„Egy kicsit magam is Küklopsz vagyok” – Lemezpremier! Gazsi Rap Show: Rap Show Album

2019.01.22. 13:00, Gaines

grs_plakat.jpg

A Gazsi Rap Show utoljára 2014-ben jelentkezett önálló albummal, Szőke Gáspár képzőművész-rapper azóta főként kollaborációkban tűnt fel, például Phlattel Lapos Föld néven adott ki lemezt, tavaly pedig RobotDeckkel jött ki egy remek kiadvánnyal. Néhány klipes kedvcsinálót követően végre megérkezett az új GRS-nagylemez is, máris mutatjuk. Premier!

gazsirapshow_1.jpgGazsi nem sokkal a M.U.R.Zs.I után elkezdte már írni a számokat, volt olyan szöveg, mint a Csak lövök 2., ami még a H2O előtt elkészült, de szerepelnek rajta 2018-as dalok is. Maga az album sok munkacímet megélt, volt Entitáns, Rap Show Entitáns, majd végül Rap Show Album lett. „A számokat próbáltam egy év hónapjaira bontani (ezeket a régies megnevezéseket láthatjátok a számcímeknél) kiegészítve a 13. havi nyugdíjnak megfelelő Hajnallal, az egyetlen olyan trackkel, amiben közreműködők vannak” – magyarázza Gazsi. – „A lemez anyaga 2-3 szám kivételével 2 éve fel van véve. Csak a keverésre és a masteringre kellett várnom, amit RobotDeck barátom készített a BELVILÁGgal párhuzamosan. Mivel útközben Hollandiába költözött és a gépe is haldokolt, ezért voltak nehézségek. A témákat tekintve változatos, szerteágazó és sokszor visszatekintő és próbál nagyon önazonos lenni. Visszatekint az AAUEVK előtti Rap Showra a szuperhősös dalokkal (Újjáéled, Csak lövök 2.), mesét mond el (), de foglalkozik a festő lét nagy kérdéseivel is (Semmihez nem értek). Mesél a tanítás nehézségeiről (Szeptember 1.). Visszaköszön benne az AAUEVK erkölcsi tartalma (Sátor, Jézusi korban), illetve mesél a megállapodásról és az ahhoz vezető útról (Virtuális), aztán filozofikus gondolatok is szerepelnek, amik a Lapos Föld-L.M.I. Alulnézet és a BELVILÁG albumokat is felidézik (e=m·c², Thug higher), illetve van egy kis 5-ös buszos sztori is, a Tények tényleg.

A zenei rész is változatos: „újra visszatér D.O.N.G., a tesóm két trackben, van rajta két saját beat, illetve két Soundcloud haver: Nrmmx és ALIAR (RUS). Újra felbukkan ewd, debütál Eugene Higgins, a Sör és Fű-s Feri öccse, Rokaflow hiphop producer, Gosa és Stant ősrégi haverok, Unravel  az ELEVATED-ből, akivel már volt egy dalunk, a L.A.P., illetve az AVANT GANG-es Beendo.


GAZSI ITT TYLER THE CREATOR 2013-AS LEMEZÉT AJÁNLOTTA PROFÜL ROVATUNKBAN


Gazsi minden dalhoz külön-külön is fűzött alapos és érdekes kommentárt:

1. Zúzoros – Újjáéled

Pali öcsém elkezdett komolyabban képregényeket gyűjteni és az egyik füzet, ami a kezembe akadt, az a Ressurection Man volt. Úgy éreztem, hogy a sztori olyan erős, hogy megéri a feldolgozást. A történet rövidítve úgy áll, hogy egy fickó felkel reggel, nem tudja, hogy kicsoda ő és azt veszi észre, hogy képességei vannak. Rejtélyes katonák/szuperlények próbálják megölni, ami sikerül is nekik, de ő mindig újra éled egy újabb képességgel. A zenét ewd küldte, az Indexet is megjárt Addig üsd a vasat producere.

2. Enyheges - Thug higher

A Thug Higher végül is egy remix, amelyhez én készítettem a zenét. Az eredeti verzió a Stanttal közösen soha el nem készült EP-nken lett volna. A szöveg központi motívuma az idő és annak különböző aspektusai. (Klip is készült hozzá.) Az időn kívül az első verzében különleges mértékegységek derülnek ki: a boldogág, mint primszámok, erő=pénz és élet, aztán később új mértékegységek is megjelennek: az idő=pénz=hatalom=erő=alkalom=szerencse=félsiker=boldogság=jó=nézőpont=változó és változók nélkül nincsen állandó. Nekem az egyik kedvenc dumám, érdemes többször nekimenni.

