Barátságtalanabb, mint valaha – Albumpremier! BOM: Alakok

2019.03.16. 12:30, Gaines

bom_boritokep.jpg

A debreceni BOM 2014 szeptemberében indult útjára, mint Bíró Kornél experimentális, basszusgitár alapú, coldwave-es zajzenei szólóprojektje. Az első lemezt két koncertalbum követte, majd két év szünet után megjött a második nagylemez, ami a Recorderen debütál.

bom_lemezborito.jpgA BOM (oldjuk is fel a betűszót: Bass-O-Matic) először egy egy alkalomra született ötletnek indult, amikor Bíró Kornél nem a zenekaraival (Lyuhász Lyácint Bt., Százaségő) lépett fel, hanem egyedül próbálta ki magát a basszusgitárjával és néhány effekttel felvértezve. A kezdeti időszak még 100%-ban improvizatív koncerteket jelentett – ebben a szellemben született a 2014-es The First Issue című lemez –, aztán 2015-től looper pedál is bejött a képbe, később dobgép, gitár, szintetizátor és szövegek is csatlakoztak hozzá, és a rögtönzéses ötletekből számok, dalok csírái sarjadtak ki. „A második anyagom egy bécsi koncertfelvételt tartalmaz (Live @ HUT - 2015), amelyen már a loopolt számkezdemények felfedezhetőek, majd a 3. megjelenésemen, egy német industrial fesztiválon megörökített hangzás (Live at Lauter Krach Festival III – 2017) már irányban van ugyan, de még nem teljesen jellemzi az aktuális zenei vonalamat” – fogalmaz Bíró Kornél a Recordernek.

Az Alakok című második nagylemez – ami a koncertfelvételekkel együtt a BOM negyedik megjelenése – munkálatai 2017 nyarán kezdődtek, ám részben időhiány, részben váratlan és nehezen megoldható technikai gondok miatt a készre keverés előtt szünteteltetni kellett a projektet. Az utómunkák ezért csak 2018 végére készültek el; előtte, még 2018 januárjában kijött az Alakok albumcímadó számhoz készült videó. „Az aktuális „korong” az Alakok címet viseli, és a régi Lyuhász Lyácint Bt.-s zenésztársam, Csatlós Pál keze munkáját hordozza magán. Ő volt a teljes felvétel elkövetője, vagyis hangmérnök, technikus, stb. és producer is egyben. Ezenfelül a Láycintos időkben ő írta a Külvárosi Húsüzem c. szám zenéjét is, amely alapjául szolgált az én verziómnak. A dalszövegeket a szintén Lyuhászos csapattárs, Burai Árpád (Karantén, Fémszerelem, Külvárosi Húsüzem) és a miskolci undergound jeles képviselője Fényfehér István (Alakok) jegyzik. Két feldolgozást is tartalmaz a hét rajta található felvételből, amelyek az anyazenekaromtól jöttek, vagyis a Lyuhász Lyácint Bt. régebbi, már említett szerzeményei (Fémszerelem, Külvárosi Húsüzem).” A hanganyag egyelőre csak online formátumban elérhető, de hamarosan kazettán is hozzáférhető lesz.

Két év böjt után visszatérnek a koncertek is, először egy négy állomásos turnéval. Március 28: Pécs (Facebook-eseményoldal); március 29: Budapest – az ötödik Nembáj!fest találkozó kereteiben (Facebook-eseményoldal); április 1: Miskolc; április 2: Debrecen – a Bíró által szervezett BanZaj sorozat prezentálásában (Facebook-eseményoldal). Ezt vélhetőleg ősszel egy főként németországi állomásokból álló turné követheti. „Emellett ismét rákaptam az improvizatív játékra egy kiállításmegnyitón történt performanszot követően (Go, Stop, Stay - Modem, Debrecen), így azt is szeretném rendszeresen folytatni a „megkomponált” koncertekkel párhuzamosan. „BOM visszatért, és barátságtalanabb, mint valaha!”


és akkor jöjjön az ipari-kísérleti-beborulós, erőteljes Alakok, lassan bomló húsüzemekkel és fémszerelemmel:

 

fotó: Vékony Dorottya

lemezborító: Bettina Lidzba

a BOM Facebook-oldala ITT TALÁLHATÓ

https://recorder.blog.hu/2019/03/16/baratsagtalanabb_mint_valaha_albumpremier_bom_alakok
Barátságtalanabb, mint valaha – Albumpremier! BOM: Alakok

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr814692350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.