Híres kelet-európai nemtudommik – The Bluebay Foxes-interjú

2019.03.14. 09:00, trecorder

rec_69_tbb_650.jpg
Nem tudjuk, mennyi a tagcsere utáni daltanulás gyorsasági világrekordja, de sanszos, hogy a The Bluebay Foxes decemberben közel járt a megdöntéséhez. Nem túl hosszú, ám annál kalandosabb út vezetett a lepukkant kocsmáktól a színpadon fekvő punkokon át (szó szerint) az új, NOW című albumuk decemberi lemezbemutatójáig. Csepelyi Adrienn interjúja a Recorder magazin 69. lapszámából.

A decemberi koncerten eljátszottátok a valaha írt összes számotokat. Balázs, új tagként mennyi időd volt felzárkózni?

Kérges Balázs: Négy napom.


Tessék?

Kérges Balázs: Komolyan. Szerda-csütörtök próba, péntek koncert.

Juhász Bálint: Azóta, ha kicsit többet iszik, Balázs szájából mindig elhangzik: mutass még egy embert, aki négy nap alatt megtanulja ezt a sok szart!

Kérges Balázs: És azóta azt mondjuk, hogy két hete vagyok a zenekarban. De egyébként nagyon sok segítséget kaptam, folyamatosan gyakoroltunk.

Katona András: Ha lennének ellenség-zenekaraink, a tagcserét nekik se kívánnám. De Balázs megkönnyítette nekünk. Az Akvárium-beli koncert egyszerre volt egy hosszabb jó időszak lezárása és új kezdet is.


Hogyan állt össze a bemutatkozó album anyaga?

Lőrincz Balázs: Egyes számaink velünk együtt változtak. Az elejétől játsszuk őket, de mindig voltak saját belső megérzések, amelyek alapján változtattunk a felépítésükön, tempón, apró részleteken, és mostanra forrtak ki annyira, hogy össze tudunk szedni egy lemezre való erős számot. Ligeti György producerrel még többet ki tudtunk hozni belőlük.

Juhász Bálint: A stúdióban egyébként komolyabban nem nyúltunk bele a dalokba. Gyuri lejött a próbaterembe, meghallgatta, és azt mondta, ez jó. Ez nekünk fura is volt, de annak tudtuk be, hogy ezek a számok így valamilyenek – és pont ez a jó bennük. A lemezbemutató koncert visszaigazolta, hogy remekül működik az új felállás és a közönség szereti a lemezt. Ez óriási érzés.

/ The Bluebay Foxes: On My Own


Egy számotok alá azt írták a YouTube-on, hogy olyanok vagytok, mintha egy korai Kooks-számra Editors-vokált pakoltak volna. Segítség vagy hátrány, amikor ennyire nyilvánvaló a zenei inspirációtok?

Juhász Bálint: Ezt eddig még nem hallottuk. De még jobb, amikor olyan előadókat emlegetnek, akiket nem is hallgatunk. Vagy nem is ismerünk.


Például?

Juhász Bálint: Nagyon gáz, hogy nem ismerjük, nem árulhatjuk el.


Az ezredforduló után volt egy nagyon erős indie-hullám Magyarországon – közvetlenül ez hatott rátok?

Juhász Bálint: Csomót hallgattuk ezeket a zenekarokat, persze. Érdekes érzés volt az Amber Smith-szel játszani: annak idején még a szüleim vittek el a koncertjükre.


Na jó, ez egy olyan mondat, amiről tudtam, hogy egyszer el fog jönni a zenei újságírók életében, de még nem álltam készen rá.

Juhász Bálint: Pedig így volt: a családdal mentünk megnézni a bátyámat, aki dobol, aztán az Amber Smith-t, és maradtunk a Tesco Discóban. De nagyon szerettük például a Heaven Street Sevent is.


A többség a Blahalouisiana előzenekaraként figyelt fel rátok. Hogy kerültetek oda?

Juhász Bálint: 2015 őszétől 2016 áprilisáig volt egy nagyon intenzív időszakunk, amikor a próbateremben keresgéltük magunkat, volt, hogy minden este lementünk és csináltuk. Ekkor jött a lehetőség, hogy a Blaha előtt bemutatkozzunk az A38-on. Kellett az a határidő, hogy összekapjuk magunkat.

Lőrincz Balázs: Nem is volt még a zenekarnak neve, csak mondtuk, hogy menjünk el egy-két helyre, nézzük meg, milyen, amikor nem a próbateremben zenélünk.

Katona András: Elmentünk Budapest leggázabb kocsmáiba játszani. Punk srácok feküdtek a színpadon, máskor meg metálzenekarok után játszottunk.

Lőrincz Balázs: Volt, hogy kiemeltek egy csávót a színpad elől koncert közben, mi meg addig azt se láttuk, hogy ott van.


Hogyan írtok dalt?

Juhász Bálint: Én írom a vázukat. Szeretem minél komplexebben elképzelni a dalokat, sok mindenre van konkrét ötletem. Fontos, hogy halljam a dalban, amit várok tőle. Aztán leviszem a terembe, és mindenki belerakja a magáét.


Mennyire ragaszkodsz az eredeti elképzelésedhez?

Juhász Bálint: Eléggé.


Diktátor vagy?

Katona András: Azért ennyire nem durva szerintem. Ha jót akarunk hozzárakni, azért azt meg szoktad engedni.

Juhász Bálint: Én hiszek a vélemények ütköztetésében. De azért jó, ha a végén nekem van igazam.

Lőrincz Balázs: Voltak hetekig tartó vívódások: jött egy ötlet, és hogy az lejátszható-e, belefér-e a számba, egyáltalán kell-e egy-egy szólón vagy részleten ennyit rugóznunk, ami igazából bele se illik a koncepcióba. Aztán a végén kiderült, hogy helye van ott.