3. Olvanos - e=m·c²

A Soundcloudon keresgéltem, amikor belefutottam ebbe a zenébe. Olyan érzésem volt, mintha ez egy korai Rap Show zene lenne, ezért ráírtam Nrmmx–re, hogy odaadná-e ezt az alapot. Odaadta. Ezeket a sorokat akkor írtam, mikor a Lapos Föld szövegeket meg a BELVILÁG-ot, de az L.M.I.-re már nem került rá, a másik EP-re meg már minden fel volt véve. Van benne egy kis provokáció az eredendő bűn gondolata ellen, valamint az ember esendőségét boncolgatja annak fényében, hogy a világegyetem hatalmasságához mérve eltörpülünk és miután elhagyjuk porhüvelyünket, az valami más anyaggá állhat újra össze, mert az energia nem vész el. 

4. Nyilonos - Jézusi korban

Ezt a dalt egy meleg nyári napon írtam, olyan befele gondolkodós pillanatomban. Az első verze az élet kiszámíthatatlanságát állítja szembe a rossz reakciókkal és tanáccsal látja el azt, aki hallgatja. A refrén szembesít a valósággal: egy harmincas éveinek elején lévő embernek szembe kell néznie az élettel, azzal, hogy mi volt eddig és mi lehet még. A második verze az elmúlt és elrontott dolgaimról szól egy olyan végszóval, hogy a problémákkal szembesülni kell, ha kell, borítva az asztalt. A zene D.O.N.G., ha jól emlékszem, akkor ezt ő küldte és nem én loptam el tőle.

5. Zöldönös – Csak lövök 2.

A Csak lövök 2. egy klasszikus GRS szám, a Csak lövök folytatása. Scott Summersszel, azaz Küklopsszal, az első X-man-nel elmennek az évek, bezordult, nem érdeklik a kritikák, az sem, hogy félreértik, így is nehéz neki. Kis kora óta jön az optisugár a szeméből, amivel bármit el tud pusztítani, állandóan szemüvegben kell járnia emiatt, de néha elege lesz, leveszi a és elereszti a pusztító energiát és céltalanul lövöldözik. Egy kicsit magam is Küklopsz vagyok, az absztrakt festő, aki ábrázolást tanít, a bulis rapper, akinek példát kell mutatnia, és az ember, aki csak maga akar lenni, valamint a félreértett zenész, aki vágyik a nagyobb elismerésre. Ezt a zenét is D.O.N.G. szerezte.

6. Termenes – Tények tényleg

Gazsi, az ember lemegy a parkba jól éreznie magát és közben elmélkedik a világon és a saját művészetén. Bevallja magának, hogy büszke magára, és hogy egyben milyen kicsinek is érzi magát. A szám második felében már a parkban vagyunk, mert megjelennek a hirdetmények, amelyen a művész számára zavaró tényezők, mert ő jobban szereti a várost, a természetet, a nyugalmat. A zene Rokaflow, akit  Zsolán keresztül ismerek, mert az ő kiadójánál jött ki mind a H2O, mind Rokaflow Instrumental vol.2 albuma. Tervben volt egy közös EP, de ez a projekt jelenleg pihen.

7. Kalászonos - Sátor

Egy viharos nyári nap csináltuk ezt a zenét a kocsmából hazafele a Sör és Fű-s Feri öccsével, Eugene Higginsszel. Még nem jött ki zenéje, így nálam debütál. Villámlott az egész belváros, amikor kitaláltuk, hogy vegyünk fel egy számot. Ott helyben írtam meg a szöveget. A bulikirály, nomád, sátrazós Gazsiról szól, aki mindig jól érzi magát és reggelre továbbáll.

8. Hévenes - Testek hömpölygő termálmedencéje

A szám az értelmet és az érzelmet állítja szembe és elmondja, hogy egymás nélkül elképzelhetetlenek. Beszél a szerelemről, a testiségről, a lélekről. Aztán oda jut, hogy engedd el magad és tobzódj a testiségben. Légy olyan, mint a Rap Show mitológia visszatérő totemállata, a béka. A második verze az érzelmek relativitását és a szubjektivitását taglalja. Nincs konklúzió, csak az, hogy próbálkozni kell. A zenéjét én készítettem, a szám már megjelent a második Cosmic Dust válogatáson. Ez a második beatem a lemezen.

