A Qualitons az egyik legmenőbb amerikai rádióban fog élőben zenélni – exkluzív videó!

2019.03.19. 11:00, Gaines

qualitons.png

A Qualitons a világ egyik legnépszerűbb alternatív rádióállomása, a seattle-i KEXP műsorába kapott meghívást, ahol március 22-én élőben ad majd elő néhány dalt. Ők az első magyar zenekar a rádió 1972-es alapítása óta, akik ilyen felkérést kaptak. A Qualitons tagjai már kint vannak Amerikában, ahonnan friss, exkluzív videóüzenettel jelentkeznek be a Recorderen!

Kevin Cole, a KEXP egyik első számú zenei szerkesztője folyamatosan az igényes, újszerű zenéket kutatja, így bukkant rá a Qualitons munkásságára is. Időről időre belecsempészett a műsorába valamit a zenekartól, majd új anyaguk annyira megtetszett neki, hogy tavaly nyáron All We Can Do című dalukat a nap számának választotta, Echoes Calling című lemezüket (kritikánk) 2018 legjobb 25 albuma között emlegette (mi a zenekar csúcsművének neveztük), idén pedig úgy döntött, megvendégeli a csapatot műsorában. A Live on KEXP nevű, általában a stúdióban előadott minikoncertes szériában olyan befutott előadók és zenekarok fordultak már meg, mint a The National, a Run The Jewels, az IDLES, Bonobo, a The War On Drugs, Father John Misty, Regina Spektor, Mitski, Lykke Li, és rengeteg kevésbé ismert, izgalmas projekt. A KEXP igazi sztárcsináló és tehetséggondozó csatorna, és – magyarok közül elsőként – a Qualitons mutathatja be náluk pszichedéliáját.

2018 EGYIK LEGJOBB MAGYAR PRODUKCIÓJÁT SZÁLLÍTOTTA SZERINTÜNK A QUALITONS

A zenekar így mesélt a lehetőségről a Recordernek: „Bár a KEXP "csak egy” a több ezer amerikai rádió közül, bennük tényleg megvan még a küldetéstudat, ami manapság teljesen kiveszett a legtöbb (hazai és külföldi) rádióból. A küldetésük az, hogy kitartóan, és folyamatosan mutatják be az érdekesebbnél érdekesebb friss zenéket, zenekarokat, mindezt nem lekorlátozva az aktuális trendekre, vagy hype-ra. Kizárólag olyan zenekarokat választanak ki, akik szerintük (származástól, vagy hírnévtől függetlenül) értéket képviselnek. Ezért rettenetesen büszkék vagyunk rá, hogy mi is ott játszhatunk, ez mindenképp kötelező elem egy nemzetközi piacra készülő zenekarnak. Bízunk benne, hogy nem hiába utazunk ezért több ezer kilométert, és ezáltal sokféle emberhez eljut a zenénk. Mellesleg baromi jó érzés, hogy olyan stúdióban játszhatunk, ahol sok kedvenc zenekarunk megfordult már az elmúlt pár évben.

ITT MESÉL A CSAPAT FRONTEMBERE A SOUTH BY SOUTHWESTES KIRUCCANÁSRÓL ÉS A HÍRES-NEVEZETES RED HOT CHILI PEPPERS-ES TALÁLKOZÁSRÓL

Az együttes már át is repülte az óceánt, és Seattle-ből jelentkeznek be egy rövidke, jetlages, de lelkes videóban, benne a rádiós fellépés pontos időpontjával, íme:

Címkék: the qualitons kexp
https://recorder.blog.hu/2019/03/19/a_qualitons_az_egyik_legmenobb_amerikai_radioban_fog_eloben_zenelni
A Qualitons az egyik legmenőbb amerikai rádióban fog élőben zenélni – exkluzív videó!
süti beállítások módosítása