Filmrecorder. Nem könnyű apának lenni egy nők nélküli világban (Light of My Life-kritika)

2019.02.09. 19:17, Gaines

casey.jpg

Különösen egy lányos apának. Casey Affleck első rendezésébe belesűrítette valamennyi atyai szorongását, pánikját, paranoiáját, megspékelve egy gondolatkísérlettel, miszerint a nők szinte kivétel nélkül eltűntek az emberiségből. A borongós hangulatú, lassú sodrású Light of My Life sok más világvége-filmre emlékeztethet, de ez alapján az indie alapján a fiatalabbik Affleck-tesónak is van érzéke a filmkészítéshez. A Berlinaléról jelentkezünk.

Képzelem, milyen arcot vágott Casey Affleck, amikor megnézte Debra Granik tavalyi Sundance-es filmjét, a Ne hagyj nyomot!-ot. Vagy akár csak hallania is elég lehetett róla. Addigra már leforgatta első saját nagyjátékfilmjét, saját forgatókönyvből, a főszerepet is magára osztva. Erre Granik leteszi az asztalra szinte ugyanezt a filmet, és zabálják a kritikusok. Mindkét alkotás nomád életet folytató, a civilizációból a hűvös-esős, rideg szépségében fényképezett vadonba menekülő apa-lánya párosról szól, akik szigorú szabályok szerint élnek – új helyen első a menekülőút feltérképezése, második a menekülőcsomag elrejtése –, szakállas karakterszínésszel és tehetséges, tizenéves gyerekkel. Felnövéstörténetek a szülői felelősségről és a leválásról szélsőséges élethelyzetben, igaz, eltérő végkifejlettel.

Az első fél órában egészen látványos volt a hasonlóság, el is intéztem volna annyival a filmet, hogy „jó, jó, megint egy erdei túlélőfilm”, de aztán megjön a hiányzó adalék, amitől a családi dráma disztópiává minősül. A realisztikus, szikár köntös csalóka: már egy apokalipszis után járunk, és az apuka azért nem engedi emberek közé a lányát, azért óvja annyira feszülten, azért hordat vele fiús hajviseletet, mert évekkel korábban egy járvány kiirtott szinte minden nőt. A kevés túlélőt bunkerben rejtegetik, mert, az apuka szavaival, „szomorú, magányos, és ezért dühös férfiak” vadásznak rájuk.

A film nem viszi túlzásba a koncepció kibontását, magyarázatát, nem vált át science fictionbe. Az epizodikus vándorlás felidézheti Cormac McCarthy Az útját, Az ember gyermekét és még a The Walking Deadet vagy A szolgálólány meséjét is – szegény Elisabeth Moss például ismét a rövidebbet húzza az apuka néhai feleségének flashbackjeiben. Viszont Afflecknél hétköznapi marad a nők nélküli világ: nincsenek kannibálok, zombik, de még csak háborús egysnittesek sem. Adam Arkapaw (A törvény nevében első évadának operatőre) kompozíciói általában statikusak, és akad ugyan életveszély, akció, Affleck biztos kézzel teremt feszültséget, nagyrészt párbeszédekből, csendes természeti képekből áll a film. Afflecket nem a nagyvilág, a mitológia érdekli, hanem egy kétszereplős kamaradrámában mélyed el.

Elsőfilmnél mindig érdekes megfigyelni, milyen témát akart mindenáron kiadni magából az illető, és nehéz lenne más következtetésre jutni, minthogy Affleck az összes gyereknevelési paráját belekomponálta a forgatókönyvbe. (Még egy életrajzi adalék: 2017-ben vált el a feleségétől.) Ragnek (Anna Pniowsky) nem egyszerűen anya nélkül kell felnőnie, soha még csak nem is látott egyetlen nőt sem. Minden szembejövő férfi potenciális erőszakoló, minden sarkon veszély leselkedik. Nyomasztó világkép szolgáltat fokozott táptalajt a szülői félelmeknek.

A film belesimul abba a főként modern horrorfilmeknél megfigyelhető, Soós Tamás Filmrecorderes kollégám esszéjében kifejtett trendbe, hogy „manapság a család felbomlása, az otthonunk otthontalanná válása borzaszt el minket leginkább.” Ezek a szorongások testesültek meg egy másik színész-rendező tavalyi filmjében is, csak John Krasinski zajra támadó szörnyekben jelenítette meg a fenyegetéseket, amelyek ellen a Hang nélkül családapája az önfeláldozásig harcolni kényszerült.

A Light of My Life névtelen apukája szintén hősies, rokonszenvesre van megfestve, tettei – még morálisan megkérdőjelezhető döntései is – utólag általában igazolást nyernek. Már-már zavarba ejtően, hibáival együtt is eszményített figura: a film legfurcsább jelenetében az apuka egyenesen a kamerába nézve, ötperces monológban foglalja össze a lányának mindazt, amit a szexről, a terhességről, a pubertáskori változásokról, a menstruációról, a szexizmusról és a rasszizmusról tudni kell. Nem didaktikus, van benne önirónia, humor, de kikandikál a szócső.

A film első jelenetében az apuka elmesél egy történetet a lányának, egy saját szája ízére formált bibliai parafrázist. A vége felé Rag megosztja vele az ő változatát, amelyben a mellékszerepre kárhoztatott női mesefigura lesz mégis a megmentő. Kedves gesztus, és a zárókép is Pniowsky arcát mutatja. De a film végül elsősorban nem az ő története, nem az ő felnövéséé, hanem egy apa megkönnyebbüléséé. Hogy minden rendben lesz. Ha tesz érte.

 szerző: Huszár András

 A berlini filmfesztivál ideje alatt a Recorder újságírója a helyszínről tudósít az oldalon.

https://recorder.blog.hu/2019/02/09/filmrecorder_nem_konnyu_apanak_lenni_egy_nok_nelkuli_vilagban_light_of_my_life-kritika
Filmrecorder. Nem könnyű apának lenni egy nők nélküli világban (Light of My Life-kritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3314617258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.