Megmenekült a csődtől a HMV, de a leghíresebb lemezboltnak így is annyi

2019.02.07. 14:30, Gaines

2016_2.jpg

Anglia egyik legnagyobb múltú és legjelentősebb lemezbolthálózatát, a HMV-t tavaly decemberben vonták csődeljárás alá, hat éven belül már második alkalommal. 2013-ban a tönk szélére kerülő társaságok felvásárlására specializálódott Hilco mentette meg az üzletláncot, most egy kanadai iparmogul sietett a HMV segítségére – de így sem úszták meg súlyos veszteségek nélkül.

A kanadai Sunrise Records hálózat vezetője, Doug Putman tulajdonossá válását február 5-én erősítették meg, aki a BBC-nek elmondta, hosszú távra tervez a lemezek mellett filmeket is árusító HMV-vel Angliában, megtartva a brand nevét. A felvásárlással majdnem 1500 veszélybe került dolgozó állása menekült meg.

A megállapodás értelmében ugyanakkor 100 üzlet fog nyitva maradni, írja a Guardian, ami azt jelenti, hogy 27 üzletben azonnal lehúzták a rolót – 455 alkalmazott veszti el így az állását. A legnagyobb érvágás az Oxford Street-i bolt bezárása: nemcsak azért, mert a londoni bevásárlóutca rendkívül frekventált hely, turistaközpont, hanem ez volt az első HMV-üzlet, amelyet 1921-ben Edward Elgar zeneszerző nyitott meg, így két év múlva nem ünnepelheti meg centenáriumát (igaz, 2000-ben 13 évre át kellett költöznie az utca egy másik pontjára). Az új vezetőség Manchesterben, Sheffieldben és Kentben is bezárja a magas bérleti díjú üzleteket. „Szerettük volna nyitva tartani a boltokat, de sajnos egyre drágábbak a bérleti díjak, ezért egyszerűen nem lehetett kivitelezni” – magyarázta Putman.

A BANDCAMP ÍGY HARCOL A LEMEZBOLTOK ÉLETBEN MARADÁSÁÉRT


A HMV az online zenevásárlás és a streaming (a Netflix és a Spotify) növekvő térnyerésével magyarázta a csődhelyzetet: a zenei és videojátékos fizikai adathordozók eladásából nyert összbevétel tavaly 11.4 százalékot zuhant, míg a DVD- és BluRay eladások 17 százalékot estek. A Sunrise 2017 elején vásárolt meg Kanadában 70 HMV-üzletet, amikor a cég ottani kirendeltsége bejelentette a boltok felszámolását; a nevet akkor nem tartották meg, a Sunrise cégére alatt átalakított üzlethelyiségek részben a bakelitlemezek iránti megújult érdeklődésnek köszönhetően nyereségesek lettek (állítólag félmillió vinylt adtak el 2017-ben). A HMV 2018-ban a fizikai lemezeladások 31 százalékát tudhatta magáénak Angliában.

Címkék: hmv lemezbolt
https://recorder.blog.hu/2019/02/07/megmenekult_a_csodtol_a_hmv_de_a_leghiresebb_lemezboltnak_igy_is_annyi
Megmenekült a csődtől a HMV, de a leghíresebb lemezboltnak így is annyi

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8214612840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.