Három rádió nem játssza többet Michael Jackson számait a pedofilbotrány miatt

2019.03.07. 16:03, Gaines

jacksonnew.jpg

Három montreali rádió, amelyek ugyanahhoz a médiavállalathoz tartoznak, úgy döntött, hogy törli Michael Jackson dalait a választékából. Az okok az Amerikában hét elején levetített HBO-dokumentumfilmben, a Leaving Neverlandben keresendők, melyben két férfi állítja, hogy az énekes szexuálisan molesztálta őket gyerekkorukban.

„Odafigyelünk a hallgatóink véleményére, a vasárnap este bemutatott dokumentumfilm pedig komoly reakciókat váltott ki, ezért egyelőre úgy óhajtjuk követni a fejleményeket az ügyben, hogy eltávolítjuk a dalokat a rádióinkból” – nyilatkozta a szóban forgó CKOI, Rythme és The Beat rádióadók tulajdonosa, a Cogeco Media szóvivője. Jelen állás szerint ez az első alkalom, hogy egy rádió valóban ilyen intézkedéseket foganatosított. Noha a héten elterjedt a hír, hogy egy norvég rádió három csatornája, illetve a BBC2 is bojkottálja Michael Jackson számait, az NRK közmédia végül mégsem foganatosította a bojkottot, a BBC pedig cáfolta, hogy levették volna a műsorukról a sztár szerzeményeit. „A BBC nem bojkottál művészeket” – nyilatkozta a BBC képviselője.” – „Minden zeneművet a saját érdemei alapján ítélünk meg, és a releváns közönségigények és kontextus figyelembe vételével döntjük el, mit játszunk le az egyes csatornáikon.” Az egyik legkiterjedtebb portfólióval rendelkező amerikai rádióhálózat, a Cumulus Media azt mondta, nem kenyerük a cenzúra; a Spotify és az Apple Music nem nyilatkozott – előbbinek meggyűlt már a baja azzal, amikor levette néhány előadó dalait.

ITT ÍRTUNK BŐVEBBEN A LEAVING NEVERLAND CÍMŰ DOKUMENTUMFILMRŐL


A filmről, amely Neverland elhagyása címmel március 8-tól látható a magyar HBO GO-n, bővebben is írtunk már korábban, és az előzetesét is megmutattuk; rendezője, Dan Reed a Daily Mirrornak tegnap azt nyilatkozta, szeretné elkészíteni a folytatást két másik állítólagos áldozat, Jordan Chandler és Gavin Arvizo részvételével, amennyiben ők hajlandóak előállni a történeteikkel. Jacksont először Chandler megrontásával vádolták meg még 1993-ban; egy évvel később peren kívül, 23 milliós kártérítés kifizetésével megegyeztek. Arvizo vádjai pedig 2005-ben letartóztatáshoz és perhez vezettek, akkor az esküdtszék nem találta bűnösnek az énekest.

A Jackson-örökösök hevesen kritizálták a dokumentumfilmet, és beperelték az HBO-t, amiért a csatorna megszegett egy, az énekessel még 1992-ben kötött becsmérléstiltó megállapodást. A Wall Street Journal forrásai szerint a hagyatékot gondozó Jackson Estate és a Sony Music szerződése is veszélybe került, amely 250 millió dollárt hozhat az örökösök konyhájára az énekes lemezeinek forgalmazási jogaiért és olyan jövőbeli projektekért, mint a Broadwayre szánt, 2020-ban bemutatásra kerülő Don’t Stop ’Til You Get Enough című musical.

https://recorder.blog.hu/2019/03/07/harom_radio_nem_jatssza_tobbet_michael_jackson_szamait_a_pedofilbotrany_miatt
Három rádió nem játssza többet Michael Jackson számait a pedofilbotrány miatt

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2614675314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.