Kék szörnybabát tologat a kurta-furcsa rapper

2019.03.06. 15:08, Gaines

tierra.jpg

Kísértetjárta bábtemető, homokozó DJ-pult, rémekkel teleaggatott fellépőruha. Mi kell még?

A philadelphiai illetőségű, 23 éves Tierra Whackre tavaly figyeltünk fel, debütlemeze, a Whack World ugyanis mindössze 15 percet tett ki, méghozzá 15 számmal, amiből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy egyperces dalok szerepeltek rajta. Frappáns ötlet, jó kivitelezéssel. Minden számhoz készült egy-egy rövid klip is, csupa színes, bizarr jelenettel, temetőben táncoló bábokkal és a rapper különböző, hangszíneket is váltogató alteregóival. (A 15 videó egyben is megtekinthető, de a közösségi médiára optimalizálva, darabokban jelentek meg.) „Lehúz, feldob, le, majd megint fel. Ijesztő, jó érzés, aztán mégsem. Őrület, nyugalom. Minden, ami lehet. Pontosan ilyen vagyok én is” – foglalta össze Whack világát a rapper.  

TAVALY A RÖVID LEMEZEK ÉVADA VOLT


Whack a közelmúltban két új szerzeménnyel is előrukkolt, amelyek már átlépik a hatvan másodperces időkorlátot, az Only Child és a Clones is rendes, három-négy perces rapdal. Viszont nem kell attól tartani, hogy a lökött furcsaságok bekerültek a fiókba: a rapper először lépett fel Jimmy Kimmel késő esti talkshow-jában zenei vendégként, és mind öltözékével, mind a színpadképpel megőrizte fantáziadús egyediségét. Az Only Childot például egy kísértetjárta játszótéren adta elő, ahol a DJ-pult előtt homokozó áll, Whack pedig mindjárt azzal indít, hogy babakocsin betol egy kék, amorf, cumizó szörnycsecsemőt. A 15 perces lemezről is elhangzott egy dal, a Hungry Hippo alatt a kivetítőn stílszerűen éhes vízilovak falják a játékgolyókat. A rapper turnézott már a Flying Lotusszal, Lauryn Hillel a tavaly The Miseducation Of Lauryn Hill-újrajátszó turnén, stúdiózott Meek Millel és Childish Gambinóval, úgyhogy várhatóan még sokat fogunk hallani erről az érdekes, kreatív nőről.


a két késő esti fellépés:


és a tizenöt perces debütlemez videóegyvelege:

Címkék: tierra whack
https://recorder.blog.hu/2019/03/06/kek_szornybabat_tologat_a_kurta-furcsa_rapper
Kék szörnybabát tologat a kurta-furcsa rapper
süti beállítások módosítása