Katona András: Ha nem éreznénk a magunkénak az ötleteket, nem mondanánk, hogy ez így jó.

/ The Bluebay Foxes: Over And Over


Nem kaptátok meg induláskor, hogy jaj, ne már, megint indie-vel akartok befutni, ezzel itthon nem lehet?

Katona András: Nemhogy megkaptuk, folyamatosan meg is kapjuk.

Juhász Bálint: Meg hát a rock és a gitárzene amúgy is halott, ugye.

Lőrincz Balázs: Mi úgy látjuk, hogy feljövőben van. A kis zenekarok, akiket mi követünk, most már ott vannak a legnagyobb fesztiválok legnagyobb színpadain.

Juhász Bálint: Persze. Közben persze ez Magyarországon tényleg speciális helyzet, Budapesten egy-kétezer ember van, aki vevő ezekre a műfajokra.

Katona András: Más az élőzenéhez való hozzáállás itthon.

Juhász Bálint: A Transit fesztiválon néztem, hogy a fiatalok ezekre a zenékre buliznak, nem úgy van, mint itt, hogy a Sziget end show-jára mennek ki. A kétezres évek gitárzenéje szól a pubokban, ez megy a szórakozóhelyeken.

Lőrincz Balázs: Ja, itthon inkább megvárják, míg lemegy a koncert, azután befizetik magukat a Tesco Discóra meg az ilyen alternatív bulikra. Amit mi is szeretünk, tényleg, de hogy előtte nem nézik meg a koncerteket?

Katona András: Ja, mi meg matekozunk, mennyi legyen az elővétel: ezer vagy ezerkettő?


Pedig olybá tűnhet, ez a második Myspace-korszak, mindenki megmutathatja magát a közösségi médiában.

Lőrincz Balázs: Szerintem az nemcsak zenekarokkal, hanem mindennel telített. A MySpace-en kiemelkedő szerepe volt a zenének, ez mára háttérbe szorult. Sokak nincsenek is tisztában azzal, hány zenekar létezik Magyarországon.


Mi hiányzik a legjobban?

Katona András: A rádiók. És nincs szélesebb körben olyan sajtótermék, ami megszólítaná a fiatalokat.


Na jó, ezt kicsit úgy mondjátok, mintha hetvenévesek lennétek.

Lőrincz Balázs: Hát én annak idején még másoltam a CD-ket! Én jól éltem belőlük! Emlékszem, ott hackeltem a gépre a zenéket, hogy rakhassam az iPodomra! Mekkora dolog volt, hogy a FEZEN-en egy asztalnál kajálhattam a Moog Tonyóval!


Sok lány álma volt ez akkoriban!

Juhász Bálint: Ez lesz a cím, ugye? „Egyszer együtt kajáltam Moog Tonyóval!”

rec69_tbbf1_650.jpg
Több tehetségkutatón kipróbáltátok magatokat. Van bármiféle konklúziója ezeknek a szerepléseknek?

Lőrincz Balázs: Szerintem tehetségkutató és tehetségkutató között óriási különbség van. Mi is az elején csomót lenyomtunk, és gyakran jöttünk el minimális pozitív tapasztalattal. Más sorozatok meg valós értéket képviselnek, mint a Hangfoglaló meg a Nagy-szín-pad!. Az utolsó A Dal érdekes volt abból a szempontból, hogy az AWS-t ismertem korábbról, és láttam, mekkora bumm volt ez nekik.

Juhász Bálint: Tényleg nem számítottak erre, de ez volt a jó: hogy nem törték magukat. Sok kis tehetségkutatón láttuk már, hogy a zenekarok túlgondolják, nagyon meg akarják mutatni – mi is elmentünk ugyan, mert zenélni akartunk, meg bíztunk abban, hogy olyan kritikát kapunk, amiből építkezhetünk.


Érdekes volt, mennyire összefogott minden gitárzenét kedvelő ember, hogy rájuk szavazzon.

Lőrincz Balázs: Pont ezt akartam mondani: a kulcsszó a gitárzene. Apey-nak is mekkora sikere volt a tévében – úgy tűnik, ez a legösszetartóbb zenei szcéna.


Az általatok képviselt stílusnak az ezredforduló után volt reneszánsza. Láttok arra esélyt, hogy újra valami hasonló történjen, vagy ehhez kellene valami olyasmi is, ami nem a zenekarokon múlik?

Katona András: Mi csak azt tehetjük, amit velünk csinált az Ivan & The Parazol: hozzuk magunkkal a kisebb, tehetséges zenekarokat. De sok múlik a klubokon, a támogatásokon is.

Lőrincz Balázs: Amikor a Petőfi Rádió tényleg nyomatta rendesen a magyar előadókat nyelvtől függetlenül, akkor tényleg volt egy ugrásszerű népszerűség. Elmentek azoknak a koncertjeire, akikről akár nem is gondolták, hogy magyarok.

Juhász Bálint: A stúdióban egyszer Ligeti Gyuri hátranézett, és azt mondta: ez a régi Petőfin nagy sláger lett volna. Hát, kettős érzés volt.

Lőrincz Balázs: Egyébként az a vicces, hogy külföldről kizárólag pozitív kritikákat kaptunk eddig.

Juhász Bálint: Egy ausztrál rádióban be is mondták az együttes nevét – megvan a telefonomon! Annyira durva: mintha valami híres kelet-európai nemtudommik lennénk!

A legújabb, NOW című albumuk:

Szerző: Csepelyi Adrienn

Fotó: Emil Chalhoub

https://recorder.blog.hu/2019/03/14/hires_kelet-europai_nemtudommik_the_bluebay_foxes-interju
Híres kelet-európai nemtudommik – The Bluebay Foxes-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1514669085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.