Femi Kuti, Yves Tumor, hisztérikus punkrock és hiperaktív tanzániai zene a Kolorádón

2019.01.31. 14:43, Gaines

kolorado_2.jpg 

Múlt héten derült ki, hogy Kurt Vile lesz az idei Kolorádó egyik húzóneve, és a fesztivál szervezői nem vártak sokáig a többi fellépő bejelentésével. A június 19 és 22 között, negyedszerre megrendezett fesztivál névsora igencsak erősre sikeredett.

Az egyik nagy név a nigériai Femi Kuti, aki Positive Force nevű zenekarával érkezik a nagykovácsi Sztrilich Pál cserkészpark erdejébe. Ő ugyebár az afrobeat legnagyobb alakja, Fela Kuti fia, és egyben méltó örököse is: apja együttesében tanulta ki a mesterséget, ma saját zenekarával is a kontinens legjelentősebb előadói közé tartozik; négyszer jelölték Grammy-díjra, legutóbbi lemeze tavaly jelent meg One People One World címmel.

Szintén örömteli hír, hogy Yves Tumor is szerepel a névsorban. A kísérleti elektronikából érkező amerikai zenész 2018-as, Safe In The Hands Of Love című lemezét annyira szerettük, hogy beválogattuk az év legjobb albuma közé; a civilben Sean Bowie névre hallgató zenész „a tudatalattijából exportált őszinte nyerspopot”, amiben erőteljes egyveleget alkot a kaotikus akusztika és a szorongásos tematika.

2018 ÖTVEN LEGJOBB ALBUMA A RECORDER SZERINT

 

Jön még a belga Cocaine Piss, akiknek mocskos, provokatív, hisztérikus punkrockja a dadaizmus legszebb hagyományait támasztja fel a fellépéseiken; álomszerű popzenével szolgál a berlini multinacionális Fenster.

Idén is hangsúlyos szerep jut Afrika zenéinek: a tanzániai hiperaktív singeli műfajt a Nyege Nyege kiadó színeiben képviseli Bamba Pana & Makaveli, az ugandai DJ-sztár, Kampire tradicionális afrikai dalokat ötvöz partibombákkal, az arab identitást új irányokból közelítő Deena Abdelwahed pedig a tunéziai undergroundból jutott el a Boiler Roomba, a Berghainba, vagy épp Fever Ray 2017-es albumára.

A DJ-s felhozatalból a tavalyi Sziget és Electronic Beats fesztivál után ismét jön a kísérletező, világzenei hatásokkal megfűszerezett uk bass/dubstep/garage zenéjével táncoltató Ben UFO, a brit Call Super (lemezkritikánk), az élő technólegenda, Oliver Ho abszurdista ipari/EBM-projektje, a Broken English Club (lemezkritikánk) valamint a francia Umwelt (lemezkritikánk). Női oldalról a techno új dán-orosz sztárja, Anastasia Kristensen, az Angliában befutó olasz Elena Colombi és a berlini Tresor rezidense, a spanyol REKA várható.

Hazai részről a következőket jelentették be a Kolorádóra: Szabó Benedek és a Galaxisok, Fran Palermo, Middlemist Red, Volkova Sisters, Analog Balaton, Dope Calypso, Ricsárdgír, Gustave Tiger, Mayberian Sanskülotts, Carson Coma, és sokan mások. Még egy különleges fellépés: a The Moog teljes egészében eljátssza a tíz éve megjelent Razzmatazz Orfeum című lemezét.


A negyedik Kolorádóra még február 17-ig kaphatók a 14900 forintos, kedvezményes árú bérletek, amit 3500 forintért táborjeggyel egészíthetnek ki a helyszínen sátorozni vágyók. További információkért a fesztivál honlapjára érdemes látogatni, itt lehet végigböngészni a fellépők teljes névsorát is.



https://recorder.blog.hu/2019/01/31/femi_kuti_yves_tumor_hiszterikus_punkrock_es_hiperaktiv_tanzaniai_zene_a_koloradon
Femi Kuti, Yves Tumor, hisztérikus punkrock és hiperaktív tanzániai zene a Kolorádón
süti beállítások módosítása