Filmrecorder. Nem akarok úgy meghalni, hogy sosem volt kutyám

2019.01.31. 10:21, vferi

zomboracz_virag.jpg

Régebben azt mondták, minden nagy ember mögött áll egy nő, pedig sok művész mögött valójában egy kutya áll. Meg ugat és futkos, és sétáltatás közben kikapcsolja, vagy épp inspirálja a gazdája fantáziáját. De miért nem lehet egy prostituáltnak kutyája a színpadon? És mit csinál a jó színházi eb? Magyar filmrendezők és színészek meséltek négylábú kedvenceikről. Az összeállítás a 68. Recorder magazin Filmrecorder rovatában jelent meg.

Gigor Attila és Rózsi
A nyomozó, a Kút és a Terápia író-rendezője és 2 éves keverékkutyája

Miért akartál kutyát? Egy kapcsolatban úgy éreztük, kell egy főpróba a gyerekvállalás előtt, hogy életben tudunk-e tartani egy gerinces élőlényt. Tartottam tőle, hogy zacskón keresztül se fogok tudni kutyaszarhoz érni, és nem lesz elég türelmem a kutyához. Ingerült típus vagyok, és hajlamos elbizonytalanodni magamban, ezt pedig megérzik az állatok. Aztán valahogy magától értetődő lett minden. Nem arról szólt a dolog, hogy én nevelek egy állatot, aki nem tud felnőni az ember civilizációs hülyeségeihez, hanem ő is nevelt engem. Megtanultam egyedül lenni, és kikapcsolni. Ez nekem soha nem ment könnyen. Ha órákon keresztül rugdosod a labdát a kutyának, az úgy kikapcsol, mint a meditáció. Ezért a relaxációért nagyon hálás vagyok Rózsinak.

gigor_attila.jpg
Rózsi és Gigor Attila

 

Forgatás: Rózsi jó színházi kutya lett. Egy kellemetlen élményem volt csak, amikor motion capture felvételre vittem. Elvolt, amíg mindenki vele játszott, de amikor dolgozni kezdtünk, jött a hiszti. A kaszkadőr megforgatta a kellékkardot, és ettől annyira megijedt, hogy odakapott. Valószínűleg az én bizonytalanságomat érezte meg és vette át, mert feszült voltam a forgatás miatt. A kutya végül nagy leszidást, a kollegám pedig egy üveg whiskyt kapott engesztelésül.

Inspiráció: Most épp egy mesefilmet írok, amiben van egy kedves, bölcs és halálosan cuki karakter, akit egyértelműen Rózsi inspirált. Egy idétlen kis tündér, akinek időtlen a bölcsessége.

Kedvenc filmes kutya / kutyás film: A maszkban láttam először Jack Russell-terriert, felháborítóan aranyos kutya. Gyerekkoromban pedig a 101 kiskutya volt az egyik kedvenc filmem, szegény nagymamámnak négyszer meg kellett néznie velem moziban.

+ + +

Sztarenki Dóra, valamint Csipesz és Zeusz
A Terápia és az 1945 színésznője, valamint 5 éves keverékkutyái

Miért akartál kutyát? Ha látok egy kóbor kutyát az utcán, nem tudom otthagyni. Egy időben sokszor voltak nálam ideiglenesen kutyák-macskák, míg gazdit találtunk nekik. Előfordult, hogy öt kölyökvizsláról gondoskodtam. Amióta meghalt a nagypapám, mindenütt kidobott állatkákba bukkanok. Régen ő vitte haza őket, és kicsit olyan, mintha rám szállt volna ez az örökség. Az egyik mentett kutyus aztán nálam maradt. Ideiglenes befogadót kerestek Csipesznek, amíg befejezik az oltási programját, mert tele volt a menhely. Amikor már mehetett volna, hirtelen, érzelmi alapon döntöttem, és megtartottam.

sztarenki_dora.jpg
Zeusz, Csipesz és Sztarenki Dóra

 