9. Gyümölcsönös – Szeptember 1.

Minden év szeptember első tanítási napján írtam egy szöveget és utána el is feledkeztem róla. Úgy kezdődött, hogy szeptember 1, aztán úgy folytatódott, hogy igazából 2, vagy 3, a valóságnak megfelelően. Az adott napon érzett gondolataimat írtam le, aztán több hónap elteltével újra elővettem ezeket a sorokat és amikor Gosától megkaptam ezt a beatet, akkor összeállt és felvettem. A tanárnak sem könnyű az évkezdés, főleg ha új csoportot kap, mert ugyanazokat a köröket kell végigjárnia.

10. Mustonos -

Ez a dal egy szürreális mese, úgy tudnám elképzelni, hogy repül egy drón, elmerül a Dunában, ahol sellőket mutat, majd fura ősi lényeket a mederben, akik előttünk és utánunk is itt lesznek. A második verze nem folyó, hanem tó, de ugyanígy víz, amiben szintén mesés lények laknak, úgy, mint a Loch Nessben, hogy valójában nem. Magam mutatom be kuruzslóként, ahogy egy kicsit a magyar rapben is érzem magam. Ez volt az első felvett szám Stant zenéjére

11. Fagyláros - Virtuális

A Virtuális egy kettős szám, mert a magányos ember vergődéseit mutatja be addig, amíg meg nem állapodik. Van benne virtuális nő, elképzelt kinézettel, generált hanggal. Aztán a következő lépcső, amikor a magányos ember kezébe fogja a telefonját és letölti a Tindert. A kezdeti örömök, tapasztalatok, aztán csalódások oda vezetik, hogy letörölje az alkalmazást és szembenézzen a saját problémáival. Így szembesül a rossz napi rutinjaival, ennek hatására újra felépíti magát, aminek a vége a boldogság megtalálása lesz. A zenét Unravel készítette, akivel ez a második közös zenénk egy GRS-hez mérve egészen zenei alapon, tele jazzes vibe-bal.

12. Gémberes – Semmihez nem értek

Ez megint egy nehezen körülírható szám, van benne önirónia, szenvedés, művészi lét, traumák, az ezzel való szembenézés, illetve ezek feldolgozása és feldolgozhatatlansága. Előjön újra a meg nem értettség, mind a zenei, mind a művészi létben, amíg az utolsó szakasz  különböző életkorban elhunyt fiatal művészeket állít párhuzamba, mellettük művészi irányzatokat, amint egy rémálomba illő képpel a gépromboló újrealistákat a gépimádó futuristák bekerítik, aztán az egész szituáción a dadaisták csak nevetnek. A zenéjét az a Beendo szerezte, aki tavaly kiadta az első albumát, amin Spacegod (USA) mind producerként, mind emceeként közreműködött.

13. Havi nyugdíj – Hajnal közreműködik: Vegas és Akster

Az utolsó dal bónusz, akárcsak a 13. havi nyugdíj. Két vendégszereplővel, Vegasszal és Aksterrel. A zenéjét az egyik első Bandcampes fizetésemből vettem a Soundcloudon megismert Aliartól és sokáig nem nyúltam hozzá. Egy kiállítás megnyitó afterjében rögzítettük az akapellákat és volt rajta egy nem túl jól sikerült refrén, amit pár hónapja újravettem, felhasználva egy már megjelent szövegem sorait (Ókori Kelet - Gyere haver). A témája az éjszakát és a hajnalt dolgozza fel a második kerületben, ugyanis abban az időszakban nagyon közel laktunk egymáshoz a srácokkal.


Az album borítóját Gazsi rajzolta és színezte digitálisan, tervek szerint megjelenik majd CD-n.


és akkor jöjjön a várva várt Rap Show Album:

https://recorder.blog.hu/2019/01/22/_egy_kicsit_magam_is_kuklopsz_vagyok_lemezpremier_gazsi_rap_show_rap_show_album
„Egy kicsit magam is Küklopsz vagyok” – Lemezpremier! Gazsi Rap Show: Rap Show Album

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7014581842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.