foals_5.jpg

Az oxfordi illetőségű Foals megfordult már nálunk 2016-ban, amikor is a Budapest Parkban, a Sziget afterpartyján léptek fel. Mos idén megjelenő, két részes, Everything Not Saved Will Be Lost című lemezük első kislemezdalához, az Exitshez készült videoklip nagyrészt Magyarországon. Nemcsak a klipet mutatjuk, hanem megszólaltattuk magyar részről a Good Kids nevű produkciós céget is a forgatással kapcsolatban.

Az Exits egy disztopikus világban játszódik, ahol az időjárás az emberiség ellensége, a tenger felfalja az égboltot, és nincsenek már madarak; a zenekar frontembere, Yannis Philippakis elmondása szerint a szöveg a jelenkori, ezredforduló utáni világunk szorongásait, gondjait, kiszámíthatatlanságát fogalmazza meg. Ehhez a paranoiás-nyugtalanító hangulathoz társul a barcelonai klipkészítő kollektíva, a CANADA által vizionált klip, Albert Moya rendezésében – ez az a brigád, akik többek között Rosalíának készítették el a Pitchfork által 2018 legjobb klipjének megszavazott Malamentét. A klip főszereplői, a Renoirból ismert francia Christa Théret, illetve a Trónok harca Branja, Isaac Hempstead Wright, sejtelmes erdőkben, ipari telepeken és mívesen csempézett csarnokokban kószálnak, néha úgy tűnik, túszul ejtették őket, máskor vívnak, tartályban lebegnek, bekötött szemmel menekülnek, diszkófényben úsznak, a képi világról és fura jelenetekről eszünkbe juthat A homár című film, a hetvenes évek klasszikus horrorjai, vagy épp az Intacto című, 2001-es, spanyol természetfeletti thriller.

KÉT ÉVE INTERJÚZTUNK A FOALS DOBOSÁVAL


A klip 2018 karácsonya előtt forgott, méghozzá a helyi megvalósításért felelős produkciós cég, a Good Kids elmondása szerint „a videó 90 százalékban Magyarországon forgott”, részben vidéken, részben pedig a fővárosban. A helyszínek között felismerhető a Dózsa György úti zsinagóga épületében kialakított vívóterem, illetve a Hajógyári-sziget K-hídja. A Good Kids félig barcelonai székhelyű lévén kapcsolatban állt a CANADA csapatával, akik újfajta, izgalmas helyszíneket kerestek a Foals klipjéhez. „Egy klip elkészítése mindig irdatlan nagy meló, és mivel komoly filmes és kreatív igényeknek kell megfelelni, a végeredmény is gyümölcsöző lesz” – osztotta meg a Recorderrel Marcella Almasy producer. – „Ez esetben is négy hosszú napon keresztül forgattunk, és csak kevés időnk volt az előkészítésre, ami nagy kihívást jelentett. De kollégáimmal, Patricia D’Intinóval és Leo Pinterrel – aki a magyar castingot is intézte – mi örömmel vesszük az efféle feladatokat.” Hempstead Wright pedig így lelkendezett egy Instagram-bejegyzésben: „Nagyon izgatott vagyok, hogy megoszthatom ezt. SIkerült eljutnom Budapestre jó barátaim, @jackbevan, @ynnsphilippakis, @jimmyfoals és Edwin társaságában, ahol egy vagány klipet forgattunk együtt.

A vagány klip alább megtekinthető.

Címkék: canada foals
https://recorder.blog.hu/2019/01/22/hazankban_forgattak_a_foals_legujabb_klipjet
Hazánkban forgatták a Foals legújabb klipjét

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3614582568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása