A Mayberian Sanskülotts és a Belau is fellép az idei Primaverán

2019.03.15. 12:17, Gaines

primaveramagyarok.jpg

A barcelonai Primavera Sound nemzetközi tehetségeket bemutató, Primavera Pro nevű szakmai programjának showcase-ébe tavaly válogattak be először magyar formációt, akkor a Dope Calypso léphetett fel a fesztiválon. Idén is folytatjuk ezt a megkezdett hagyományt, sőt, rögtön duplázhatunk is: a Mayberian Sanskülotts és a Belau is meghívást kapott az európai fesztiválélet egyik legmenőbb eseményére.

A fesztivál keretén belül szervezett, idén 10. alkalommal rendezett Primavera Pro eredetileg szakmai konferenciaprogramnak indult, majd showcase eseménnyé nőtte ki magát, amelyre a világ különböző pontjairól több ezer szakmabelit várnak. A két magyar formáció két-két koncertet adhat majd Barcelonában: egyet a fesztivál nagyszínpadai mellett lévő, a nagyközönség számára is nyitott NightPro Stage-en, egyet pedig a szakmai programoknak otthont adó MACBA erre kijelölt, a szakmai delegációnak fenntartott színpadán, a DayPrón.

ILYEN VOLT A 2017-ES PRIMAVERA FESZTIVÁL

A Primavera 2019-ben büszkén vállalta, hogy line-upjának legalább 50 százalékát női előadók teszik majd ki az egyenlőség jegyében, és ez az üzenet határozta meg a magyar zenekarok kiválasztását is. A fesztivál szervezői a HOTS exportiroda félévente megújított shortlistjéből indultak ki, amelyen a háromszáznál több szakmabeli által leginkább exportképesnek ítélt magyar zenekarok szerepelnek. A legjobb 15-ből a downtempo-chillwave Belau nyerte el a tetszésüket: a külföldön is sokat koncertező, legutóbb Mike Shinoda budapesti előzenekaraként fellépő Kedves Péteréket tavaly az Eurosonicon látták a szervezők, és mostanra érezték késznek a produkciót arra a meghívásra. Ezután olyan további zenekarokra kértek javaslatot, amik megfelelnek az általuk támasztott eljárásoknak, a HOTS listájának 17. helyén lévő Mayberian Sanskülotts Unreal című videóját látva azonnal meghívást küldtek.

FRISS INTERJÚNK CSORDÁS ZITÁVAL, A MAYBERIAN SANSKÜLOTTS ÉNEKESÉVEL

A HOTS a magyar showcase-jelenlét összefogó brandjéből vált az államigazgatáson belül működő exportirodává, s mint mondják, tisztában vannak azzal, hogy a forrásuk természeténél fogva is közpénz, amiből olyan befektetéseknek kell megvalósulniuk, melyek nemcsak lemossák a magyar könnyűzenével szemben támasztott nemzetközi sztereotípiákat, hanem láthatóan képesek is növelni a nemzetközi jogdíjbevételt. A HOTS munkájáról rendszeresen beszámolunk, tavaly többször vontunk mérleget a szervezet eredményeiről.

A BELAU 2017-ES REMIXLEMEZÉT ITT MUTATTUK BE

A május 30. és június 1. között tartott Primavera Sound fellépőinek névsorát még tavaly decemberben jelentették be, ott lesz Solange, Erykah Badu, az Interpol, Charli XCX, Cardi B, Janelle Monáe, Robyn, a Tame Impala, Rosalía, Carly Rae Jepsen, James Blake, Nas, Future és a tíz év után először koncertező Stereolab. A fesztiválszervezők sajtóközleményében az áll, hogy a 226 fellépőnek több mint a fele női előadó.

primavera2019poster.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/03/15/a_mayberian_sanskullots_es_a_belau_is_fellep_az_idei_primaveran
A Mayberian Sanskülotts és a Belau is fellép az idei Primaverán

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7414689734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.