Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

18+ Pucérkodás vízben, homokban, natúrban

2019.02.01. 15:00, Gaines

thesenew.jpg

Mégsem olyan puritánok ezek az új puritánok.

A nehezen kategorizálható, leginkább experimentális indie popot játszó These New Puritans nagy kedvencünk, már a második lemezüket is 2010 legjobbjai közé választottuk, a harmadik, Fields Of Reeds című lemezért sem győztünk lelkesedni. Utóbbi 2013-ban látott napvilágot, és azóta nem érkezett új produkció az angol zenekartól. A visszatérésre márciusig kell már csak várni, akkor jelenik meg ugyanis a formáció negyedik stúdióalbuma, az Inside The Rose. A csapat felállása már 2012-ben is változott egyet, akkor a billentyűs-sampleres Sophie Sleigh-Johnson helyére érkezett Elisa Rodrigues fado-énekesnő; az új anyagon azonban sem ő, sem a billentyűs-sampleres-basszusgitáros alaptag, Thomas Hein nem szerepel; George és Jack Barnett duóként viszik tovább az együttest, és élőben a tajvani énekes-producer, Scintii csatlakozik hozzájuk.

2013-BAN BESZÉLGETTÜNK IS JACK BARNETT ZENEKARVEZETŐVEL


A kilenc számos lemez első előfutáraként már hallhattuk az Into The Fire című kislemezdalt, ezúttal pedig a címadó szerzeményhez készült, élénk színvilágú, absztrakt formákat, testeket, koreográfiákat felvonultató klip érkezett meg. A Harley Weir fotós rendezte videóban pucér férfi és női testek vonulnak fel az esztétizált snitteken, vízbe merülve, homokkal borítva, rúdon táncolva, függönnyel takarva. A szexualitás és erotika helyett inkább a testek szépsége kerül előtérbe, mint amolyan műalkotásoké, amelyeket néha kitakar egy-egy fekete folt, máskor pőre valójukban mutatkoznak meg. A These New Puritans előző klipjeit is szerettük, ráadásnak ajánljuk ezt az animált videót, amelyben egy fiatal lányt beszippant a mozivászon.

2017 LEGNÉZETTEBB KORHATÁROS VIDEÓI EGY CSOKORBA SZEDVE

 

https://recorder.blog.hu/2019/02/01/18_pucerkodas_vizben_homokban_naturban
18+ Pucérkodás vízben, homokban, natúrban

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6714602112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.