Próbák: Elsőkutyásként jártam Csipesszel kutyasuliba. Nekem az volt a legfontosabb, hogy tudjam vinni magammal mindenhova, és 3-4 órát várjon rám csendben, hiszti nélkül. Csipi erre fogékony volt, de amióta Zeusz csatlakozott hozzá, még könnyebb. Ha látnak, órákig elvannak egy törölközőn. Szeretik nézni a próbákat. Ha valami nem tetszik nekik, például kiabálnak vagy verekednek a színpadon, azt néha jelzik, és belevinnyognak. Csipi egyszer a színpadra is feljött, hogy megmentsen, amikor a Rózsavölgyi Szalonban játszottuk a Mellettem elférsz című Grecsó-darabot. Prostituáltat alakítok a darabban, és amikor elkezdtem sikítozni, a székhez kikötött kutya beszaladt a színpadra, és megbökte az orrával a lábam. Reagálnunk kellett valahogy, és mivel egy sarkon álló kurva nem lett volna hiteles kutyával, csodálkozva eljátszottam, hogy Őze Áron ezúttal egy kutyával látogatott meg.

+ + +

Zomborácz Virág és Poppy
Az Utóélet, az Aranyélet és az Egynyári kaland író-rendezője és 3 éves törpeuszkárja

Miért akartál kutyát? Mert mindig is lenyűgözött az állat-ember együttműködés, mert az írás miatt sokat voltam otthon egyedül, és mert gyerekkoromban a szüleim nem engedték, hogy legyen. Arra gondoltam, hogy már harmincéves vagyok, és nem akarok úgy meghalni, hogy sosem volt kutyám.

zomboracz_virag2.jpg
Poppy és Zomborácz Virág

 

Életmód: Azt hittem, kutyázás közben majd kinyílik a világ, és csomó új barátom lesz, de sajnos ugyanolyan kellemetlen ember maradtam, mint a kutya előtt. A helyzetet megnehezíti, hogy Poppy velem ellentétben viszont tündéri és kedves, ezért napi négyszer-ötször lejátszódik az alábbi párbeszéd: „Jajj, de aranyos kutyus. Fiú, lány? Hány éves?” „Nem akarok beszélgetni.”

Forgatás: Amilyen praktikus a kutya forgatókönyvírás vagy vágás közben, annyira nehéz vele egy forgatás. Szerencsére anyám, ahogy kézbe vette a kéthónapos, bolyhos kis Poppy-t, rögtön megváltoztatta a kezdeti „márpedig ide be nem teszed a lábad egy kutyával” nézetét, úgyhogy ő szokott vigyázni rá.

Inspiráció: Szerintem a kutyázás minden formája leginkább az „itt és mosthoz” kapcsolódik, kénytelen vagy jelen lenni a pillanatban, nem pedig mobilon pötyögni meg álmodozni. De ha egyszer írnom kell egy forgatókönyvet, amiben a főhős rendőrökkel vitatkozik, hogy miért engedte a fűre a kutyáját, ahhoz lesz elég anyagom.

zomboracz-kutya.jpg

Kedvenc filmes kutya / kutyás film: A Fel! szerintem elég pontosan visszaadja a kutyák összetett gondolatait („Mókus!”), és nagyon vicces, ahogy Dug kérleli a madarat, hogy menjen vele és legyen a foglya.

+ + +

Jakab Juli, valamint Tivadar és Irma
A Napszállta főszereplője, valamint 7 éves vizsla- és agárkeverék kutyái

Miért akartál kutyát? Egyszer csak lett kutyája a körülöttem élő embereknek, és láttam rajtuk, hogy városban is lehet jól kutyát tartani. Impulzíven döntöttem: egyik nap elmentem az Illatos útra, és Tivadarral jöttem haza. Nem értettem a kutyákhoz, elhittem, amikor azt mondták, hogy tacskó. Mára egy 25 kilós vizsla lett belőle. Az első öt évében lefáraszthatatlan volt. Egy idő után úgy éreztem, hogy nem tudok több labdát eldobni, ezért szereztem neki egy falkatársat, akivel tud játszani. Ez bevált.

jakab_juli.jpg
Irma, Jakab Juli és Tivadar | Fotó: Valami Hektor

 

Olvasnivaló: Cesar Millan Hogyan neveljünk tökéletes kutyát? című könyvéből okosítottam ki magam. Nem volt nehéz betartani, amit a fegyelemről és a következetességről írt. Tivadar is fogékony volt rá, hamar városkompatibilis lett.

