És a végén: eufória - Max Martin-portré

2019.03.06. 19:24, RRRecorder

max_martin_secret_genius.jpg

Max Martin többek között arról híres, hogy „senki nem ismeri”, miközben ő írta az elmúlt húsz év legnagyobb slágereinek brutálisan nagy hányadát; csak Lennon és McCartney előzi őt az örökranglistán. Nagyon svédek rovatunk portrécikke a Recorder magazin 69. lapszámából.

Akiről sose hallottál?

„A svéd, akiről soha nem hallottál, pedig ő írta a kedvenc számodat”: ennek különféle variációit számtalanszor leírták már Max Martinról, és egy ideig talán többé-kevésbé igaz is volt, de mára már – többek között pont ezeknek a cikkeknek köszönhetően – csak az nem ismeri a nevét, aki egyáltalán nem hajlandó a popzenéről tájékozódni.  Amikor Taylor Swift elkezdett vele dolgozni, az komoly hír volt: biztos jelzése annak, hogy a country hercegnője bejelentkezik a popkirálynő címére. Mutatis mutandis ilyesmit jelentett a The Weeknd–Max Martin együttműködés is, és ha nem is jelzett általános irányváltást, de az is fontos volt, amikor Adele-nek írt dalt. Utóbbi egyébként nem tudta, ki ő: amikor Taylor Swift I Knew You Were Trouble-jét hallotta a rádióban, belezúgott a dalba, utánanézett a szerzőnek, és csak egy Google-keresés után jött rá, hogy „de hiszen ő írta az életemet meghatározó összes slágert!”

TAYLOR SWIFT-PORTRÉ: ÚGY TÖRIK ÖSSZE A SZÍVE, MINT NEKEM

 Az igaz, hogy Max Martin nincs jelen a közösségi médiában, és igazán komoly, nagyobb interjú angol nyelven mindössze kettőt darab olvasható tőle: egy 2001-ben jelent meg a Time Magazine-ban, egy pedig 2016-ban a svéd Di Weekendben. Utóbbi esetben azért állt kötélnek, mert elnyerte a némi túlzással zenei Nobelnek mondott svéd Polar Music Prize-t; ez  alkalomból színpadon is mesélt több slágeréről, érdemes megnézni a videót a YouTube-on.


Vadászkürtös, glam rocker, slágergyáros

Martin Sandberg zenét tanult Stockholmban, első hangszere a vadászkürt volt. Az iskolát nem fejezte be, inkább az It’s Alive nevű glam rock zenekarban énekelt, amit leszerződtetett Denniz PoP; a vele készült lemezük ugyan bukott, de a Cheiron vezetője felfedezte a rockénekesben a popdalszerzőt. (Denniz Popról, a Cheironról és az ott kifejlesztett track and hook módszerről bővebben írtunk itt.) Pedig a barátainak sem merte bevallani, hogy szereti a popzenét, és az egyik kedvenc dala az Eternal Flame. Ráadásul Martin zenei képzettsége is jól jött Popnak. Így a következő években ideje nagy részét a Cheiron stúdióban töltötte, mindent megtanult – korábban azt sem tudta, mit csinál egy producer. A Max Martin nevet Denniz PoP adományozta neki: első megjelent munkájára ezt írta rá, Sandberg megkérdezése nélkül. (Ma a stúdiójában tart egy svéd gyerekkönyvet, aminek a címe: Max Diaper – mert ez azon kevés nevek egyike, amik még a Max Martinnál is rosszabbak lennének.)

A sajnálatos Rednex, majd az Ace Of Base utolsó slágere voltak az első komolyabb megjelenései, aztán jött a Backstreet Boys, Westlife és más fiúbandák. 1998-ban pedig minden idők egyik legnagyobb popsikere, a Hit Me Baby One More Time (amiből a kiadó vágta le a cím elejét – Max Martin amúgy nem arra gondolt, hogy „üss meg még egyszer”, hanem a „hívj fel újra” menő szlenges változatának gondolta). Denniz PoP halála után ő lett a Cheiron zenei vezetője, amit 2000-ben zártak be, bővebb magyarázat nélkül – később árulta el, hogy teher volt már  a névvel járó elvárás. Maratone néven alakított új céget, és a kilencvenes évek popjának, a fiú- és lánybandáknak a földbe állása már itt érte. „Jött Pharrell és a többiek a szuper cool ritmusaikkal,  hogy tönkretegyenek minket” – mondta később.


De nem tartott sokáig a szünet: 2004-ben az American Idol-győztes Kelly Clarksonból komolyan vehető popsztárt csináló, nemcsak kereskedelmi, de hatalmas kritikai sikert is hozó Since U Been Gone tette vissza a térképre. Pink, Katy Perry, Ariana Grande, a cikk elején említett Taylor Swift, The Weeknd stb. – összejött társszerzőként 22 Billboard no. 1 sláger (csak McCartney-nak és Lennonnak van több, 32 és 26), producerként pedig 20 (George Martin előz 23-mal). 2008-tól 2016-ig minden évben volt legalább egy slágere az első helyen.

2017-ben és 18-ban viszont egy sem; az ok persze a hiphop térhódítása. Viszont nem kell még temetni Max Martint, hiszen 2019-ben jön például az új Ariana Grande-lemez, amiben nagyon benne van a potenciál. Ráadásul annak, hogy ilyen sokáig csúcson tudott maradni, az az egyik titka, hogy mindig újabb fiatal szerző- és producertársakkal – egyben mentoráltakkal – dolgozik, vagyis frissíteni tudta a hangzását, szóval ki tudja, talán a hiphop területére is belép.

