösségekben felvett szerepkörök, és még egy kis közéleti fricska is belefér. (Előzetes.)


Balansz (Csata Hanna)

Csata Hannától már megszokhattuk, hogy szorongó, bizonytalan huszonévesek életszerűen megragadott dilemmáit skicceli fel 15-20 percben. Diplomafilmjében sem rugaszkodik messzire a rá jellemező stílusjegyektől, a magas színvonalat azonban gond nélkül megtartja a konditeremben DJ-ző, technóbulikról álmodó, párkapcsolati állóvízbe ragadt lányról szóló történettel.

balansz.jpg

Hősnője elégedetlen, maga sem tudja, pontosan mivel, csak sodródik, és fontos döntéseit addig halogatja, míg egy Budapesttől távoli, festői turistaparadicsomban passzív-agresszív válaszlépésben tetőzik a feszültség. Feloldás nincs, a kisfilm nyitva marad, csak röpke pillanatig kísérhettük el a lányt hétköznapi válaszútján, és már megyünk is tovább.


Hármasban (Lengyel Balázs)
 

Jól szituált, koros, az évek során súrlódásokkal együtt összecsiszolódott orvosházaspár tervezi megünnepelni a férj (Bálint András) születésnapját, a feleség (Halász Judit) pedig rendhagyó ajándékkal készül, ami bizony megemelheti az öregúr vérnyomását

harmasban.jpg

Nem kell megijedni, szó sincs Michael Haneke-féle nyomasztásról, és noha a polgári lakásba betoppanó fiatal lány (Sztarenki Dóra) pont az, akinek gondoljuk, Lengyel Balázs nem zülleszti vásári bohózatba a pikáns alapszituációt. Helyette inkább kedves, otthonos jutalomjátékkal kínálja színészeit, akik finom eleganciával tálalják a lány szakmai kulisszatitkaira irányuló szellemes párbeszédeket.


Szokásjog (Füzes Dániel)

Beni tipikusan az a futballhuligán, aki mellé nem szívesen kerülnénk a Fradi-meccs után a metrópótló buszon. Keresi a balhét, mert olyan agresszió és kezelhetetlen düh munkál benne, amit inkább az utcai erőszakban tud igazán kiélni, mintsem a kickboxedzésen.

szokasjog.jpg

Füzes Dániel karakterközpontú minidrámája azt feszegeti, mekkora szerepet játszhatnak a szülői minták (Fehér Anna fantasztikus) vagy a csoportnyomás egy ilyen erőszakos viselkedésformában, miért olyan nehéz levetkezni, és mekkora az egyén felelőssége. Mert Nagy Márk – akár egy frissen felfedezett Skarsgard-testvér – nemcsak az impulzív dúvadot testesíti meg vulkanikus intenzitással, hanem láttatja az elfojtott érzékenységet, a szégyent, a néma segélykiáltást is. (Előzetes.)


Apám szíve (Fazekas Máté)

Néha nehéz rátapintani, miért működik egy film, máskor viszont egyetlen jól megfogott részletben, egyetlen színészi megoldásban rejlik a siker záloga. A Dragomán György novellájából készült, kis magyar családi Coen-sztorinak tekinthető is Apám szíve például dramaturgiailag egy svindlire van kihegyezve: a félmondatokban adagolt információkból nem derül ki egész pontosan, mire megy ki a játék a pancser apuka és segítőkész fia között, ám mire eljutunk a tragikomikus terv végrehajtásáig, már tisztában vagyunk a tétekkel.

apam_szive.jpg

Trill Zsolt és Babinchak Atanáz is szánható-szerethető kisemberfigurákat teremt, de Fazekas Máté rendező labdáját a harmadik szereplő, Láng Annamária csapja le reakciójával úgy, hogy emlékezetes legyen.

szerző: Huszár András

A 7. Friss Hús Rövidfilmfesztivált március 25-től 31-ig rendezik a Toldi moziban. Részletes programról és időpontokról a fesztivál honlapján érdemes tájékozódni.

https://recorder.blog.hu/2019/03/19/filmrecorder_becsuljuk_meg_a_kicsit
Filmrecorder. Becsüljük meg a kicsit!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9314700452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.