Mentés: Tagja vagyok a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát csoportnak. Sokan, akik szeretnének örökbe fogadni kutyát, nem akarnak kimenni menhelyre, mert az traumatikus élmény. Ezért kitalálták, hogy odaadják a mentett kutyákat gazdiknak, akik pár nap alatt rendbe szedik őket, csinálnak róluk pár cuki képet, ahogy vidáman szaladgálnak a parkban, és úgy már sokan jelentkeznek értük.

origo_jakab_juli_20141011_099.jpg

Sétálás: Amióta kutyám van, mindenhová gyalog megyek. Sportnak se rossz, de meditációnak még jobb. Forgatásra sajnos nem vihetem őket, nagyobb testű kutyák, nem tudnának 14 órát egy helyben ülni. A Napszálltában pláne nem engedték volna, hogy azokban a kosztümökben a közelükbe menjek. Ilyenkor az apjuk vigyáz rájuk, az exem, akivel váltásban neveljük őket. Egy hétig nálam, egy hétig nála vannak. Azt mondják, egy kutyának nem lehet két gazdája, de talán azért sem zavarja őket ez a helyzet, mert ketten vannak, és amíg együtt mozognak, nem érdekli őket, mit csinálnak az emberek.

+ + +

Mészáros Máté és Samu
A Katona József Színház színésze és 7 éves labradorja

meszaros_mate.jpeg
Samu és Mészáros Máté

 

Miért akartál kutyát? Sokáig nem akartam. Nem szerettem, hogy megijedek, ha megugatnak, és asztmásként azt hittem, allergiás vagyok a kutyaszőrre. A barátnőm viszont rágta a fülem, hogy legyen kutyánk, ezért megnéztük a Marley meg én című filmet. Belementem a kutyatartásba – és ez volt életem legjobb döntése. A lánnyal később szakítottunk, de Samu a társam lett. Látom a szemén, mire gondol, a járásán, hogy mit érez. Engem lenyűgöz, hogy belelátok egy másik élőlény fejébe. És jólesik a kutyával járó felelősség. Ha nincs dolgom, képes lennék napokat eltölteni a lakásban egy szál fürdőköpenyben. A kutya miatt viszont muszáj minden nap kimozdulnom, ha esik, ha fúj.

Forgatás: Viszem magammal színházba, filmforgatásra. Előfordul, hogy nem engedik, például a Kincsem bécsi forgatására, ahol lovakkal dolgoztunk, de általában jöhet. Például a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan stáblistája alatt is velem futott.

Azért is választottam labradort, mert nyugodt, jó természetű állat. Szép csendben várakozik öltözőkben, taxikban, kisbuszokban. Egyszer akadt csak galiba, amikor a Részegeket játszottuk a Kamrában. Az előadásban a kollégám mindig elmorzsolt egy kétszersültet, amit utána a kutya megevett. Samut ki szoktam kötni az előadás alatt, de akkor valamiért elfelejtettem, és amikor elmorzsolták a kétszersültet, feljött a színpadra és megette. Se a nézők, se a kutya nem illetődött meg. Olyan volt, mintha Samu az előadás része lenne. Gyorsan kivezettem a színpadról, és azóta nagyon figyelek rá, hogy ilyen többé ne forduljon elő.

szerző: Soós Tamás

https://recorder.blog.hu/2019/01/31/filmrecorder_nem_akarok_ugy_meghalni_hogy_sosem_volt_kutyam
Filmrecorder. Nem akarok úgy meghalni, hogy sosem volt kutyám
süti beállítások módosítása