ABBA groove-val; indie rock nagy refrénnel

John Seabrook, akinek The Song Machine című könyve  a mai popipar legjobb leírása – és aki hiába kért interjút egyik középponti hősétől – így írja le a „Max Martin-hangzást”: összehozza „az ABBA popos akkordjait és textúráit, Denniz PoP számstruktúráit és dinamikáját, a nyolcvanas évek stadionrockjának grandiózus refrénjeit és a kora kilencvenes évek amerikai R&B-jének groove-jait. Mindehhez jön Sandberg dallamérzékenysége, ami legalább annyit köszönhet Edvard Griegnek, mint bármilyen kortárs hatásnak. Mint sok ABBA-dalban, nála is gyakran meglepő módon keverednek a dúr és moll akkordok (mondjuk a refrénben vált mollra, amikor a legkevésbé számítanál rá), így a vidám dalai szomorúnak hangzanak, a szomorú dalai meg felvidítanak – vagyis számos különböző hangulatban tudnak működni.”

Ebből a sajátos keverékből természetesen a pop és az R&B összekombinálása az, ami a legnagyobb hatást gyakorolta a kortárs popzenére. (Annyira, hogy egy fiatalnak talán az is furcsa, hogy ez valaha két különböző dolog volt, amit össze kellett hozni.) Seabrook szerint Martin svéd származása itt hatalmas előnyt jelentett: nem terhelte az amerikai zenei életre ránehezedő elkülönülés, hogy az R&B a feketék zenéje, a pop meg a fehéreké. „Egy fehér dalszerző, aki R&B-t ír, a gettósított amerikai zenei életben nem jutott volna messzire.” A ...Baby One More Time ebből a szempontból kiemelkedően fontos. A TLC-nek is elküldött, de általuk elutasított dalról utólag Max Martin önironikusan ezt nyilatkozta: „az én fejemben az akkor R&B volt”. A Jive kiadó Britney Spearsszel foglalkozó A&R-osa azt mondta Seabrooknak: „azt hitte, R&B-t ír, de valójában az egy svéd popdal volt: ABBA groove-val. Azok az akkordok annyira európaiak voltak, hogy azt egy fekete zenész el nem énekelte volna.”

Igen fontos még az arénarock/metal nagyívű refrénjeinek áthozatala a popba – különösen ma, amikor a rock közelébe sem kerül a slágerlistáknak. Nagyon tanulságos történet az is, ahogy a Since U Been Gone született. Ennek társszerzőjével, Dr. Luke-kal „indie és alternatív rockot” hallgattak, és ugyan Max Martin izgalmasnak találta a hangzásokat, kifejezetten idegesítette, hogy sehol egy nagy refrén, na meg mi ez, hogy 5-6 percesek a dalok? Így jött az ötlet, hogy csinálják meg ezt, csak éppen egy grandiózus poprefrénnel. Mint utóbb kiderült, a Yeah Yeah Yeahs: Maps című száma volt a konkrét inspiráció az indie hangzást és a halk-hangos-halk dinamikát a slágerlista élére katapultáló dalhoz – ami egyébként Kelly Clarkson közbeavatkozására lett rockosabb, torzabb.

Receptkönyv vagy szerszámosdoboz

Max Martint gyakran vádolják azzal, hogy formulák szerint gyártja a slágereket. Owen Pallett például ezt mondta a Noisey-nak: „ teljes mértékben a szabálykönyv szerint ír. Kismillió szabályt tanítanak, hogy mitől lesz jó egy dallam, és mindegyiket követi”. (Pallett szerint egyébként a sikerét annak köszönhető, hogy jól esett a közönségnek a Backstreet Boys csupaszabb hangzása a Mariah Carey-féle túldíszített slágerek után. „Korábban ecsettel festették a dallamokat, ő pedig egy építész ceruzájával rajzol.” Ami persze a húszéves sikeridőszakot nem magyarázza.)

Max Martin ritka interjúiban – nem meglepő módon – ezt tagadja; amit elismer, az az, hogy ha megvan az inspiráció, a dallam, akkor van egy „szerszámosláda”, fogások sokasága, amik azt szolgálják, hogy ez a bizonyos dallam megragadja a hallgatót, és először is végig akarja hallgatni a számot, aztán meg újra meg újra meg újra. Ezekről meglepő nyíltsággal beszélt a Di Weekendnek.

Egyik fő elve az, hogy nem szabad túl sok információval megterhelni a befogadót. Például egyszerre csak egy új elemet, sávot szabad bedobni; „mint egy filmben: nem léptethetsz fel be tíz szereplőt az első jelenetben; egyet meg kell ismerned jobban, és csak akkor jöhet a következő.” Az „információ” eloszlásában az egyensúlyra kell törekedni: egy sűrűbb rész után inkább hosszabb hangok jöjjenek, hogy legyen idő feldolgozni a korábbiakat (lásd pl. Shake It Off.) Szintén az egyensúlyra vonatkozó szabály, hogy ha például sok az akkordváltás, akkor a dallam legyen ugyanaz. Az ismétlés persze nagyon fontos, ugyanakkor ugyanazt a dallamot más és más energiával kell énekelni: „kicsiben indulsz, újabb és újabb elemeket dobsz be, hogy a hallgató ne fáradjon ki, és a végén: eufória.”

https://recorder.blog.hu/2019/03/06/es_a_vegen_euforia_max_martin-portre
És a végén: eufória - Max Martin-portré

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8314667403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.